Fórum >> Találkozók, események >> AlfaCity 2025 - július 11-12.
Poló2008-02-19 16:25:50 // 19849
Amit tegnap leírtam.
Tackry2008-02-19 16:24:45 // 19848
Szerintem csak egyszerűen felfedezett egy anomáliát, és ennyi.:)
Tommi2008-02-19 16:24:35 // 19847
Ott egy picit másról volt szó, de ezt most nem részletezném :)
Halesz2008-02-19 16:20:21 // 19846
Polo,
Ha nem ismered a körülményeket, miért szólsz bele?
Két évvel ezelőtt DCS-ék gyakorlatilag elhozták a fél autóparkjukat (az offosokat is), amikkel be szerettek volna állni a parkolóba. Közöltük, hogy ez alfás rendezvény. Utána leálltak az egyik központi helyre, és én pedig elkértem az alfák részvételi díját.
Ebből utána volt egy kis összeveszés, de utána tisztáztuk és meg tudtuk beszélni DCS-ékkel.
Úgyhogy kérlek ne keverd ezt most ide.
Látom valami zavar a rendezvényben, úgyhogy most nyílt napot tartunk, tessék elmesélni mi bánt.

count M2008-02-19 16:14:38 // 19845
Nem, már tavaly is így volt!
Poló2008-02-19 16:08:39 // 19844
Tavalyelőtt DCS-ékkel azon ment a vita, hogy parkolón kívült álltak, kell -e fizetniük vagy sem.
Tommi2008-02-19 16:06:41 // 19843
Az elmúlt 5 évben ez úgy működött, hogy a díj az parkolódíj volt, tehát csak annak kellett fizetni, aki beállt a parkolóba. Idén ez nem így van.
Bagee2008-02-19 16:06:25 // 19842
én kérek elnézést :DDDDDD Szóval akkor " elvileg elhozza nekem a Tommi ha csak nem pont Pesten lesz " :DDD
AlfaBoy2008-02-19 16:05:54 // 19841
Ne vesszetek el a részletekben! :-DDD
Tommi2008-02-19 16:04:51 // 19840
Szokott Esztergomba járni? Esztergomi vagyok vagy mifene :) Függetlenül attól, hogy közben büdipesti is lettem :)))
GEORGE2008-02-19 15:56:23 // 19839
Minden rendszerben van hiba :-)
Poló2008-02-19 15:55:09 // 19838
Max holnap. Ma már nem, mert 4-kor zár a K&H.
ystuc2008-02-19 15:54:43 // 19837
Aki nem akar az nem jön el. Ennyi...
Ádi_39002008-02-19 15:53:54 // 19836
Szerintem nem próbál találni, de meg is talált egyet. ;-)
GEORGE2008-02-19 15:53:12 // 19835
Akkor ne vacakolj, intézd a jegyed :-)
Poló2008-02-19 15:52:15 // 19834
Szia :)
Is-is. Ez csak úgy feltűnt... Köszi, de 2400 Ft-ot még kitudok fizetni. Kérdés, hogy akarok is?!
Is-is. Ez csak úgy feltűnt... Köszi, de 2400 Ft-ot még kitudok fizetni. Kérdés, hogy akarok is?!
GEORGE2008-02-19 15:50:32 // 19832
Szeva koma :-)
Bocsi, de nem tudom eldönteni, hogy a 2400 Ft a gond, vagy csak hibát próbálsz keresni. Meghivjalak a belépőre? :-)
Bocsi, de nem tudom eldönteni, hogy a 2400 Ft a gond, vagy csak hibát próbálsz keresni. Meghivjalak a belépőre? :-)
Poló2008-02-19 15:44:28 // 19831
Akik nem férnek el a parkolóba, de Alfával szeretnék meglátogatni a rendezvényt, nekik is kell belépőt fizetni?
Igen, mert nem a parkolóhelyet veszed meg, hanem a belépőt a rendezvényre. Fizetni a hostesseknél tudsz majd.
Én nem vagyok Alfás, de szívesen megnézném a rendezvényeteket! Kell-e fizetnem?
Várunk szeretettel, a területen gyalog szabadon mozoghatsz. Fizetned természetesen nem kell. Parkolni viszont csak a környező utcákban tudsz majd.
Szóval ha Alfával megyek és a környező utcákban parkolok, akkor kell fizetnem, ha OFF-al, akkor nem?

