A 30 éves brazil pilóta Curitibában született, 15 évesen költözött el otthonról Olaszországba, hogy versenyezhessen, jelenleg a BMW-nél pilótáskodik a Hungaroringre is ellátogató DTM-szériában. A bajor gyártó jóvoltából egy vacsora mellett beszélgettünk az Alfa Romeo egykori WTCC-pilótájával, a mindig mosolygós, nagyon közvetlen Augusto Farfusszal a múltról, az autósportról, terveiről.

 

Hát lehet, hogy régen volt, de mindenre emlékszem. Akkoriban nem ment annyira a versenyzés, már ott tartottam, hogy befejezem a pályafutásomat, aztán egyszer csak megcsörrent a telefonom. Az NTechnologytól hívtak, felajánlottak egy tesztlehetőséget az akkori 156-ossal, amit elfogadtam, a shootout után pedig felkértek pilótának, és elindulhattam a WTCC futamain.

 

Foto: BMW
 

Érdekes módon nem, sőt, pont ellenkezőleg. Amikor megállapodtunk, akkor biztosítottak engem arról, hogy ugyanazt a technikát és szakembergárdát megkapom, amit Fabrizio Giovanardi és Gabriele Tarquini kapott. Ez ars poetica volt az Alfa Romeónál, nem preferáltak senkit a másik kárára, mindenkit igyekeztek ugyanúgy kezelni, ebben Monica Sipsz és férje, Mauro (a csapat tulajdonosai) profik voltak. Ahogy az egész csapat az volt. Akkoriban iszonyatos nagy dominanciája volt az Alfának a WTCC-ben, részben azért, mert a szabályok az elsőkerekes versenyautókat támogatták. De ott volt a know-how is, az Alfa Romeo az akkori technika csúcsát képviselte.

Visszatérve a kérdésedre: az, hogy Giovanardi és Tarquini is sokkal tapasztaltabb volt, nekem csak használt. Fabrizióval nagyon jó barátok lettünk, most is tartjuk a kapcsolatot, szerintem akkoriban ő volt a legjobb elsőkerekes túraautó-pilóta. Rengeteget tanultam tőle, sokat segített nekem az autó beállításában és vezetéstechnikában is. Tarquinivel sem voltam rosszban, ő is segített, de ő teljesen más karakter, nem volt ennyire nyitott.

Összességében azt mondhatom: rengeteget köszönhetek az Alfa Romeónak, mert akkor találtak meg, amikor feladtam volna, és olyan emberek vettek körül, akiktől rengeteget tanultam, így a karrierem szempontjából ez egy nagyon fontos állomás volt.

 

Az NTechnology és később az AutoDelta szerintem a világ legjobb elsőkerekes túraautóját rakta össze, amivel agyon vertük a többieket, nem egy hétvége volt, amikor az első három helyen az Alfák végeztek. Amellett, hogy a motor zseniális volt minden tekintetben, az autó legnagyobb erénye a vezethetősége volt és eszméletlen jól ki volt balanszírozva.

 

 

 

Aztán sajnos megvágták a költségeket. A szakemberek nem felejtettek el autót tervezni, nem ezzel volt a baj. Nem kaptak annyi pénzt, ami kellett volna egy új versenyautó kifejlesztéséhez, a régi technika pedig lehet, hogy világverő volt, de elfáradt, továbbfejleszteni pedig nem tudták. Nem is volt akkor az Alfának olyan modellje, amire normálisan fel tudták volna építeni az új autót.

 

Igazából nem jelentett nagy váltást, persze, ha leszámítjuk, hogy hátsókerekes autóba ültem bele. A csapat ugyanolyan profi volt, a filozófiában voltak kisebb eltérések, de a profizmus ugyanaz volt, és ez a lényeg.

 

Van egy pár, de ami nagyon megmaradt bennem az egy oldtimer rali volt. Akkoriban nagyon sokat jártam Aresebe, szabadidőmben is ott voltam, az Alfa múzeumban sokan ismertek. Egyszer megkértek, hogy Fangio 1953-as Disco Volantéjával induljak el a feleségemmel együtt egy oldtimer ralin, ahol sikerült az autó jobb oldalát végighúzni. Amikor beértünk a célba és az emberek látták, hogy mi történt, egy emberként hördültek fel, szinte nekik fájt az a horzsolás. Amikor visszavittem a múzeumba, felajánlottam, hogy kifizetem a javítását, de nem fogadták el, viszont azt mondták a szerelők, hogy többet nem viszik sehova az autót, mert eddig minden egyes alkalommal, amikor elhagyta a múzeum kapuit, megtörték, úgy néz ki ez a karmája.

