Thomika beszámolója a találkozóról:

2007. június 16. Eljött végre a várva várt nap. Az I. hivatalos 155ös talákozó napja. A reggeli gyülekező után negyed 10 magasságában indult a budapesti csapat a Velencei-tó irányába. Sajnos a rendkívül élénk forgalom miatt nem igazán tudtunk Alfás tempóban autókázni, azonban a viszonlag rövid táv miatt egész jól viseltük a dolgot.

Leérve a tóhoz, az addigi 6fős konvoj, kezdett szép lassan kiegészülni. Minden irányból érkeztek a szebbnél szebb 155ös Alfák, és - bár kissé rendhagyó módon (mármint ami a típus talikat illeti)-, csatlakozott hozzánk 2db gyönyörű 156-os is.

Miután nagyjából együtt volt a csapat, a szokásos eszmecserék és autómustrák után megszálltuk a strandot. Hogy némi testmozgás is legyen programban, fakultatív részvétellel kisebb labdajátékra invitáltuk a kedves egybegyülteket. A Víz hőmérséklete első nekifutásra nem igazán volt megegyező a korábban szerzett információban megbúvó értékekkel. De lelkes kis csapatunkat ez sem tántoríthatta el attól, hogy a vízilabda válogatottunkat megszégyenítő labdajátékot mutassunk be a helyi erőknek.

Mivel többen is jelezték, hogy sajnálatos módon a tervezettnél korábban kell hazafelé indulniuk, így a délután 3-ra tervezett körút időpontját bő egy órával előrébb hoztuk. Az ebből adódó kellemetlenséget a később érkezők érezhették, ugyanis volt, aki az északi parton tudott csak csatlakozni hozzánk, mert mire Gárdonyba értek, mi már tovább álltunk.

A hangulatos konvojozás első állomásaként a Gémeskút Csárdánál kötöttünk ki, ahol a közeli dombról csodálatos kilátás tárult elénk. Ekkorra már 3 csodaszép GT is betársult hozzánk, tovább színezvén az Alfás palettát. Közben próbáltam kideríteni, hogy a csárdában tudnak-e fogadni minket, mivel korábban azt mondták hely biztosan lesz, csak nem számoltak a közel 60 fővel. A két esküvő még nem is okozott volna problémát, de mivel egy ballagást is evállaltak, így már sajnos a erőleves, a rántott szelet és egyéb finomságok helyett csak "az étterem megtelt" feliratú táblát vehettük közlebbről szemügyre.

Végül aztán némi tanácskozás után megszületett a döntés, hogy néhány kilóméterrel előrébb volt egy nádfedeles csárda, amit talán érdemes lenne kipróbálni. Mivel már kezdtünk elég éhesek lenni, némi táplálékbevitel reményében sikeresen betettünk 17 autót egy kb 10 autónak szánt parkolóba. Egy személyzettel való gyors diskurzus után jötta jő hír, van elég hely, és ha nem válogatunk túlzottan akár még a meg is tudunk mindannyian ebédelni a következő 1,5-2 órában. Ezen információkat kissé megmosolyogva elindultunk, hogy megszálljuk az étterem teraszát. Mivel már sokak számára közelgett a hazaindulás időpontja, így mint szervező, hogy ne kelljen rohamtempóban ebédelnünk, inkább letettem az utolsó állomásunk megtekintéséről.

Pincérünk nagy örömére ahányan voltunk, annyifélét rendeltünk, de meg kell hagyni a fiatalember derekasan helyt állt! :)) Mivel elég szépen elidőztünk ezen a megállóhelyen, a társaság nagy része idő közben szép lassan elkezdett hazafelé szivárogni.

Néhány lelkes Alfa tulaj azonban még teli hassal is hajlandó volt tovább autókázni, így az utolsó célállomásunk is újra visszakerült a probramba. Pákozdon a 48-as emlékművöz vezetett utunk, ahol sikerült végre egy-két csoportképet is készíteni (ez sajnos nekem is csak későn jutott eszembe). A múzeum látogatásról sajnálatos módon már lecsúsztunk ugyanis 5-ig volt nyitva, mi pedig 9 perccel zárás előtt toppantunk be. Úgyhgoy konstatálva, hogy erről lecsúsztunk, bánatunkban a fagyispult felé vettük az irányt.

Eme kis pihenő után néhány Cartársunktól ismét búcsút vettünk és végül öten folytattuk tovább a körutazást a tó körül. Visszaérve a 7-es főútra ismét csappanta létszám, így végül már csak 3 darab 155-ös és drága, Kedves Rita cartársnőnk (156) társaságában elindult a konvoj hazafelé. Remélve, hogy mindenki jól érezte magát, és idővel talán egyre több résztvevővel, jövőre ismét nyáron megrendezzük a 155ös találkozót.