Előbb még egy pillantás a beltérre. Az ülések új huzatot kaptak melyek csíkozása a külső fényezéssel harmonizál, de meg nem szolgálnak a tulaj teljes megelégedésére. Amennyiben az álom újra kivirágzik minden valószínűség szerint új komfortosan-sportos ülések kerülnek majd az eredetiek helyére.

A műszerfal, az órák, a kormány, a váltó és a pedálok változatlanok maradtak. Egyedül egy picike kapcsoló a fordulatszámmérő és a kilométeróra között árulkodik az autó egyediségéről. Ezzel a kapcsolóval válthatunk a gyári és az utólagosan beszerelt benzintank között. Mivel az Alfetta csupán 54 literes tankkal rendelkezik, egy további 54 literes tankot kapott a Reiff-Alfetta a csomagtartóba rögzítve. Így már 500 km-t is képes megtenni az autó két tankolás között. Sajnos ezért nem tudunk több cuccot magunkkal vinni mint egy közepes bőrönd. Tehát a következő terv egy összesen 80 literes tank beszerelése a gyári helyére.

 
A szíve ennek az Alfettanak a V8-s blokk, amely eredetileg a Montreal priviléguma volt. Azé a Montrealé amit eredetileg középmotoros kupénak szántak de végül hagyományos orrmotor – hátsókerék hajtású elrendezéssel került a piacra. A motor 200 LE-t ad 2.6 literből. A keveréket egy koros de megbízható, mechanikusan szabályzott Spica-befecskendezes állítja elő. A motor hidegen a harmadik-negyedig fordulatra beugrik, utána szépen, egyenletesen forog és torpanás nélkül veszi a fordulatot.

 

 

Az 5 sebességes váltó gyengesége már a motor bemelegítése közben megmutatkozik. A váltó útja elég hosszú és nem éppen precíz.
Mikor a motor végre eléri az üzemi hőfokát, sportosra vehetjük a váltásokat. Nem mintha a motor megkövetelné a gyakori váltást, ám a relatíve rövid áttételezés miatt hamar átlendül a vezető szeme előtt a fordulatszámmérő mutatója. Ám ezt a hektikus keverést csak az fogja észrevenni, aki kihasználja az autó adottságait és minden kanyart a megfelelő fordulatszámon szeretne teljesíteni. Aki megszokja a V8 rugalmasságát, nyugodtan hagyhatja negyedikben vagy ötödikben a váltót a legtöbb helyzetben.

 

A "gavallérindulást" egyelőre meggátolja a gyenge kuplung, de az hogy 9.3 sec elegendő a 0-100-s sprinthez mutatja milyen energetikus a motor. A zajkomfort 3000 ford/percig kifejezetten kellemes az utasoknak és a környezetnek egyaránt, ám efölött a dörmögést előbb egy kellemetlen hanghullám, később erős fémes-mechanikus zajokból kibontakozó állati hörgés váltja felt. Ez a sokhangúság semmi esetre sem nevezhető kellemesnek, ezzel Reiff is egyetért, ezért új kipufogó rendszert tervez. Egy kisebb finomhangolást a befecskendező rendszer is megkövetel, ugyanis a teszt során 18,1 literes átlagfogyasztás 100 km-re, ami meghaladja az elvárható szintet.

 

A menettulajdonságok viszont tökéletesek. Az egyenesfutás még az elismerésreméltó 222 km/h végsebességnél is kiváló. A kanyarokba finom korrigálással kell az Alfettát bevezetni, de ez a sportosság megbosszulja magát kis tempónál. A széles gumik nagy kormányerőt követelnek, ám nem annyira hogy a gyengébbik nem képviselője ne tudná elviselni.

Merész álmait megvalósító Reiff nem lenne igazi kereskedő, ha nem próbálna meg remekművéből is üzletet csinálni. A napokban kapta meg az engedélyt az Alfa Romeótól, hogy álmát 100 darabos szériában legyárthassa, és darabonként 40.000 márkás áron értékesítse.