Érdekes, olykor már kicsit kínkeserves volt ez az év. Legnagyobb változás, hogy megtettem, amit oly sokszor leírtam, hogy soha nem teszek, de nem volt szívem végignézni, ahogy állásában elpusztul a Guzzi a garázsban. Nem mondom, hogy tolongtak érte, de júliusban megvette egy román srác, s kicsivel több mint két és fél év után véget ért a közös történetünk. Így - mivel csak az Alfa maradt, s az is alig 12-13 000km-t futott idén - gondolom nem meglepő, hogy a motor eladását leszámítva mindösszesen 11 poszt született róla az évben. Pedig ahogy indult...
Januárban javíttattam egy defektet, s kapott az első futóműbe két új belső stabilizátor szilentet (ez nálam már a második garnitúra volt). A futómű végre elcsendesedett, ám feltűnt, hogy apránként fogy a hűtőfolyadék a kiegyenlítőtartályból. Kiderült, hogy az anno már szintén általam is cserélt termosztát háza csak ennyit bírt, és finoman ereszteni kezdett a fém és a műanyag részek illesztésénél, így februárban ebből is bekerült egy második darab. És valahol itt kezdődött a kálváriánk egy gyanús márciusi üzemanyagcső hibával, amit akkor - mint utólag kiderült, hogy csak átmenetileg - orvosoltam egy nem tervezett üzemanyagszűrő és üzemanyagcső cserével. Áprilisban sikeres műszaki vizsgát tett az autó, megejtettük az akkor aktuális olaj, olajszűrő, levegőszűrő és pollenszűrő cseréjét, valamint kapott egy garnitúra új hátsó fékbetétet. Még szintén ebben a hónapban átlépte az órája a 330 000-dik kilométert is. Aztán innentől egészen júliusig hajtottam a maratoni szopórollert, hisz egy csomó elpazarolt időn és feleslegesen kicserélt alkatrészen keresztül sikerült csak eljutni a végső megoldásig, a nagynyomású szivattyú cseréjéig. Persze nekem ez még nem volt elég (igazi amatőrként viselkedtem, s csak annyit tudok felhozni mentségemül, hogy ekkorra már teljességel szét voltam esve, s elvesztettem minden józan ítélőképességem), egy érdekes csettegő hang miatt gondolkodás nélkül, teljesen feleslegesen kicseréltettem a hajtókarcsapágyakat is (természetesen újabb olajcserével) ahelyett, hogy először ránéztem volna a vezérlésre, mert mint utólag kiderült, a szivattyú cseréjekor egy foggal odébb rakták azt. Ez volt a mélypont, itt már elkezdtem keresni az Alfa utódját - egy Focus kombit ki is próbáltam, de csak manuális klímás full fapad verzió volt, ami többek között emiatt sem jött be - de hála Istennek azért csak összeállt, s onnantól tényleg csak apró cseprő dolgok adódtak. Szeptemberben meglett a 335 000-dik kilométer is, majd miután újra bizalmat szavaztunk neki, októberben megejtettük a már többször elhalasztott fenéklemez lakatolást, kapott két új felső lengőkart (ez is már a második garnitúra, de az előző nagyon nyekergett), és mióta nálam van, immár harmadik alkalommal új belső stabilizátor szilenteket is. Egy újabb defektet és akkumulátor cserét leszámítva azóta is teszi a dolgát, ugyanakkor be kell lássam, bármennyire is szeretem (és egyelőre konkrét elképzelésem sincs, hogy mire cserélném), de se fiatalabb, se kevesebb kilométert futott autó nem lesz már szegény...
Év végén az ember kicsit megpihen, s számot vetve végigtekint az elmúlt időszakon, hogy mégis melyek azok a tervei amik megvalósultak, milyen újak szövődtek, s miféle megpróbáltatások, sikerek, vagy netán kudarcok övezték az idáig vezető utat.
Az idei év minden szempontból fiam születésének bűvkörében telt, ennek megfelelően kevesebb, mint 15 000km-t mentünk az autóval. Február végéig még pocakosan kirándulgattunk erre arra, aztán február 20-tól a nyár végéig rendesen lekorlátozta a mobilitásunkat őnagysága. Az igazat megvallva csak most kezd - a határait óvatosan feszegetve - alkalmassá válni az utazásra, s reméljük ez egyre csak jobb lesz, hisz vannak már terveink jövő évre... Ahogy azt anno előrevetítettem, valóban az Alfával hoztam őket haza egy testileg és lelkileg egyaránt kimerítő hét után a kórházból - míg élek nem felejtem el ezt a pillanatot, mely egyszerre hordozta magában a megnyugvást, s az új kihívás, a gyermeknevelés, s egy családként létezés minden felelősségét, és izgalmát. Így, ebben a visszafogott üzemmódban lépte át a kilométerszámláló a 315 000km-es értéket. Aztán egészen májusig nem történt semmi rendkívüli, olyan apróságokkal ütöttem el az időt, mint egy garnitúra tojástartó felni felújítása, eladása, ezek helyett új nyárigumik beszerzése, valamint az utasoldali légzsák fedelét rögzítő patentok cseréje.
