Mutasd

>> Egyéb2020-10-25

Pontosan két hét telt el a vásárlást követően és éppen az első ezredik kilométeren derékba tört szegény Zöld. Az öt utasból mindenki sérülésmentesen szállt ki. Folyt. köv.

 
>> Egyéb2020-10-20

Buona notte a tutti amici! Szóval még az első ezer kilométeres tapasztalat szerzés előtt kikívánkoznak belőlem a következő gondolatok.
Tehát kijelenthető, hogy a kis lucciola a nevemre került, de az ide vezető út nem volt ám mintha sima aszfalton haladnánk hanem inkább átlag magyar útnak megfelelően elég göröngyös. Hozzá teszem a rutintalanságom is hozzájárult a dologhoz

A szerződéskötést követően azonnalosan megkötöttem az ország elsőrangú biztosítási alkusz oldala segítségével a KGFB-t. Nem volt olcsó de sikerült kb. egy óra bénázás után. Majd megörültem, hogy kaptam egy levelet sokkal kisebb díjjal a biztosítótól. A boldogság azonban addig tartott, amíg nem olvastam még egyszer el. Az alacsonyabb díj fedezetlenségi díj volt. Na erre felhívtam az említett oldal ügyintézőjét, hogy ugyan mondja már el hol esett hiba. Mint kiderült a hiba az én készülékemben volt ugyanis az egy órás szarakodás során a minimum negyedszer újrakezdett adatkiöltés során (mert okosan az okos telefon kell az ilyesmit kitölteni) egy hónappal későbbi dátumot állítottam be a szerződés kezdéshez így jött ki a tetemes fedezetlenségi díj.
Nos ez egyszerűen megoldódott a kedves ügyintéző hölgy felhívott, hogy akkor ő törölteti ezt az az ajánlatot de máris azonnal kössünk egy újat, ami meg is történt fél nappal később mert épp munka miatt nem értem rá. A legvégére csak 5 nap fedezetlenségi díjat kellett kifizetni szerencsére. Aszért ez jobban esett mintha egy évre két évnyi biztosítási díjat kellett volna kifizetni.
A nagy élmény még csak nem is ez volt.
Az adás-vételt követő 3-ik napon el kívántam intézni az autó átíratását. Szépen elgurultam a kapott időpontra az elsődleges hajdúböszörményi vizsgabázisra, ahol mint mindig nagyon kedvesek és segítő készek voltak ebben ezelőtt sem és most sem volt hiba. A ludas az autó volt merthogy nem egyezett a forgalmi P.5. pontjánál szereplő motorkód/motorszám a motoron találhatóval, ahogy ez a vizsga végére kiderült. Ezért azt mondta a vizsgáló úr, hogy semmi baj már volt ilyen és a következő as megoldás menete. Keressem meg a (valószínűleg) Fiatot, hogy azok tudnak adni elérhetőséget ahol a személyi, lakcímkártya, adás-vételi és némi díj ellenében adnak nekem igazolást, hogy ez a motor eredetileg ebbe az autóba való. Majd ezzel a papírral jelentkezzek az NKH-nál, akik adnak egy műszaki vizsgalapot és majd ezzel együtt mehetek átíratni az autót. Ezt a tényállást naivan el is fogadtam. A bácsi még egy e-mail címet is adott, hogy oda küldjek el minden felsoroltat az ügy meggyorsítása érdekében (természetesen semmit sem küldtem sehova). Mentem is az okmányirodába, hogy akkor adjon a néni pecsétet az adás-vételire nehogy megbüntizzenek ha letelik a 15 nap.
Közben telefonálgattam ide oda elmeséltem, hogy jártam, és mindenki mondta hülyeség ez így. Mert a motorkód önmagában is érvényes nem szükséges az egyedi motorszám is hozzá. Hiába adtam ezt elő a böszörményi Kormányablak ügyintéző hölgynek ő is azt állította ami a vizsgáztató. Ráadásul a szerződést se fogadta el mert már 9 éve más nyomtatvány használnak (ugyanazok az adatok szerepelnek rajta mind a nyomtatványboltoson). Így új szerződést kellett írni Györggyel.
György abszolut mindenben segítőkész volt amit innen is még egyszer köszönök.
Az ügy végére ma került pont, ugyanis sikerült eljutnom a Debreceni Kormányhivatalba és a drága jó ügyintéző hölgy tájékoztatott, hogy itt az új forgalmi tessék hazamenni és megmondani a vizsgáztatónak aki az eredetvizsgát csinálta, hogy világosodjon fel milyen azonosítók szükségesek és ha a behozatalkor a NKH-nak elegendő volt az autó behozatalakor a motorkód akkor ne csesszen ki az emberrel, hogy neki nem elég.
Így került pont az ügy végére és lett tisztázva a tényállás.
És ha ez a hajcihő nem lett volna elég beázások jelentkeztek az autón nem is kicsik, de ez egy másik történet...

