Végre nekiláttam kicserélni a klímakompresszort az R134-esre. Számítottam rá hogy nem lesz meg 2 nap alatt de külsö körülmények miatt egészen 5 napig húzódott. Persze ezt egybekötöttem a generátor szíjfeszítő cseréjével is.
Nos maga a kompresszornak a leszerelése sem lesz egyszerű ezt tudtam, és így is lett. A hely szűkössége miatt ( fölötte fekszik a generátor, előtte meg a hűtő) egy hosszú átmenő csavart vágni kellett máshogy nem lehetett kifűzni, de sebaj, úgyis rozsdamentesre cseréltem, és így tettem a görgő felfogató csavarjával is.
Miután len volt a régi kompresszor, mehetett fel az új, csakhogy elsőre nem látszódott hogy van köztük eltérés. Ez csak akkor kezdett feltűnni, mikor próbáltam a helyére tenni. Ahogy a képen látható le kellett köszörülni a kiálló kis fülecskéket, és ahol találkozik a generátorral, ott egy kis éket kellett belevágni hogy odaférjenek egymás alá-fölé.
Miután ez megvolt először megcsináltam az elektromos csatlakozók cseréjét, mivel azok is mások természetesen, majd elkezdtem bekötni a klímacsöveket, és már a másnapi nyomáspróbán gondolkodtam. Bekötöttem a csövet a hűtőbe, majd elkezdtem lehúzni a hollandereket a szárító szűrőn. Erről tudni kell hogy kis fika alumínium menetes része van, nagyon könnyű félre kapatni, főleg hogy a másik oldalon 14 éves hollanderek vannak a csöveken, szintén aluból, csak már az idő vasfoga által megrágva.
Az egyik hollandit sikerült szépen lehúzni, a második viszont nagyon nehezen ment, valószínű félre kapatódott pedig nagyon figyeltünk, úgyhogy mire teljesen megszorítottuk volna, már nagyon nehezen lehetett tekerni a meneten. Még kb. egy fordulat kellett volna mikor tőben eltört a cső a hollandi előtt.. erről ennyit, sok hűhó semmiért.
Elérkezett ez is. Miután ,ég tavaly sikerült teljesen kiszereltem a régi R12 klímacsöveket, és beszerezni az R134 csöveket, nyomásszabályzót, hűtőt, kompresszort, és még márciusban ki is cseréltem akkor egyenlőre a hűtőt, ideje volt komolyan belecsapni a lecsóba. A csöveket ki,- és lepucoltam, a kompresszorházat is, vettem bele új csapágyat (5500 HUf) és galvanizáltattam a tartókonzoláját és a szíjtárcsát ill. a közepét is. Ezenkívül megvettem az összes csőcsatlakozáshoz való tömítéseket is (1200 HUF), és megrendeltem az új szárítószűrőt. (5800 HUF)
Az önindító cserekor volt elég hely hogy bekössem a belső elpárologtatóba csatlakozó 2 csövet is. Hát az sem volt egyszerű mutatvány, sokat kellett matekolni, hajlítgatni a csöveket, nehezen akartak összekapni a menetek is. De végül sikerült, bár csak remélni tudom hogy nem mozdult el a tömítés, és a menet is épen maradt, leszúrnám magam ha ott engedné majd el a nyomást a rendszer. Bár ahogy magamat ismerem..
Jelenleg nincs más hátra mint kicserélni a kompresszorokat (ezt összekötöm a generátor szíjfeszítő cseréjével (12.000 HUF), és összekötni az egész rendszert. Aztán nyomás próba. :)