Mutasd

>> Szerviz2018-06-17

Nekiveselkedek az első bejegyzésnek, lassan egy hónap használat után. Az autót Érden vásároltam, német import, eredetileg Luxemburgból érkezett. Vásárláskor megemlítették, hogy az elejét fújták, kavicsok miatt. A Gor Car kft segített az átvizsgálásban, műszakilag semmi újat nem mondtak. Hibalista a következő: xenon mosó, bal tükör behajtó motor, illetve középső panel, vezérlést olajat cserélni kell, kettős tömegű kicsit köhög, nem vészes egyelőre. Az autó az első héten kapott egy szőnyeggarnitúrát, egy vezérlést DZ nél. Illetve hallok némi fémes kopogást, Dz megnézte ezt is, hát szerinte első lengőkarok mind cserések. A biztonság kedvéért másodvéleményt kértem egy Kerepesi futóművestől, ő nem tudott hibát lokalizálni, szóval egyelőre várok még, amíg jobban megmutatja magát a kopogás. Ha már ott volt a beszorult, megégett hátsó féket cseréltettem, tárcsával együtt. Otthon aknán alánéztem a kocsinak, egy alvázvédelem kéne neki, ezt DZ is javasolta a bölcső környékére, illetve a kipufogót kicsit jobban rögzítettem, mert az is hajlamos volt a kasztninak ütődni.
Közben leszarta a gépet egy madár. Egy nap alatt megrágta a lakkot a géptetőn, ebből gariban fényezés lesz, mégpedig sürgősen, gondolkozok egy kavicsfelverődés elleni fólián is.