A B.A.T. (Berlinetta Aerodinamica Tecnica) sorozat az Alfa Romeo és a Bertone műhely együttműködésének gyümölcse az ötvenes évekből. Célja a légellenállás kutatása volt és az így szerzett a tapasztalatokat átültessék a sorozatgyártott modellekre.
Az Alfa Romeo nyújtotta a technikai alapokat. Az autókat az Alfa Romeo 1900 alvázára építették, amihez a gyár erős négyhengeres motort és ötfokozatú sebességváltót biztosított. Az első modell 1953-ban debütált a Torinoi Autókiállításon, majd a 1954-ben ugyanitt bemutatkozott a B.A.T. 7, míg az utolsó B.A.T. 9 1955-ben debütált.
Az utolsó B.A.T. már sokkal inkább hasonlított Alfa Romeóra, mint ufóra. A hatalmas uszonyok szolid szárnyakká csökkentek, a kor divatja szerint. Markáns orrkiképzésén megjelent az állandó fényszóró és a jellegzetes Alfa pajzs. Ez a modell így már inkább stílus tanulmány lett, mint tudományos kísérlet.
A B.A.T. tanulmány-család elérte a célját, sok későbbi modellen érezhető a hatásuk, mind légellenállás, mind formavilág tekintetében.
Mind a három prototípus ma is maximális egészségnek örved és rendszeres résztvevője neves oldtimer kiállításoknak.