Blog >> ülés >> hangszóró

>> Tuning és extraHoZee // Alfa 147 "Vadállatosított" EcoTS :) // 2012-05-23

Ma végre elkészült az a projekt is, amibe több mint egy hónapja vágtam bele. Akkor a "két éve együtt" évfordulóra terveztem kicserélni az ülés és oldalkárpit szettet, de sajnos mint kiderült nem olyan egyszerű a helyzet mint hittem, hittük. Gegének köszönhetően ráálltam a projektre, megvettem a szettet, de az első üléseken kívül semmi nem ment be rendesen az autóba. Ugyan mindenhol csak 1-1 centi hibádzott, de kiderült, hogy a GT ülések nem kompatibilisek a 147-el. :) De nem adtam fel, hátsó ülések karosszériáshoz kerültek, felfogatási pontok át lettek hegesztve, így azok bekerültek. Előre a könyöklőt apummal csináltuk meg húsvétkor nagy mókolások árán, de legalább stabil és szép. Az első oldalkárpitot egy hangszóró csere után kollégámmal tettük helyre, míg a hátsókat Bara Laciék csinálták meg. Szép munkát végeztek, úgy ahogy az első ülés javításával és hímezésével. Most már nagyon szép a belső, a hangszóró cseréknek köszönhetően nem recsegnek a hangszóróim, sőt, még jobb élmény lett a Pio hangzás. :) Két hátulütője lett a munkálatoknak, az egyik, hogy sajnos az elektromos tükör állításom elromlott mikor az első oldalkárpitokat le kellett szedni, a másik pedig, hogy a hátsó üléseken érezni, hogy nem a gyári kényelem dominál, viszonyt van hátul is kartámasz. :)
A 180.340. km-nél a bejáratásnak is vége lett, ennek örömére nagytakarítás és kis fotózás volt, már csak pár apróság, és késznek fogom érezni az autót. :)

(Ülések: 50e, javítás és hímezés: 15e, oldalkárpitok beigazítása: 15e, felfogatási pontok átrakása: 10e, hangszórók cseréje: 30e.)