Pedig minden jól indult:
lehet, hogy csak önámítás, de határozottan azt éreztem Nyék felé, hogy gyorsításkor elmarad a dadogás, azaz kap levegőt a tank, feltételezve hogy eddig a vákuumal volt a gond.
A zárműanyag-transzplantáció 2 percig se tartott, bekerült a himba alája, látszólag első osztályú: beszerelve ért az első "pof", ugyanúgy nehezen nyit, sőt már a záráskor is próbálkozni kell :-(
Átnéztem a zárat, látszólag semmi nem szorul rajta, be is olajoztam, de nagyjából ugyanaz.
2 dologra tippelek:
1. a J1 központizár-motor "darál" egy ideje, lehet hogy ő akadályozza meg a sima nyitást
2. a kulcszár csúszik vagy mi, és nála játszódik le ez az "elkapja-nem kapja" játék.
Az ablaktörlő-motor viszont működik, erről viszont elfelejtettem megkonzultálni egy fontos infót: először a végállás ment el belőle, utána már egyáltalán nem törölt :-(
A motort mindenesetre visszaszerelem, aztán megpróbálom a magam eszközeivel (sarutisztítás, vezetékrángatás, WD40-elárasztás) működésre bírni.
Késő délután tudtam megint bütykölni a garázsban.
A tankbetöltővel kapcsolatban úgy döntöttem, hogy mivel a másik bilincset pár perc alatt leoldom, ha kell, ellenben visszatenni ezt sem tudtam, egyenlőre nem bántom. Lehet, (szinte biztos :-) hogy a vége kapkodós lesz, de most már előbb elkezdek "szakember" után koslatni, nem hiszem, hogy együtt a meló előtt ne tudnánk szétkapni a tanksapka-elemet, csak számolni kell a plusz időigényével...
Nekiláttam viszont a J1 központizár-motor cseréjének.
Lekötve azt az ajtót valamivel jobban boldogul a kulcsos B oldal, de még így sem az igazi :-(
Korábban egy haver adott egy doboznyi (3 db) szerelgetésből megmaradt zármotort, biztosra állítva, hogy 1 jó belőle... Sajnos hülyeség volt vakon bízni bennük, illetve nem kipróbálni őket már jóval ezelőtt: kettő teljesen halott, egy pedig - amelyik pont előre, kulcsos-zárhoz való ötvezetékes - bizonytalanul teszi a dolgát, ha megindul, akkor is fordítva, mint kellene :-(
Egyenlőre a J1 ajtón sincs most burkolat, csak behúzó és a zármotor is hiányzik, gombbal zárható belülről - remélem nem sokáig... Legvalószínűbb, hogy bontóból szerzek zármotort, de felmerült, hogy a már korábban 10.000-ért felajánlott, motort és váltót leszámítva komplett 1,7 IE-t csak elhoznám a keresztapám udvarára - bár ő erről még nem tud :-)
burkolatlan ajtóval kapcsolatos mikrosiker:
a B1 ajtó belsején már régóta hiányzik a kárpit és néha furcsa csattogást hallat az ajtó, eddig azt hittem, maga a lemez rezonál leszedett burkolatnál. Most rájöttem, hogy egy műa. vezeték-gyorszár verődik hozzá és már össze is állt a kép: emlékszem, hogy ezelőtt felszerelt kárpitnál is eljátszotta néha, autópályán nagyon zavaró tudott lenni, de most felszámoljuk végre - legalább ezt ;-)