Májusban kicseréltük a már rég csereérett kuplungot, egy kivételével az összes hajtásláncot rögzítő tartóbakot, s mindkét lengőkart a bal oldalon. Aztán júniusban kaptam egy nagyon jó ajánlatot, és felmondtam a régi munkahelyemen, így július óta már teherautós vonalon látok el az eddigihez nagyon hasonló munkakört. Ezt megelőzően azért még sort kerítettem a levegő és pollenszűrők, az ablakmosó szivattyú, az összes kipufogótartó, valamint a vezérléscserekor elmaradt hosszbordásszíj feszítőgörgő cseréjére, pár használható hangszóró beszerelésére, egy lámpapolírra, és az ablaktörlők mellett a beltér diszkrét állagjavítására is.
Szintén valamikor még a nyár közepén felváltotta jobb hátul a babahordozót egy menetiránnyal megegyezően bekötött gyerekülés, melynek köszönhetően egy kicsit ismét kinyílt a világ számunkra, s augusztusban már relatíve simán abszolváltunk egy Nagykanizsa-Pécs oda-visszát. Ekkor belekerült a 320 000-dik kilométer az autóba, s innentől ha lassan is, de elkezdtünk visszatérni az életbe, bátrabban mozdultunk ki. Még szintén augusztus folyamán megejtettem az aktuális olaj és szűrőcseréket, majd pár napra rá valami barom sajnos nekiment a hátsó lökhárítónak a parkolóban (a keletkezett sérüléseket ecseteléssel tettem kevésbé feltűnővé, hisz eggyel több, vagy kevesebb már igazán nem oszt nem szoroz). Októberben - mióta nálam van már másodízben - ismét esküvőn töltött be kulcsszerepet az autó, csak most a mi keresztelővel egybekötött szertartásunkra szállította többed magával a menyasszonyból feleséggé váló oldalbordát.
Hogy bizonyítsa, "mennyire megbízhatatlanok az olasz autók" (muhaha), novemberben produkált egy valódi meghibásodást is (pályafutása során immár másodszor). Persze nem kell mindjárt füstölő Alfát, és trélert vizionálni, hisz mindösszesen csak a tolatólámpa kapcsolót kellett kicserélni (kb fél óra, s mintegy ezerkétszáz forint bánta). Aztán kapott előre - az igazat megvallva tök feleslegesen, hisz valószínűleg megint a belső stabszilentek verődtek ki - két új toronyszilentet, lengéscsillapítót, és stabpálcákat. Ekkor már be mertünk vállalni étteremi ebédet, és némi betlehemezést is a gyerekkel, így az órája decemberben elkerülte a 325 000km-t. A fent is említett belső stabszilentek már megvannak, így azokat hamarosan ki fogják cserélni, s akkor nepperül mondva remélhetőleg ismét "koppanásmentes" lesz a futómű. Eddig ez biztos, meg az, hogy tavasszal műszakizni fog az autó, így két évem még biztosan lesz, hogy kitaláljam a "hogyan továbbot". Írom ezt amiatt, mert az alfavírus létezik, sőt fertőzött lettem - volt már sok szebb, fiatalabb, és drágább autóm, de egyet sem szerettem még így, mint ezt az "olasz vackot". A kötődést pedig csak erősíti a fent is említett sok közös emlék, s bár volna elképzelésem, hogy az észérveket szem előtt tartva milyen autóra lenne most szükségem (tervben van, hogy egy külön posztban megírom ezt), de amíg az év 365 napjából egy kezemen meg tudom számolni hányszor kicsi, a maradék legkevesebb 360-on viszont pont megfelel az igényeinknek, addig nem fogom tudatosan keresni az utódját. Ezen még nincs se részecskeszűrő, se FAP folyadék, sem pedig AdBlue, csak egy agyonüthetetlen JTD motor, a világ egyik legjobb elsőkerekes futóművével, végállástól végállásig kettőt forduló hidraulikus szervokormányával. S bár ez sem arra való, de emiatt talán mégsem olyan érzékeny a rövid városi utakra, mint modernebb társai. Csak az ülésfűtése működne már rendesen, mert ami előnye az hátránya is egyben - az alacsony fogyasztás nagyon kevés hulladékhőt termel...
Persze a tél vízválasztó lesz, kíváncsian várom milyen állapotban vészeli át a sózást a karosszéria (ami a fenéklemez beázás miatti apró, már ideiglenesen javított hiányosságait leszámítva meglepően jól tartja magát), valamint ha összejönnek a dolgok, és végre rendesen el tudunk menni nyaralni, kell-e tetőbox, illetve hogy fogunk benne elférni a jövőben. Azt mondjuk továbbra sem állítom, hogy ha szembe jönne velem a tuti vétel, akkor nem cserélném le, de most egészen más dolgok kötik le anyagi és egyéb kapacitásaim, mint az autócsere. A kialakult kötődés miatt pedig néha még olyan elvetemült gondolataim is támadnak, hogy mi lenne, ha inkább rendbetenném esztétikailag is, és megtartanám amolyan hobbyautónak...
