A Fiat a BMW-vel is egyezkedik?

2009-01-30  Teddy
Nyakra-főre jelennek meg pletykák arról, hogy a Fiat kivel akar közösködni, hogy túléljen. Most éppen a BMW-t emlegetik, nem is jogtalanul.
Hírek >> 2009  

Értesülések szerint a Fiat újra napirendre helyezte a BMW-vel való tárgyalásokat, amiket egyszer már elkezdtek, szándéknyilatkozatot is aláírtak arról, hogy együtt akarnak dolgozni, aztán se kép, se hang. A tárgyalások állítólag annyira előrehaladott állapotban vannak, hogy rövidesen hivatalosan is bejelentik a két autógyártó együttműködését.

A célok egyelőre homályosak. Úgy tudni, hogy a Fiat csakis az Alfa miatt közösködne a BMW-vel; elkérnék a Mini és az 1-es BMW padlólemezét a 147 utódjának és következő generációs MiTónak és az amerikai eladásokban is együtt dolgozhatnak. Ezek azonban több szempontból is cáfolható értesülések. Egyrészt az Alfánál végül úgy döntöttek, hogy a 147 utódja saját padlólemezt kap, az amerikai eladásokban pedig a Chrysler lesz a segítségükre.

Az sem világos, hogy akár az Alfa, akár a Fiat mit tudna cserébe adni a bajoroknak.

Mindeközben a Fiat vezetése az olasz kormányhoz fordult, hogy anyagi segítséget kérjen 60 ezer munkahely megtartásához. Silvio Berlusconi azonban korábban már jelezte, hogy kormánya segítséget fog nyújtani a Fiatnak. Nem is csoda, hiszen a Fiat az olasz privát szektor legnagyobb foglalkoztatója, csúnyán bele tudna rondítani a munkaerőpiaci statisztikába, ha leépítésekbe kezdene.

Pár napja a Fiat csoportot a francia PSA Peugeot-Citroen konszernnel is összefüggésbe hozták. Sajtóinformációk szerint a két gyártó a kishaszongépjárművek gyártása után a személyautó-ágazatban is egymásra találhat. Konkrétum persze itt sincs.

A korábbi szándéknyilatkozat egyes információk szerint padlólemez-megosztásról, alkatrészek közös használatáról és dízelmotorok közös fejlesztéséről szólt. Sergio Marchionne, a Fiat vezérigazgatója akkor azt mondta: "fontos mérföldkőhöz" érkeztek el.

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Tedi