Április 19 eleve rosszul indult, mert 9-én a győri MOL kúton olyan matricát kértem, ami 19-én is érvényes lesz, erre kaptam egy 10 naposat, ami utánaszámolva 18-án éjfélkor lejár, így újra meg kellett állnom. Az egyik pech, hogy 6,22€-t kidobtam az ablakon, a másik, hogy Matyi felébred és ilyenkor már nem alszik vissza. Illene már kitalálni valami jobb módszert, mondjuk SMS fizetés külföldieknek is.
Az útról nincs nagyon mit mondani, az M1 még mindig remek, picit kómásak voltunk a korai ébresztő miatt, de fél kilenc után megálltunk a Szamosi parkolóban. Az autónak ugyan semmi baja nem volt, de összekötöttük a kellemeset a hasznossal, amíg a nagyvárosban tekeregtünk, a 156 szépen megújult. Kapott új hűtőt, mert a régi már olyan szinten morzsolódott, hogy elég volt csúnyábban ránézni és kiestek a lamellák. Esküszöm 30 éves autókban nincs ennyire tönkre a hűtő. A másik dolog, ami régóta zavart, az olajos motortér. 90000 km-el korábban már Csöri foltozgatta és rendbe is tette, most viszont olyan szinten köpte az olajat, hogy azt hittem a főtengely szimering adta meg magát. Fejben fel is készültem, hogy a váltó lekerül és talán új kuplunggal megyek ma haza, de Szamosiék pontosan tudják, hogy csak azt kell cserélni, ami már haldoklik és mindig megvédenek egy egy húzósabb kiadás elől. Most is kiszúrták, hogy az a szimering rendben lesz és az olajteknő lesz a bűnös.
Amíg Norbi az olajteknő hajszálrepedését hegesztette, mi megmutattuk Matyinak a tömegközlekedés örömeit. Nem nagy sikerrel. Mire leértünk busszal a Kölcsey utcából a Hűvösvölgybe, egy életre megútálta a buszozást, amit elégge hangosan a világ tudtára is adott. A villamos a Moszkva térig sokkal kultúráltabb volt, ám az első benyomás egy életre megmarad, így 10 másodperces frekvenciával váltogatva egyszer az én nyakamban lógott, egyszer az Anyáéban. A Moszkva téren kénytelenek voltunk taxit fogni.
A budapesti taxik / taxisok voltak a nap meglepetésemberei. Egyrészt sokkal olcsóbb taxizni, mint gondoltam, másrészt mindegyikük nagyon kedves és udvarias volt. Az első utunk az újonnan felfedezett újbuda centerbe vezetett, ahol Magyarország legnagyobb, 4000 m2-es játszóháza van. A környék ijesztő, a centrum kiábrándító, a gyerekház olyan, mint a Batman játék volt a Commodore 64-en, csak éppen a csövek nem eregettek gőzt. Nagyon gyorsan leléptünk és elindultunk gyalog a Campona felé, míg meg nem láttuk a táblát, hogy 7,2 km. Taxiiiii 5-555-555 :)
A Campona sokkal barátságosabb arcát mutatta. A gyereksarok viszont teljesen üres volt, ami folytatta a szürrealisztikus napot. Egy órát ugráltunk a kicsivel, aztán meguntuk és a centrumba-a Vörösmarty térre vitettük magunkat. Jó nagyot került a taxis, mégis belefértünk a 3 ezresbe. A csomagtérből kivette a kocsit és összerakta, udvarias is volt, megint csak ámultunk. Meg éheztünk. Matyi bebizonyitotta, hogy a Primera 1.6 kombi a világ legunalmasabb autója, elaludt a kezemben. Az illatokra azonban felébredt és falatozott egyet - egy remek minestrone és szarvassteak volt a menü. A Gerbeaud helyben sült tölcsérjébe kértünk két fagyit és átsétáltunk a Lánchidon. Az Alagútnál fogtunk egy taxit és Hűvösvölgybe vitettük magunkat, ahol már készen várt a tip top állapotú autó.
