Helyszín: Újvidék - Fruska Gora nevű hegy, amely a város kijáratánál található

Időpont: 2005. Június 12.

Blacky & Riti beszámolója:

Vasárnap reggel lett, izgalommal, de némi fenntartással néztünk a mai nap elé. A csapat létszáma sajnos igen megcsappant, három autóval indultunk a szerb határ felé, Röszkéhez. A határ előtt nem sokkal kaptuk a hírt George barátunktól, balesetet szenvedett.
Intő jel? Szerencsétlen véletlen? Mindannyiunkban felmerült a kérdés, folytassuk utunkat vagy forduljunk inkább vissza. Eddig sem volt nagy létszámú a magyar csapat...

Kettő autó! Hatalmas konvoj... Szerencsére George autója nem törött össze annyira, hogy ne tudna elmenni a határhoz, és persze kedvünket sem szegte a reggeli kellemetlenség. Átléptük a szerb határt és elindultunk Szabadka irányába, hogy felvegyük barátainkat, akik közben gyalogosan (miután a magyar határon lepakolták szárnyaszegett madarukat) indultak neki a kalandnak.

Szabadkai barátunk Fecskés Robi, alias FRC164-Vutra (nyugodtam merek nyilatkozni mindannyiunk nevében, akik megismertük személyesen őt), akivel a szerb oldalon találkoztunk volna, felajánlotta, hogy elmegy George-ért a határhoz, útközben, pedig találkozunk.

Végre Palicson megtörtént a találkozás. Örültünk, hogy Georgek épségben megúszták és hogy nem szegte kedvüket a baleset. Végre megismerhettük személyesen is Robit (FRC164-Vutra). Indulhatunk!

Irány Novi Sad, a Szerb Alfa Romeo Club találkozójának helyszíne.
Hosszas autózás után (kb. 90 km) autópályán max. 100 km/h csúcssebességgel eléggé egyhangú vidék látványa után elértük célunkat. Novi Sad, vagyis Újvidék nem nyerte el tetszésünket. Ha valaki közületek járt már arra, amikor piac van biztosan meg fog érteni minket.

Kanyarogtunk mindenhol építkezés vagy beruházás, kézi betonkeverő, bevásárló központok épülnek, régi házak felújítás alatt. Nem láttunk magunk körül mást csak azt a hihetetlen akaraterőt, ami arra készteti őket, hogy igenis újra kezdjék! Túl és tovább kell élni mindenkinek!

Különös érzés kerített hatalmába minket, akik még sosem láttunk háború utáni állapotot... Hogyan történhetett egyáltalán ilyen ebben a világban, ahol most élünk! Háború, alig 100 km-re tőlünk.

De térjünk vissza a találkozóhoz! Egy nagy parkolóban volt a találkozóhely, ahol már voltak autók mire megérkeztünk. Leparkoltunk szépen, ahogy egy találkozón illik. Robi bemutatott bennünket a klub elnökének, a helyettesnek és a többieknek is. Míg folyamatosan érkeztek az autók addig folyt a beszélgetés és az Alfák nézegetése.
Voltak itt is kuriózumnak számító modellek és persze az emberek pénztárcájának megfelelő-típusú és állapotú Alfák, de ez ebben az esetben senkit nem érdekelt. Mindenki örült annak amilye van és büszke is rá. A lényeg hogy van valami, összetartja őket és beszélgetni is, tudnak róla. Nagyon kedvesen és barátsággal fogadták kis létszámú csapatunkat és mondhatom, azt hogy semmiféle ellenségeskedésnek még a nyomát sem lehetett észrevenni.

A nyelvi nehézségekben Robi ( FRC164-Vutra) segítségével sikerült leküzdeni és persze Ritike orosznyelvtudása is segítség volt. Persze az sem elhanyagolható hogy a találkozó vége felé kiderült hogy az ottani Alfások közül nem egy magyar ajkú volt.

A szerbiai klubról tudnotok kell, hogy alig fél éve alakult 9 taggal, jelen pillanatban pedig 20 fővel büszkélkednek, s ahogy mi láttuk hamarosan sokkal többen, lesznek. A kapcsolatot neten keresztül tartják így szervezték a találkozót is. Elképzelésük a jövőre: minél többre emelni a tagok létszámát, valamint, érdekes, tartalmas (akár 1-2 napos) talikat szervezni külföldi Alfások meghívásával is.

