Az Alfa Amore Angyalai idén a hatvani Albert Schweitzer Kórház gyermekosztályát szeretnék támogatni.
A kórház Budapest és Miskolc között az M3 mentén az egyetlen, gyorsan elérhető, sürgősségi ellátást is nyújtó egészségügyi intézmény. A jelenleg 50 éve ugyanabban az intézményben működő betegellátás minősége a kórházban dolgozóknak köszönhetően nagyon magas színvonalú. Az elmúlt pár évben felújították az épületet, orvosi eszközöket szereztek be. Ezen felül viszont az alapvető, napi ellátáshoz szükséges eszközökre nem jut pénz.
Karácsony környékén a legtöbb adakozó játékokat, ruhákat és élelmiszert adományoz. Az Alfa Amore rákérdezett, mire van igazán szükségük a legkisebbek ellátáshoz. Szerényen csak ágyneműket, paplanokat és párnákat kértek, hiszen azok az állandó használat miatt hamar tönkremennek. Higiéniás okok miatt ezekből újakat szeretnénk vásárolni a kórháznak.
A megküldött lista alapján összesen 276.650 forintot szeretnénk összegyűjteni, hogy a beteg gyermekek, akik napjuk nagy részét ágyban töltik, vidámabb, puhább, otthoni ágyukra emlékeztető helyen tudjanak gyógyulni. A gyűjtésben ennek az összegnek több mint a fele összejött, a többit kipótoltuk. Ha szeretnél beszállni, még mindig megteheted.
A gyűjtést Tóth Dorottya (Valerossa) és Halápi Zsolt (Halesz) koordinálja, ha további kérdésetek van, írjatok, keressetek minket.
Ha támogatni szeretnéd a gyűjtésünket, bármekkora összeggel, még január első hetében is megteheted. Ide tudod utalni: Tóth Dorottya, K&H, 10404027-72515050-48571011
A közleménybe írd bele, hogy "Angyalok", illetve a neved és a beceneved is (ami az üdvözlőkáryán szerepel majd).
A gyűjtésről folyamatosan beszámolunk ebben a cikkben, illetve az adományok átadásakor átadunk egy üdvözlőlapot is, amelyen minden támogatónk neve és beceneve is szerepel majd!
Reméljük tetszett a kezdeményezésünk! Íme a videónk az átadásról!