Új stílusirányzatot vesz az Alfa a Giuliával

2012-07-19  Tedi
Új stíéusirányzatot vesz az Alfa Romeo a Giulia tervezése során, bár néhány, a 8C-re visszautaló jel még megmaradhat az autón.
Hírek >> 2012  

Az AutoEdizione értesülései szerint a Giulia főtervezője, a 4C-is megrajzoló Lorenzo Ramaciotti férfias és robosztus vonalakkal operált, néhány, meg nem nevezett elem a 8C-re és a Giuliettára emlékeztet majd, de a lámpatestek inkább a 4C által megkezdett irányvonalba illeszkednek. Az olasz lap úgy tudja, később a MiTót és a Giuliettát is ezen irányvonal szellemében frissítenék fel.

Sergio Marchionne, a Fiat-Chrysler vezérigazgatója a brit Car Magazine-nak nyilatkozva azt mondta, a Giulia késése annak is betudható, hogy személyében "forrasztják össze" az amerikai és európai gyárat a formatervezéstől kezdve a műszaki alapok sztenderdizálásáig. Jelezte, hogy az Alfának éveken belül olyan palettája lesz, amely önellátóvá teheti a márkát azzal, hogy a Fiat-Chrysler felső szegmensébe pozícionálják a Maseratival együtt, és így próbálnak a német gyártóktól vevőket elhódítani.

Ami a műszaki alapokat illeti, sok újdonság egyelőre nem tudódott ki; a padlólemez egy új, alap esetben hátsókerék-meghajtást befogadó lemez lesz, amely az összkerék-meghajtási rendszerekkel is kompatibilis. Műszakilag tehát újabb fordulópont következik be a milánói márka életében: visszatérnek a hátsókerék-meghajtáshoz a nagyobb autók esetében; a Giulia és a 4C-n kívül a Mazdával közösen fejlesztett Duetto is hátul kapar majd.
A C-kategóriás SUV hajtáslánca azonban továbbra sem tisztázott, annyi biztos, hogy a Jeep háza tájról érkezhet a végső válasz a kérdésre.

 

Írta:
Tedi