A próbaút remekül sikerült, az autó alján egy csepp nem sok, de annyi olaj sem volt. Az új hűtő vidáman csillogott az autó orrában és az autó rendben találtatott. Lassan gurultunk lefele a budai dombokról. Aztán még lassabban. Aztán már a dombról lefele is gázzal kellett menni. A fékpedál lassan, de biztosan felkeményedett, majd sziklaszilárdan beállt. A JTD üvöltött, a fékek füstöltek, a víz 110 fokon fortyogott és Budakeszi közepén állva maradtunk.
Ilyenkor mutatkozik meg, mennyire megbízható egy szerviz. A Szamosiék már zárás előtt voltak, aggódtam is, hogy már nem kapom el őket. Szerencsére az első csengésre felvették és rögtön fel is ajánlották, hogy lejönnek megnézni, mi a helyzet. Ezek a napon ez volt az első jó hír, nem vagyunk egyedül a bajban! A világ talán egyetlen 146 műszerfalú Temprája be is futott, emelővel, 3 mesterrel és 4 zsák szerszámmal. Majdnem egy óra bütykölés után azonban még mindig csak a fejüket csóválták - ilyennel biza még nem találkozott senki. Én már feladtam, a kiránduló kiránduljon, a szerelő szereljen, a taxis meg taxizzon.
7es BMW jött, így a lerobbant olaszt B kategóriás politikusként hagytuk ott. A vajszínű bőr és a masszázsfotel annyira megtetszett, hogy alig akartunk kiszállni. Budakeszi - Mátyás templom 2800 Ft, hihetetlen jó ár. Az már más dolog, hogy ez szerinte euróban 14 pénz. 7 hónapos terhes feleséggel és álmos 19 hónapos gyerekkel jó kapcsolatunk kihasználva a Hiltonban szálltunk meg - egy hely, ahol még nem ért csalódás. Most is remekül megegyeztünk és a sors minő iróniája - akárcsak Gemonában, mikor a 156 először hagyott cserben - ezúttal is az 505-ös szobát kaptuk. 505 az SOS? Véletlen lehet mindez?
A szobapincérrel gyümölcstálat hozattam, az Éva csirkés szendvicset. Igyekezve sem tudtunk hibát találni. Remekül aludtunk, szó sem lehetett az idegen ágy effektusról, pici túlzással még azt is mondhatnám, hogy jobb volt, mint otthon. Matyi egész éjjel meg se mukkant, reggel 7.30-ig édesen szuszogott. A reggeli is fejedelmi volt, így nagy reményekkel vártam a Szamosi telefonra, mit intéztek az autómmal este. Szívunk, mint a torkos borz - hangzott a válasz. A fél autó darabokban van, kicseréltünk a fékfőhengert újra, de nem segített.
Kigondoltam, hogy guruljunk le a Mammutba, ott gyorsabban telik az idő. Éva csavargott egyet, mi meg addig mászkáltunk a gyerekházban, míg teljesen el nem fáradtunk. A mobilom lassan, de biztosan megadta magát, így már csak 2-3 óránként kapcsoltam be. Délben jött a Szamosi hír - Csepelen vannak és bontott szervódobot keresnek, nyugodtan csináljunk programot. Eltaxiztunk az állatkertbe, ahol megkóstoltuk az eredeti Gundel palacsintát és pár remek fogást, ami után a gasztronómia létráján ismét feljebb léptünk két fokot. Bravo Merczi Gábor és a Gundel csapat. Matyi mindhárom jércemellet megette, ami jelen pillanatban világcsúcs, általában elégedettek vagyunk, ha a harmada porciót megeszi. Vagy az ezüst étkészlet a siker titka?
Ebéd után újabb telefon - a csepeli szervódob nem passzol, a srácok szerint 2 féle dobbal volt szerelte, de a katalógusban 4 féle is szerepel. Amíg Juditék a telefondrótot izzították, mi állatkertbe mentünk. Matyi felkiáltott, hogy vaaavv, mikor meglátta a gorillát, de még ugyanazzal a mozdulattal el is aludt. Az állatkert remek hűvösében csaknem három órát aludt. Utána volt fókashow, kecskegida simogatás, unatkozó oroszlán sasolás, haletetés, páva kergetés. Próbáltuk magunkat a lehető legjobban érezni, mintha már sejtettük volna a folytatást. 5 után a Szamosiék még mindig rejtett hibát emlegettek és tovább szívtak. Számomra ez azt jelentette, hogy egyre kisebb az esélye, hogy az ünnepek előtt készen legyen az autó, viszont illene már benézni a munkába is. És persze az sem elhanyagolható, hogy a kuplungra összespórolt pénzünk kb. ekkora fogyott el. Nehéz döntés volt, de meghoztam - megyünk haza. Vonattal. A telefonom még egy utolsó hivást kibírt, megtudtam, hogy 19.55-kor indult egy vonat Pozsonyba a Keleti pályaudvarról.