AlfaBoy2008-02-19 15:41:32 // 19830
Oksa, csak gondoltam felajánlom :-)
GEORGE2008-02-19 15:40:43 // 19829
Akkor neked lett a leggyorsabban belépőd :-)
Bagee2008-02-19 15:40:09 // 19828
Elvileg nekem Tommi elhozza majd mert szokott Egomba járni :) de azért köszi :)
AlfaBoy2008-02-19 15:39:19 // 19827
Matricád lesz? Csak mert nekem igen, és ha gondolod el tudom hozni a tied is, akércsak Surci úrét :-)
José2008-02-19 15:35:54 // 19826
Ez igy van mert én vasárnap este jelentkeztem és akkor is utaltam el a lóvét (OTP) és ma jött meg a jegyem, de a lényegen ez semmit sem változtat .... én is a zöldben vok...:D:D:D:D
Bagee2008-02-19 15:33:22 // 19825
így van az a lényeg :P :D
AlfaBoy2008-02-19 15:31:29 // 19824
Nahááát, dejó neked :-) Én meg az első mittudoménmennyiben... a lényeg, hogy ződ, oszt jóvan :-DDD
:Szájmon:QV:147:GT:2008-02-19 15:30:34 // 19823
Jaja a legjobb taktika...Én is ezt csináltam tegnap..:)
Bagee2008-02-19 15:30:21 // 19822
sőőőt benne voltam az első 5ben :DDDDD
AlfaBoy2008-02-19 15:26:58 // 19821
Most mi van, verseny lett abból, hogy ki mennyi idő alatt kapta meg a jegyet? :-D
Bagee2008-02-19 15:22:08 // 19820
nekem 5 perc se volt :) utaltam és már jött is a belépő :)
Liquid2008-02-19 15:18:42 // 19819
ebből is láccik hogy csókos vagy :))
Tackry2008-02-19 15:17:35 // 19818
Na erről van szó. Marci is épp ott áll sorban, úgyhogy lassan a mi pénzünk is megérkezik.:))
GEORGE2008-02-19 15:16:57 // 19817
Én a K&H-ba bementem befizettem és 2 óra múlva meg volt a belépőm :-)
Csöri2008-02-19 15:12:44 // 19816
Én tegnap reggel utaltam és ma reggel be is ért. Szóval 1 nap minimum kell.
Liquid2008-02-19 15:12:15 // 19815
az perfect! két legyet egy csapásra :))
Ákimáki2008-02-19 15:10:06 // 19814
Ákimákinak kicsipénze van csak. A csaja mindig elszedi a többit. .( Alfira már alig jut!
Ákimáki2008-02-19 15:08:53 // 19813
Káosz Kapitánynak esetleg hódbőr köpenye van??? Hihihihi :-D
Tackry2008-02-19 15:00:20 // 19812
Az attól függ, hogy honnan utalod.:) Mert ha nem K&H-ból, akkor két nap az átfutás, és ilyen tempó mellett nem biztos, hogy addigra még lesz hely..:) Szerintem.:)
Dea2008-02-19 14:57:55 // 19811
Halesz, csekkold le pls. az info@alfaamore.hu-t:)
Nagy ötletem támadt!!!:D
Jut eszembe, ha ma még csak megrendeltem, de holnap utalok, lesz még helyem a ződbe?:)
Nagy ötletem támadt!!!:D
Jut eszembe, ha ma még csak megrendeltem, de holnap utalok, lesz még helyem a ződbe?:)
Tackry2008-02-19 14:57:04 // 19810
Ez is jogos, és tényleg nem vitatkozok, csak hát szerintem egy ekkora városba nem is kell 60-nál több induló egy tájékozódásira. Akkor bőven maradnak a rendezvényen is emberek meg autók, és azért veszélyes tumultus sincs egy-egy célállomáson.:)
ystuc2008-02-19 14:55:47 // 19809
Attól függ, mennyi pénzed van. :-P
:-D
:-D
Tommi2008-02-19 14:54:09 // 19808
Halesz!
Ezt még kiegészíteném azzal, hogy volt olyan év, amikor kb 20-25 autó indult a tájékozódásin, pedig előtte mindenki rá volt izgulva... :)
Egyébként meg az a tapasztalatunk, hogy sok embernek hiába volt eredetileg tervbe véve a tájékozódás, az esetek nagy részében leragadnak a sűttkóbász-rég látott Alfás barátok-piknik hangulat közötti Bermuda-háromszögben :)))

AlfaBoy2008-02-19 14:52:10 // 19807
Hódbőrből? :-DDD
Na olyan tuti nem lesz senki másnak!!! :-DDD
Na olyan tuti nem lesz senki másnak!!! :-DDD
Liquid2008-02-19 14:48:25 // 19806
vágd ki káosz kapitány köpenyéből :DD
Ákimáki2008-02-19 14:46:16 // 19805
Föcköstől kérek alapanyagot és megcsinálom hódbőrből, majd azt ragasztom ki!
Csöri2008-02-19 14:45:07 // 19804
A matricát látta már valaki?
AlfaBoy2008-02-19 14:41:13 // 19803
Na ez is egy megoldás... :-D
Ákimáki2008-02-19 14:37:58 // 19802
Majd akkor csinálok magamnak saját exclusive matrinyákot bebebeee....! :-D
GEORGE2008-02-19 14:37:22 // 19801
Saját költségén sem gyártathat belöle magának?
Ákimáki2008-02-19 14:36:17 // 19800
Én gyors Alfás vagyok, csak matrinyákot rendelni tudok lassan! :-(
Online tag
1
Vendég1
570
Fórum
Friss topicok
- Giulia
- Spider
- Adok-veszek
- Alfa reklám
- Retrovízió - A '70-es, ...
- 4C
- MiTo
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Oldtimer, youngtimer
- Alfa történelem, híres ...
Tagok
Új tagjaink
- Gyuszkó 159
- Olxander
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10