 
>> Egyéb2020-10-18

Ma lesz egy hete,hogy új taggal bővült a család. A kislányunk augusztus 2-án gondolt úgy, hogy akkor megnézni milyen is a világ anyu pocakján kívül, most pedig egy sötétzöld 146-os Alfa kopogott be hozzánk.
Bátyám Gergely (aki szintén szerelmes az alfákba, jelenleg ex alfás) hívta fel rá a figyelmemet, hogy lenne itt egy nagyon szuper állapotú 146 kifejezetten jó áron, és az élete végig követhető a fórumon tehát tutira nem zsákbamacska.
Neki korábban ugyanez a típus volt birtokában, amit jó pár kilométert vezettem, így egyáltalán nem volt ismeretlen a modell.
Számomra első látásra szerelem volt, azonban a főnöknek (feleségem) nem jött ez azonnal, neki csak tetszegetett, de azért megbeszéltük, hogy megnézzük, és lesz ami lesz. Ezen felbuzdulva le is beszéltem a randit Györggyel 11-én vasárnap délután 3 órára.
Mondanom sem kell nagy csúszással érkeztünk mivel szokás szerint a gyerekeknél akkor tart kétszer annyi ideig az ebéd és minden más mikor valahova időre kellene menni. Nagy nehezen sikerült betuszkolni a két gyereket a kocsiba és elindulni. Hívtam is a kedves tulajt, hogy ne haragudjon a csúszásért, de már úton vagyunk hamarosan érkezünk. Szerencsére a közelben volt, csak Hajdúböszörmény-Debrecen távot kellett leküzdeni.
Mikor megérkeztünk a helyszínre és személyesen is találkozhattunk a kiszemelttel részemről biztos voltam benne, hogy ha csak egy mód van rá én innen a zöld alfával megyek haza. Szerencsére mikor a feleségem is meglátta élőben az autót abban a pillanatban benne is felgyulladt a szerelem lángja, viszont a pillanat varázsában érkezett egy ordító hang és realizálni kellet, hogy igen a picur lány megéhezett. Így egyedül kellett folytatnom apósommal az autó átnézését.
Ez az átnézés nem is hiba keresés volt, hanem inkább alámerülésről. Hiszen Gergely jóvoltából és György engedélyével volt a kezemben egy 35 oldalas fórumos dokumentáció a teljesség igénye nélkül az autó előéletéről, így nagy meglepetések nem értek. De azért jó volt nézegetni érezni az autó sajátos illatát, hiszen egyedi illata van. A bátyámé is hasonló volt, így mikor megéreztem, olyan volt mintha haza érkeztem volna.Mindezek után a tesztvezetésen szerencsére elég nagy kört mehettem az autóval mindenféle útviszonyokon így sikerült elég jó képet kapni az autóról.
Ezúton is köszönöm WarbiRunner (Gyuri)-nak, a türelmét hozzánk, tényleg egy kincset őrizgetett. Remélem méltó utódjai leszünk, habár elég magasra tette lécet. Rengetek tervünk van az alfával, kalandok sorozata áll még előttünk, úgyhogy nem fog eltűnni a szemetek elől. Fogtok még róla hallani, de mindent a maga idejében.