 

Foto: BMW
 

Igen, összetartó társaság vagyunk. A legjobb barátom Pedro Lamy, a testvéremként kezelem, nagyszerű ember és remek pilóta. Felipe Massával is tartjuk valamennyire a kapcsolatot, vele egyszer Olaszországban volt egy malőrünk még régen, karrierünk elején. Autópályán mentünk, Massa vezetett, aki soha nem vezet cipőben. Egyszer csak mellénk ért egy rendőrautó és kértem Felipét, hogy vegye fel a cipőt, mert meg fogják büntetni. Erre elkezdett kotorászni a hátsó ülés alatt, a rendőrök meg azt hitték, hogy valamit rejtegetünk az autóban. Megállítottak, ránk fogták a fegyverüket, üvöltöttek velünk, hogy azonnal szálljunk ki, alsógatyára vetkőztettek minket az autópálya kellős közepén, és drogot kerestek az autóban. Aztán amikor nem találtak semmit, annyit mondtak: bocsi, rossz autót vizsgáltunk át. Akkoriban egy szivar Audival jártunk, nem volt pénzünk jobb autóra. Mindenesetre akkor megértettem, hogy milyen ereje van egy rád szegezett pisztolynak.

Akit még külön kiemelnék az Rubens Barichello. Ő egy örült! Minden verseny rajtjához úgy áll oda, mintha élete versenyére készülne, beleéli magát és nagyon céltudatos. Most a brazil gokart-bajnokságban versenyez, illetve minden szombaton órákat tölt az otthoni szimulátorában és online versenyez. Tisztára nem normális! :)

 

Alapvetően nem, mert soha nem tartottam magam WTCC-pilótának, valahogy nem illettek hozzám azok az autók. A BMW új DTM-autóját én tesztelhettem először, amikor beültem és megtettem az első néhány kört, azt éreztem: ez az én autóm! Én az a fajta pilóta vagyok, aki persze szeret versenyezni, de jobban szeretem, amikor a mérnökökkel együtt kell gondolkodni, hogy hogyan lehetne még javítani az autót, milyen beállításokat használjunk. A DTM-ben ezek egyébként is kiemelten fontosak, mert nincsenek akkora különbségek a csapatok között, mint a Forma-1-ben. Az időmérőn az elsőt az utolsótól tizedek választhatják el, és azt tervezik, hogy ennél is szorosabbá teszik a versenysorozatot, hogy ne lehessen olyan könnyen bajnokságot nyerni.

 

Foto: BMW
 

Nem feltétlenül értek egyet azokkal, akik nagyon hangosan tiltakoznak az új szabályok ellen. A Forma-1 mindig változott, mindig idomult, és addig nincs is semmi baj a szabályokkal, amíg a versenyszellemet nem rombolja. Másrészt, ha lesz show és látványos előzések, akkor az emberek meg fogják szokni az új motorhangot és mindent, ami a szabályváltoztatással járt.
Másrészt: a Forma-1-nek muszáj a trendeket követni, mert ha kimész a pálya mellé, és látod a 12 hengeres autókat versenyezni, akkor arra fogsz vágyni. Bemész az autókereskedőhöz és akarsz egy utcai vadállatot. Ez a motorsport csillogása, de a mindennapi életben ez hosszútávon nem fenntartható.

Ezen ponton egyébként különbséget kell tennünk az autó szeretete és a motorsport, a versenyzés szeretete között, a kettő teljesen más. Én az utóbbiak körébe tartozom, jobban szeretek versenyezni, mint amennyire az autókat szeretem és ez nagyon fontos különbség. Tavaly megkértek, hogy írjak le 10 dolgot, amit nagyon szeretnék. Az első helyen egy yacht volt, az autó csak az ötödiken.

 

Nem, abszolút nem vágyom a Forma-1-be, nem az én stílusom. Másrészt az F1 eléggé csalóka. Folyton arra vágysz, hogy egyszer majd F1-pilóta leszel, és amikor oda kerülsz, észreveszed, teljesen másról szól, mint amiről álmodtál. Lehetsz a világ legtehetségesebb pilótája, ha nincs pénzed, semmire nem mész. Első a pénz, második a tehetség.

 

Teljesen sablonos választ fogok adni neked: akkor, amikor elfogy a lelkesedésem. Most én vagyok az első, aki a versenyhétvégén kimegy a pályára, viszont az első vagyok, aki elhagyja, mert a családommal szeretnék lenni. Ha korán reggel, amikor csörög az óra, és azt érzem, nincs kedvem most ilyen korán kimenni, akkor lőttek az egésznek.