WTCC 2007 - Thompson visszatért

2007-01-12  .Teddy
A minap hivatalosan is bejelentette James Thompson, hogy visszatér egykori csapatához és 2007-ben az N.Technology 156-osainak egyikét fogja vezetni.
Hírek >> 2007  

A 31 éves brit pilóta, aki kétszer is megnyerte a Brit Túraautó Bajnokságot (BTCC) egy év kitérő után tér vissza az Alfa Romeohoz. Tavaly a Seat csapatát erősítette, 2005-ben egy teljes évadot versenyzett az Alfánál, előtte pedig 2003-ban és 2004-ben vendégversenyzőként tűnt fel szintén az N.Technology színeiben.
A tervek szerint idén csak két autót fognak indítani, a másik pilóta kilétét azonban még homály fedi. Mauro Sipsz csapatfőnök annyit mondott: "Hamarosan be fogjuk jelenteni, hogy ki a második emberünk."

"Úgy érzem jól döntöttem" - mondta James Thomspon, majd hozzátette: "Mindig jó volt a kapcsolatom az N.Technologyval és nem mellékesen a 156-os egy gyönyörű autó. Meglepett, hogy tavaly a csapat mennyire versenyképes volt és végül Farfusnak köszönhetően a harmadik helyen végeztek a pilóták versenyében. Tudom, hogy idén semmivel sem fognak kiegyezni, csak a bajnoki cím begyűjtésével. Soha nem volt olyan évad, amikor ne nyertek volna futamot és úgy érzem ez a helyes hozzáállás, én pedig készen vagyok, hogy szállítsam az eredményeket."

Az N.Technology csapatvezetője Mauro Sipsz a visszatérés kapcsán úgy nyilatkozott, hogy  James akkor érkezett a csapathoz, amikor Giovanardi, Tarquini náluk versenyeztek és elég magasra tették neki a lécet. Thompson viszont versenyről-versenyre befogta őket, elhatározták tehát, hogy amint újra szabad lesz, lecsapnak rá.

Mint ismeretes, idén az N.Technology az előzetes madárcsiripelésekkel (melyek egy 147-es bevetését énekelték) szemben ismét a 156-ossal indulnak a WTCC sorozatban, de most már teljes gyári támogatással. Alfával idén ezen kívül a GT bajnokságban találkozhatunk, méghozzá a 8C Competizione versenyváltozatával.

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Tedi
Kapcsolódó topic:
Motorsport

Az utolsó 3 hozzászólás:

GT Ɨ|ѯ2024-12-06 12:17:55 // 8723
Alfa 147 GTA Cup N.Technology


GT Ɨ|ѯ2024-10-11 13:51:16 // 8722
GT Ɨ|ѯ2024-08-05 15:57:42 // 8721
2024 USA