Szerettem

Az Alfa középkategóriás modellje eddig sem tudott könnyen elvegyülni a hétköznapi forgalomban, ám a TI csomaggal már próbálkozni is kár. Az autó nagy, de így valahogy már nem is annyira. Az csomaggal járó két centis ültetés, a 19-es sokkülős kerék, a küszöb spoilerek olyan lehengerlő stílust adnak az autónak, ami már nem ízlés dolga, nem is szubjektív – ez az autó szép. Nem úgy ahogy a klasszikusan lágy vonalú előző generációk voltak szépek, hanem hidegvérű tömeggyilkos módjára ejti túszul rajongásunkat. Egy igazi genyó olasz strici.

Belül is ugyanilyen meggyőző látvány fogad. A sok bőrt és az igazi alumíniumot kizárólag puha műanyag veszi körbe. Az összeszerelés masszív, a rázós futómű ellenére minden csendben van, és a helyén marad.

Az ülés formára kitűnő, sok irányban állítható – de csak manuálisan. Kár érte, mert ez nem épp villantós megoldás manapság. Kényelme is nagyobb a normál üléshez képest, oldaltartása sportos. A volán is sportosabb dizájnt kapott, ami élőben érdekes látvány. Erősen formált karimája olyan, mintha a tesztpilóta egy gyurmát markolt volna meg, és levették a formáját. De milyen kényelmes! Minden ujjnak megvan az íve, a támasztéka. Biztos így csinálták!

Ja, egyébként kombiról van szó. Olyan autóról amit az ember azért vesz, mert be kell tennie magán kívül esetleg családtagokat is, vagy csomagokat. Legideálisabb, ha mindkettő belefér, amit a 159 SW teljesít is. Kétség kívül nem családi málhás posztba szánták – ezért a helykínálat korlátozott. De kit érdekel, ha a szülői értekezletre ilyen autóval érkezik az apuka? A gyerek hirtelen az iskola kedvence lesz és reszkető lábú pótmamák hada ostromolja a papát.

Hihetetlenül magasan van az autó gizdasági mutatója, a szó jó értelmében. Epekedő pillantások, felemelt hüvelykujjak, elismerő biccentések – eddig azt hittem, hogy ilyet csak az autósbulvár alja talál ki. De nem, tényleg így van!