Ez alkalommal megajándékoztak bennünket, megköszönve jelenlétünket egy-egy Alfa Romeo Club Serbia kulcstartóval.
Kedves gesztus, főleg azoktól, akikről csak azt lehet hallani mennyire, nem szeretik a magyarokat! Mi teljesen az ellenkezőjét tapasztaltuk.

Miután összeállt a létszám, Szása (fekete Sprint) a klub elnöke vezetésével elindultunk egy másik helyre, ahol késői ebéddel várták a csapatot. Csodálatos szép helyeket láttunk, gyönyörű vidéken haladtunk, láttuk Újvidék lebombázott több százéves hídjának maradványait és végül kikötöttünk a Fruska hegy tetején egy étteremben. Mindenki örömére felszolgálták az ebédet, ami igen finomnak bizonyult. Nagyon jó hangulatban telt az ebéd, közben újra megköszönték nekünk, hogy megtiszteltük jelenlétünkkel őket. Nagyon jól esett nekünk ez a kedvesség, figyelmesek voltak, nem esett nehezükre a velünk való beszélgetés sem.

Elbúcsúztunk vendéglátóinktól és útnak indultunk Robi vezetésével. Szépen, lassan haladtunk hazafelé, betartva a sebességhatárokat (hallván a szerb rendőrök jóindulatáról), aztán egyszer csak véletlenül nem vettünk észre egy záróvonalat. Mint ahogy az lenni szokott, éppen akkor néztek arra a rendnek zord őrei, s messzelátójukkal kiszúrták eme kis szabálytalanságunkat. Sajnos mind 3 autó elkövette a gaztettet. Ez a szabálytalanság autónként 1.500 dinárba került volna csak az volt a probléma, hogy a maradék dinárt kifizettük pályadíjra. Segítőkész rendőreink elvették Robi (FRC164-Vutra) papírjait, -az euro nem felelt meg az uraknak- és addig nem is adták vissza, míg a büntetést dinárban ki nem fizettük nekik. Miután túljutottunk e kis incidensen kicsit keserű szájízzel és bosszúsággal folytattuk utunkat.

Robi ( FRC164-Vutra) barátunk meghívott bennünket Palicson egy nagyon kellemes és szép helyen egy italra. Szegény, még ő érezte magát kellemetlenül a rendőrökkel történt eset miatt. Alig tudtuk háborgó lelkét megvigasztalni. (Alfásokkal elég sűrűn megesik az ilyesmi)

Megérkeztünk Szabadkára, sajnos már sötétben. Itt megnéztük Robi irodáját is, majd a lakásához mentünk, hogy ellássa George-ot a leszakadt kipufogó átmeneti javításához szükséges dróttal és fogóval.
Nehezen indultunk el a határ felé, hiszen jól éreztük magunkat, kedves embereket ismerhettünk meg és gazdagabbak lettünk egy baráttal. Robiban egy jó lelkű, segítőkész, igaz magyar embert ismerhettünk meg. Ezúton is szeretnénk megköszönni segítségét! Biztosan találkozunk még.

Későre járt már, mire átértünk a határon, George kicsit összepofozta autóját, hogy hazáig elérjen vele és elindultunk haza, ki-ki saját otthona felé. Kellemes napot töltöttünk el Szerbiában a kezdeti bosszúságok ellenére! Még egyszer köszönünk mindent!

FRC164-Vutra beszámolója:

A találkozó gyülekezője az újvidéki kiállítás parkolójában volt megszervezve 12 órai kezdettel, ahova közel egy óra alatt kb. 50 olasz csoda érkezett. Volt közöttük egy-két igazi ritkaságnak számító Alfa is (lásd a galériában). 

Miután mindenki megérkezett és megcsodálta a másik gépjárművét, elindult a konvoj a Fruska Gora hegyre (picinyke hegy) ami Újvidék határában van, a várostól kb 20 kilométerre. A hegybe vezető út gyönyörű szerpentines kanyargós, szerintem igazi élményt nyújtott minden résztvevőnek. Az ebédet a NIS kőolajfinonító üdülöjében szolgálták fel. A közös ebéd előtt a szerbiai Alfa Romeo klub elnöke külön megköszönte a magyarországról érkezők részvételét, amit tapsvihar követett. Miután mindenki jóllakott, kibeszélgette és kipihente magát, a magyarországi csapat útnak indult, a határ felé...