A legtöbb európai piacon jól indította az első negyedévet az Alfa Romeo, tavalyhoz képest jelentős növekedést realizáltak, és mindezt elsősorban a Juniornak, valamint a Tonalénak köszönheti az olasz márka.
Az első negyedévben Olaszországban összesen 8520 Alfa Romeót adtak el, amely 29%-kal jobb, mint 2024 első negyedévében. A növekedés elsősorban a Juniornak köszönhető, ugyanis március végéig 4327 darabot adtak el belőle, azaz többet, mint a márka másik három modelljéből együttvéve.
Németországban 20%-os növekedést könyvelhetett el az Alfa Romeo az első negyedévben, összesen 1934 eladott darabbal. Csak márciusban 713 új Alfa talált gazdára és ezeknek több mint fele Junior volt.
Ausztriában is magára talált az Alfa Romeo. Itt 40%-os növekedést ért el 2024-hez képest. Az év első első három hónapjában 358 Alfa kelt el, ezek kétharmada Junior.
Portugália több mint kétszeresére növelte eladásait 2025 első három hónapjában (130%-os növekedés!), és az eladott Alfák egyharmada Junior volt.
Az előzőekhez képest a magyarországi ugyan sokkal kisebb piac, de a Junior itthon is bizonyított. Összesen 56 darab új Alfa Romeót értékesítettek, ebből 27 darab volt Junior. A Giuliából és Stelvióból 12-12, Tonaléból pedig 5 darab fogyott. 2024 azonos időszakában 34 darab Alfát adtak el itthon, azaz nálunk is jelentős a növekedés.
Az Alfa Romeónak egy az utóbbi években nagyon átalakult autópiacon kell megtalálnia a helyét. A B-SUV még mindig az egyik legkelendőbb kategória Európában, így nem véletlen, hogy vadonatúj modelljükkel ebben a szegmensben próbáltak szerencsét. A számok egyelőre őket igazolják.