Egy taxist kérdeztem meg, milyen messze van a Keleti. Csodálkozva vettem tudomásul, hogy elég a 20-as/30-as buszt követnem és kb. 10 perc séta. Elindultunk. Fél óra séta után két dolgon törtem a fejem - mit rontottam el és hogyan ültessem a feleségem a nyakamba. Újabb 30 perc "séta" után kezdtem megdühödni, de ekkor a távolban megláttam az állomást. Vagy mi sétáltunk extrém lassan, vagy a taxis szívatott meg, minden esetre jó 3,5 km lehetett az út, ami ugye ritkán 10 perc. Első osztályra már nem volt jegy, maradt a másodosztály a maga bűzével és kényelmével. Tudom, ez van 33 €-ért, de picit kultúráltabb közlekedésért picit azért hozzáfizettem volna. Minden esetre a gyerekkocsival eltorlaszoltam a kupét, ha már ez a marhavagon, akkor legalább utazzunk diszkréten. Maga az út meglepően rendben volt, Matyika rögtön elaludt az ülésen félbe hajtva, még a tolóajtó rezonanciája sem ébresztette fel. Ezt máig nem értem, mert úgy kell elképzelni, hogy valaki 25 kilós kalapáccsal veri másodpercenként kétszer az ajtót. A bicskám is csak kétszer nyílt ki a zsebemben, de szerencsére a harci készültséget le lehetett fújni. Pozsonyba 22.46-kor futottunk be, ahol mentőangyalunk már várt ránk a hugomnak öltözve. Éjfélre már ágyban is voltunk.
Másnap délután kertészkedés közben csöngött a telefon - a tatai bontóban frissiben bontott szervódob passzol az autómba és ráadásul működik is minden, mehetek az autóért. Sikerült kideríteni, hogy ez a szervódob egy hibás konstrukció volt, a gyár rögtön le is cserélte.
Nagypénteken a feleségem úgy döntött, hogy ne menjek vonattal, menjünk együtt a Bravoval. A programot az ünnepi sofőrök biztosították: 1 km-el a Törökbálinti letérő előtt satufék és majdnem egy órás helyben állás következett. A két és fél órás út, amiért már a harmadik matricát fizettem ki egyszeriben 4 órás lett, így Hűvösvölgy helyett a Vörösmarty térre indultunk ebédelni. A Gerbeaud nem hozta a szokásos formáját, majdnem egy órát vártunk az ebédre. Azt hiszem ideje lesz más kedvenc után nézni. Az új étlap viszont nem okozott csalódást, a hal és a steak is remek volt, bár a Gundel után csak "b" kategória. A kávé viszont isteni volt, akárcsak a Gerbeaud szelet.
Következett a hogyan menjek navi nélkül Hűvösvölgybe játék. Picit tekeregtünk, de végül kijutottunk a Moszkva térre, ahonnan már ismerős volt az út. Robi és Norbi éppen egy gyönyörű V6-ot masszírozott, így rögtön jobb lett a kedvem, az autóm kulcsait megkapva meg egyenesen mosolyogtam.
A mosolyból akkor lett vigyor, mikor Judit közölte a 3 napos szívás árát - ilyen korrekt hozzáállással az utóbbi 10 évben nem találkoztam. Itt is köszönök mindent és öröm az ürömben, hogy a legjobb szerviz környékén ért utol ez a tipushiba.
Költségek: 99 ezres az autóra, 99 ezres az egyébre :)
Képek:
1. 500 km-el a tisztítás után mindenhol folyik az olaj
2. itt, egész fenn, védett helyen volt hajszálrepedés
3. Szamosi János gyerekmegőrzője :)
4. Egy kis dugó az M1-en
5. Matyinak semmi sem gond
6. Hajsza az asszony után :)
7. Vonatozunk
