Mutasd

>> Szerviz2016-03-19

Az úgy kezdődött, hogy...
Egy péntek reggel láttam, hogy a 159-es nyitott motorházteteje felett beszélget Apu és a szerelő a cégnél. Mint kiderült a generátorja adta meg magát, ezért volt az eszmecsere. Szerencsére sikerült gyorsan megoldani a problémát, még aznap délután el is készült az autó. Kaptam én is az alkalmon, és mivel még nem voltak megcsinálva az autón a "kezdeti szükséges cserélendők", így a 147-est is leraktuk szervizre. Aznap meg is lettek az apróságok, így az összes szűrő + olajcsere (az is szűrővel), EGR tisztítás, valamint a négy izzító gyertya cseréje. Természetesen derültek ki turpisságok. Mint ismeretes érdemes vezérlést is cserélni, ki tudja mikor volt, mondjon bárki bármit. Az előző tulaj állítása szerint, kb. egy éve volt cserélve. Hát konkrétan ki volt repedezve a szíj... Mivel már az alkatrészek hozzá nem jöttek meg aznap, csörgött a telefon, hogy menjek érte, azért annyira nem rossz, hogy ne tudjam használni, de csak finoman. Mire odaértem, kiderült még egy-két hiba. A főtengelyen lévő szíjtárcsa szinte körbe volt repedve, így az is azonnal a cserélendők listájára került. Közben kihagytam, hogy az izzító gyertyák szerencsére szépen kijöttek, és a négyből összesen kettő működött! Szintén érdemes megjegyezni, hogy az izzító gyertyákon lévő "gyertyapipa" (nem tudom, mi lenne az igazi neve, nekem arra hasonlított) elég... ő hogy is mondjam, ramaty állapotban volt. Lényeg a végeredmény: azon a pénteken elhoztam az autót, de egész hétvégén cirka 30 kilométert mentem vele, de talán ennyit sem, tekintettel a szíjtárcsa és a vezérlés állapotára. Következő héten leraktam ismét az autót. Megjöttek az alkatrészek, így gondoltam gyorsan frissen meglesz minden. Így is lett volna, ha... Nem derül ki, hogy a generátor háza teljesen szét van repedezve, és a motortartó bakok teljesen kivannak. Így újabb tételekkel bővült a lista. (blog végén összegyűjtve)
Néhány nappal később csörög a telefon. Van-e valami utólagos immo. vagy valami az autóban, mert nem lehet beindítani. Hm... a kérdés jó, én nem tudok róla, mi a panasz? Szerelő beindította, járt öt percig. Leállította, mindent összerakott, mert burkolatok nélkül próbálta előtte, és azóta nem indul. Hiba: főtengely és vezérlés nincs szinkronban. Vezérlés ellenőrizve, nincs elrakva, vezérlés szenzor cserélve. Továbbra sem indul. Közben március 15, hosszú hétvége. Szerdán át lett vontatva autóvillamosságishoz, ahol pár perc alatt meglett a hiba. Gyári hibás volt az új jeladó. Új alkatrész került bele, azóta hibátlanul üzemel.
A légzsáklámpa továbbra is világít, hiába volt kiütve a hiba, azonnal visszajött. A függönylégzsákra írja. Ettől eltekintve hibajel mentes a műszerfal! :)
Szóval a cserélt alkatrészek listája:
Olajszűrő
Levegőszűrő
Üzemanyagszűrő
Pollenszűrő
Izzító gyertya (4db)
Total motorolaj
Izzító gyertya kábel
Contitech vezérműszett
Contitech szíjtárcsa
Hosszbordásszíj feszítőgörgő
Vízpumpa
Motortartó (felső - terhelésváltó)
Motortartó (alsó)
Hosszbordásszíj
Fagyálló
Generátor
Vezérműtengely jeladó
Bal első helyzetjelző izzó