Blog >> paradox

>> Tuning és extraKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-03-28

Elugrottunk (0328) a Paradoxba, hogy szaxerűen beszereljék az alpine-t, meg bekössék az RCA-kat az erősítőbe is és beállítsák a hangzást. A végeredmény: remekül szól.. azt mondták a srácok, hogy százszor jobb választás mint egy pioneer, vagy egy sony - ugyanis ezeken gondolkoztam még mielőtt e mellett döntöttem.

Természetesen kiderült, hogy a fejegység okozta az aksi lemerülését. Bemértük és 0,19 (asszem)Ampert fogyaszt kikapcsolva, előlappal a megengedett 0,06 helyett. Ugyanez előlap nélkül 0,16. Nem sokkal jobb a helyzet. Éppen ezért -számomra sajnos- nem lett úgy kötve mint az előző (sony), hogy gyújtás nélkül is üzemeljen. Mondjuk itt -sztem- egy ellentmondás van, mert gyújtással még több minden fogyaszt, ha mondjuk álló helyzetben szeretnék zenét hallgatni, ezért jobban merül az aksi is, de az is igaz, hogy gyújtással együtt nem hagyja ott az ember az autóját éjszakára:)

Az új fejegység elég nehezen akart bemenni az olaszok által oly' kicsire tervezett helyére a rengeteg kábel miatt, de egy kiemelőkerettel megoldódott a helyzet és a végeredmény még szebb is, mint volt. A sony díszkerete -kiemelő keret nélkül- fél centivel beljebb volt a kelleténél. Így most kellemesetahasznossal, ez is orvosolva lett ennél az új szerzeménynél.

Csodásan mutat és rengeteg olyan funkciója van, amire eddig még csak nem is gondoltam volna. Hát megkezdem vele az ismerkedést. Egyelőre jó vételnek tűnik, mert hangjával lenyűgöz ez a kis csoda. A táv. hiányzik.. de vmit, valamiért.

Egyébként hozzá kell tennem, hogy aki lecserélte -még anno, nem nálam- a gyári csatlakozót az autón, az elég barbár módon bánt a vezetékekkel. Most ezek is orvosolva lettek. Csoda egyébként, hogy még szólt.. szigetelőszalaggal voltak összebarkácsolva a kábelek. Hihetetlen látvány volt.

[Költségeim: beszerelés, kiemelőkeret 500, apróságok 300, kábelek rendbetétele, mert ami ott volt..., munkadíj (összesen 7000), stb. - nem adták ingyen..]

>> Tuning és extraKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-01-31

Ellátogattunk ismét (0131) a Paradox műhelybe Szadára. Ez már-már ilyen tavaszt váró eseménnyé fogja kinőni magát, mert minden évben kora tavasszal egy-egy újabb hangminőség változást kerekítünk a vasba.
A mai nap - kicsit nagyon is kora tavaszi volt:) sőt.. inkább késő télinek mondható még, de elérkezettnek láttam az időt, hogy újabb technikát építtessünk az autóba a srácokkal.
A csomagtartóban kialakításra került egy, az új kondit (Audison Connection 1F kapacitású kondenzátor, kijelzővel (BCA DGT) + táp- és testelosztóval (BCA 32) szerelve) és az erősítőt fogadó fa lap, a csomagtartóban az ott lévő kárpit színével azonos borítással, ill. az utastérben látszó részt (hátsó könyöklő lehajtásakor) fekete bőrrel borították be, a MOMO belsőre való tekintettel.
Az első ajtókba a gyárik helyére egy mac Audio Mobil Exclusive 2.16 szett került beépítésre. A mélyközép szebben szól, a magassal pedig már-már vágni lehet. Szóval sokkal jobb lett és egyes zenékben olyan részeket is hallani mostmár, amiket a szerző megírt, de az előző zenekar nem játszott el.
Audison Connection Best szériájú hangszóró és RCA kábelek kerültek a fejegység és az erősítő, ill. a hangszórók közé. A hangváltókat pedig az ajtókban rejtették el.
A nagyobb dolgokat sikerült akciósan vennem ismét:) Az első szett 34.990-ről, míg a kondi csomag 41.990 jó magyar forintról lett leárazva és egy teszt CD-t is kaptam ajándékba.
Olyannyira nincs még tavasz, hogy mire befejeztem a blogot, elkezdett szakadni a hó. Erről ennyit. :S

[Költségeim: macAudio Mobil Exclusive 2.16 első szett 29.990Ft, Audison Connection kondi szett 19.990Ft :), munkadíj (5óra) 20.000Ft, Audioson Connection Best BT2 500 RCA kábel 5.690Ft, Audison Connection Best UF 214 10méter hangszóró kábel 8.900Ft, kárpitozás-bőrözés 5.000Ft, stb.]

>> Tuning és extraBeeGee // Alfa GT Q2 1.9 JTD // 2008-05-30

És eljött a nap, mikor végre a basszus testet ad a meztelen hangoknak - beépítésre került a mélyláda is.

