2015-10-10

KUL15 - Százhatvan felett az igazi

A borongós idő ellenére Kaposújlak még mindig ellenállhatatlan.
Események >> 2015  

"Családias hangulatú" - hirdetjük minden évben Kaposújlakról. Szeretjük is azt gondolni, hogy ez így van. A főzőversenyek, a helyszín különleges hangulata, a régi repülőgépek, és az AlfaCityhez mérten mérséklet létszám minden évben azt eredményezi, hogy a találkozó után elmondhatjuk: KUL semmit sem változott az elmúlt 12 év alatt.

Ez persze csak részben igaz, a létszám mindig csak egy picivel több. Tavaly 140 környékén voltunk, idén pedig a 160-at is meghaladta az autók száma. Furcsa, de ennek ellenére azt éreztük, hogy még mindig egy családias rendezvényről van szó. A főzőverseny ugyanúgy megvolt, ahogy a régi repülők, a futópálya aszfaltcsíkja és a mindenféle díjazás nélkül, csak élvezetből gyorsuló Alfák. És a félórát csúszó eredményhirdetésről ne is beszéljünk. (ez már a védjegyünk, bocsássátok meg nekünk, hogy mindig csúszunk :)

Próbáltunk változtatni. Próbáltunk plusz programokat szervezni, például ügyességi versenyt, de úgy tűnik, Kaposújlakon erre nincs kereslet. Furcsa, mert AlfaCityben mindig próbálunk újításokat bevezetni, de a KUL 12 éve ugyanaz. Minden évben legalább annyira várják, mint AlfaCityt és legalább olyan jól érzik magukat a résztvevők. Pedig még a helyszínt is csak egyszer, kényszerből változtattuk meg. Nem is volt az igazi.

 

A főzőversenyen idén három csapat indult: a Battalfa, a Nyugati Légió és a tavalyi győztes, a Alfanatics. Szoros volt a verseny, de a Nyugati Légió tagjai egy irottkői lecsóval készültek, amit hajdinával és gombával ízesítettek. A tálalással és a vendéglátással se hibáztak, így végül néhány pont különbséggel ők nyertek. Az Elaforg által felajánlott fődíj ezúttal egy teáskészlet volt, de jövőre nem teát kell főzni! :) A nyertes csapat másik díja ugyanis az volt, hogy ők választhatták meg, mi legyen a jövő évi feladat. Úgy döntöttek, hogy halászlevet kell készíteni.
 
 
Idén szerveztünk egy kis különlegességet is. A gyorsulók az Autóház Budaörs jóvoltából összemérhették erejüket a legerősebb Giuliettával: a 240 lóerős, TCT-váltós Giulietta QV-val, ami gyári adatok szerint 6 másodperc alatt gyorsul 100-ra. Az összesen 999 darabban készülő változatból jelenleg csak egy van Magyarországon, a 749-es sorszámú. Az autót hamarosan külön videótesztben mutatjuk be.
 
 
Idén az is segítette a gyorsulni vágyók dolgát, hogy az alacsony felhőalap miatt az összes repülést és ugrást lemondták, így az egyébként forgalmas repülőtéren a gépek mind a földön maradtak, semmi nem zavarta az Alfásokat. Jövőre ez már másként lesz, már tervezzük, hogyan lehet majd a parkolást, illetve a gépek és Alfák közlekedését összehangolni. De ebben a Ti partnerségetekre is szükség lesz.
 

 
Ugyancsak egy nagy tervünk jövőre, hogy hangártúrát szervezünk, amelyen vezetett formában ismerhetitek meg a repülőtér és a gépek történetét.
 
 
Százhatvan felett az igazi. Sokan vagyunk, de kevesen, családias, de mindenki ott van. A tökéletes kettősség. Ez Kaposújlak, a legnagyobb hagyományokkal rendelkező találkozónk. És eszünk ágában sincs változtatni rajta. 

Fotók és videó: Flat Four Photo

Köszönjük a támogatás a több mint 10 éve állandó szponzorunknak, az Elaforgnak.
Ugyancsak köszönet a támogatásért: 
Alfa Szatmári
AutoGlym
Metabond (Metabond webáruház vendégkód: 22SFKV)

Kaposújlaki történelem:

 

Kapcsolódó topic:

Az utolsó 3 hozzászólás:

Halesz2022-09-21 15:20:36 // 11663
ilyen volt a KUL utáni első KNMD-AR :)
Kattints a képre!

Erhard 242 (Pure Energy)2022-08-02 17:37:14 // 11662
No végre valami, ha lesz Alfa, ha nem ide menni kell 😎
G-MANN🍀2022-08-02 17:20:17 // 11661
ÁLOM lesz!! 😊🍀