Ez egy másfél napos művelet volt, mert a szerkezet a gyári mélyláda helyére lett installálva, és ehhez műgyanta formát készítettek. Mivel nem túl nagy ott a hely, ezért egy lapos mélynyomót ajánlottak (Clarion PFW1051), 13 literrel beéri. Sajnos pont olyan kárpit nem volt nekik, mint a csomagtér kárpitozása, anyagban és egy-két árnyalattal elüt tőle. De ezt más úgysem látja.. :)

Az autó az igért határidőre kész lett.

Összefoglalva a hangzással nagyon elégedett vagyok, a gyári Böse rendszert simán lekőrözi. A Paradox is jól teljesített. A szakemberei szimpatikusak, nem gányolnak, a főnök pedig maximalista. És nem ijednek meg az olasz elektronikától :)

Két kicsi karcot ejtettek összesen, de külső szemlélő nem hiszem, hogy észre veszi. Én is csak azért teszem szóvá, mert a belső tér állapotára annyira allergiás vagyok, hogy minden nyomot nyilvántartok.. :)

>> Tuning és extraBeeGee // Alfa GT Q2 1.9 JTD // 2008-05-30

Hifi upgradeltem a megfelelő szakemberekkel.
Alapvetően nem akartam nagyon belenyúlni a gyári hifi lelkébe, de végül szinte minden ki lett cserélve. Alapvető elvárásom volt, hogy minden gyárinak kell hogy tűnjön. Tehát fejegység marad, mégha ez a leggyengébb része is az egésznek, hangfalborítás marad, ledek, uv és ormótlan mélyláda kizárva. Valamint karcolás nem eset sehol a kárpitbontás folyamatában.

Így aztán neki láttak a Paradox szakemberei, "heggesztettek" egy RCA kimenetet a fejegységre, kiszedték az első hangszórókat és az összes kábelt. A helyére tettek egy Mac Audio Mobile Excusive 16.2 szettet és egy csomó olyan dolgot szereltek még be ami nekem kínai (jelátalakító, táp+test, ilyen kábel, olyan kábel a Connectiontól). A csomagtartó balhátsó ficakjába egy Audison SRx4 erősítő fért be, ami meglepően jól passzol a gyári müanyag elemekhez, nem is lett leburkolva.

Ezután egy hétre elköszöntünk egymástól.

>> Tuning és extraKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-05-29

Tegnap (0529) végre sikerült eljutnom a Paradox csapatához, ahol egy kisebb hangtechnikai változás következett be az autóban. Bekerült a csomagtérbe egy mac Maximus 12z jelzésű zárt láda, és egy 4 csatornás Limited Edition Z4100-as mac White erősítő. Az előkábelezés ésszerűsítésen esett át, így elég lett a tápkábel hossza is. Sőt. Az erősítő felszereléséhez egy egyedi, méretre szabott és a csomagtartóban lévő kárpit színével azonosan borított falap szolgál. Szép munkát végeztek a srácok. Látszik, hogy értenek hozzá. Időben ez kb. 3,5-4 órát vett igénybe. Kábelezéssel, szereléssel, kárpitozással, EQ állítgatással, stb. De az eredmény magáért beszél. Az első szettet is kinéztem már, de egyelőre az nem került beépítésre. Igaz, hogy gyári van most benne, de meglepően szépen szól együtt a ládával.

Kicsi a világ - szokták volt mondani.. És milyen igaz. 10-re mentünk a Paradox-ba és egy fél órán belül megérkeztek BeeGee-ék.. És ez még mind semmi, mert a 147-es alfa is ott volt, amit már AlfaCity-ben is megcsodálhatott a közönség, úgyhogy egyszerre négy alfa volt jelen a műhelynél. Gondolom, ez nem mindennapos eset náluk sem.

[Költségeim: A láda és az erősítő akciósan történő vásárlása, szerelési anyagok (kábelszett nélkül), egy Connection aksisaru szett és a munkadíj. ]

>> Tuning és extraKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-04-16

Ma (0416) meglátogattuk Paradoxékat is, akik az esztergomi AlfaCity-ben azt a hangos kicsi alfát dobták össze, pár mélynyomóval, erősítővel, kondival, stb. röpke 3millióFt-ból. Hogy kellene valami hang nekem is az autóba és adjanak tanácsot. Az aktív ládáról helyből lebeszéltek -pedig már kinéztem egy jópofa clariont..-, mert állítólag lépcsőshátú autóban kevésnek bizonyulna. Így marad egy 'egyszerűbb' limitált szériás (:]) Z sorozatú macAudio erölködő, valami passzív ládával, amit majd sok próbálgatás után kiválasztunk. Van választék, már csak idő és pénz kell. Ami a legkevesebb:)

Ma kaptam készhez a rendszámtábla 2. darabját is, így már teljes a készlet. Mostmár csak egy-egykeret kell hozzá és egy szép Alfa Romeo-s zászló.. Már csak napok kérdése és megrendelésre kerül az is.

>> Tuning és extraKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-04-02

Vásárlásra került egy connection kábelszett az új hangrendszer előkészítéséhez. Későbbiekben kap még egy connection aksisaru készletet és egy clarion mélynyomót is a drága:) A készletet egyébként a Paradox autóhifiből szereztük be 10.990 Ft helyett a lent látható akciós áron. Juppí