2006-06-17

Nemzetközi Alfa Találkozó Sopronban

Csaknem 200 Alfa gyűlt össze a soproni találkozón, ahol a nagy melegen kívül egy gonosz tájékozódási verseny is várta a résztvevőket :) Felkerültek a megoldások!
Események >> 2006  

Farki, a főszervező beszámolója:

Immár harmadszor adtak egymásnak randevút osztrák és magyar Alfa Romeo tulajdonosok az Alfa Romeo Club Magyarország, és a K&T Autószerviz égisze alatt a Hűség Városában.

Ahhoz, hogy a sok szép Alfa megtölthesse a Sopron Pláza parkolóját, sokat segített az Alfa Amore internetes közösség, ahol az eseményt, a rangjához méltóan harangozhattuk be.

A találkozó hagyományosan városi felvonulással kezdődött, ahol a mintegy 180 Alfa Romeo totális közlekedési káoszt okozott a szombat déli csúcsforgalomban. Sajnos ezt többen nem nézték jó szemmel, és már-már a tettlegességig fajuló vitát folytattak a bátor önkéntesekkel, akik próbálták a kereszteződéseket lezárva biztosítani a konvoj folyamatosságát. Mivel ez nem mindig sikerült, a konvoj szétszakadt, így voltak akik hamarabb visszatértek a felvonulásról.

Délután sokak kedvence, a tájékozódási verseny következett. Páran, miután átvették a feladatlapokat, és itiner helyett csak néhány fekete-fehér képet, és részletesnek csak némi jóindulattal nevezhető térképet találtak, visszaléptek a megmérettetéstől. A bátrabbak a kellemesen kanyargó mellékutakon eljutottak Brennbergbányára, majd a Páneurópai Piknik Emlékhelyre, megmászták a fertőbozi Gloriette kilátóhoz vezető rengeteg lépcsőfokot, és felfrissülhettek egy mára már letűnt kor hangulatát idéző Szidónia Kastélyszálló parkjában, Röjtökmuzsajon.

Akik maximálisan kihasználták, hogy nem volt időlimit meghatározva, és csak az eredményhirdetés közben értek vissza, a találkozó borával, a Gangl pincészet  Soproni Kékfrankosával vigasztalódhattak.

Mivel erősek voltak az OFF-os vudu mágusok, a nap folyamán sajnos többeknek is leamortizálodott az autója kisebb-nagyobb mértékben. Nekik is járt a vigaszdíj, valamint közülük a legpechesebb Alfista, Saughassy kapott még az Elaforg Kft jóvoltából egy komplett olajcseréhez elegendő olajat. A tombola ajándékainak – Bvlgari, Elaforg, Motorola, Campari, Sonax és Direkt Autó – kisorsolása után kihírdettük a várva-várt fődíjakat.

A találkozó legszebb oldtimere Szabolcs Zolika eredeti fényezésű 1958-as Giuliettája lett.
A legszebb 146-osnak Ystuc rosso Ti-jét találta a hozzáértő közönség.
A találkozó legszebb autóját is megválasztottuk. A nap végére SKrisz mattpiros vasának a szélvédőjén volt a legtöbb Bella Macchina levonó.
Bb18 nem kis büszkeséggel vette át a "megjelenését illetően kihívásokkal kűzdő" Alfa tulajdonosának járó díjat, amit rally Sudjának "köszönhet".
Legmeszebbről, (akárcsak a legutóbbi pécsi Selénia Ralira) GT Peti jött, több mint 700 kilométert autózva, amit 5 liter fincsi olajjal jutalmazott a Elaforg.
A tájékozódási versenyt leggyorsabban Dr. Németh András abszolválta egy 156 SW volánjánál.

A találkozó legcsinosabb Alfa Romeo tulajdonoshölgyének személyéről a rendezők heves szópárbaj után sem tudtak közös nevezőre jutni… :))

A tájékozódási verseny eredményei:
3. helyezett Tóth Norbert lett (EEN-484)
2. helyezett Polovitzer Péter, Poló lett, (THE-156) akit alig tudtunk rábeszélni, hogy bátran induljon el, nem fogja megbánni!
A tájékozódási verseny nyertese Gönczi Csaba, Cgo, és ezzel a vitrinjébe teheti az értékes Hollóházi porcelánvázát, valamint gazdagabb lett ő is 5 littyó motorolajjal.

A rendezvény motorolaj szponzora az Elaforg Kft. volt.

A Direkt Autó Képes Autós Hirdetési Magazin egy fél éves és egy egy éves előfizetést, valamint egy ingyenes hirdetési lehetőséget is felajánlott díjként.

A találkozón fényképeket készített Hajdú László fotóművész is. Fotóit megrendelheted! E-mail: hajdulaci@mailmax.hu

Kapcsolódó fórum:
Soproni Nemzetközi Alfa Találkozó

És most következzen a sok vitát kavart tájékozódási verseny összes megoldása, képekkel, infókkal!

Első feladat

1.,  Hol vagy most? Mi látható a képen?
Frankenburg úti vasúti átjáró 
2., Mi található jelenleg a helyszínen?
- (vasúti) aluljáró
- szobrok (Vörösmarty Mihály, Arany János, Tompa Mihály)
- facsemeték

Bár sajnos a képek nem voltak a sokszorosítás miatt ilyen minőségűek, de a szőlő helyén va most az aluljáró, egyik oldalon szobrok, a másik oldalon pedig ilyen-olyan apropóból ültetett fák vannak. A régi út ma csak gyalogos átjáró. 

   
 

Második feladat

1., Mit látsz a  képen?
Brennbergbányai (fa)templom, és harangláb 
2., Mi olvasható a harangokon?
- Erős vár a mi Istenünk!
- Feste Burg ist unser Gott!
-Evangélikus Egyházközség Brennbergbánya 1936
-Evangelische Kirchengemeinde Brennbergbánya 1936
- …és fiai M. K. Udvari szállítók, harangöntők 5787 sz.
3., Hány ablak található a templom utcafrontján?
- 12 (szerintem ;-)
4., Milyen számot hívnál tűz esetén?
- 105 (Ezt csak azért kérdeztük meg, mert a Selénia Rallyn Leonnal sokáig vitatkoztunk azon, hogy ha ég a fogadó, akkor tuti nem megyek oda elolvasni a bejárati ajtón lévő adatokat, hanem egyszerre a tűzoltóság számát tárcsázom. Nem volt jó a válaszunk… :) Itt viszont ez volt a helyes! :)
5., Miről nevezetes még a falu?
- Magyarország legrégebbi szénbányatelepe (itt elfogadtunk más válaszokat is)

   
   

Harmadik feladat

1., Mi látható a képen?
- Röjtökmuzsaj, Szidónia Kastélyszálló
2., Ki, mikor, és miért járt itt?
- a Legnagyobb Magyar, Gróf Széchenyi István 1841. október 14-én a szederügylet ügyében Ürményi alnádornál
3., Ki és mikor építtette az egykor patakon átívelő kőhidat?
- August Thyssen báró, 1913
4., Milyen pozícióban áll a sötét vezér?
-
  Nem tökmindegy? ;)
5., Hány kacsa érzi jól magát a tónál?
- 7 db (Csak azt tudnám, hogy hova bújtak el szombat délután?!?)
6., Milyen nevezetessége van még a falunak?
- vizimalom

  

Negyedik feladat

1., Mi látható a képen?
- Fertőboz, Gloriette kilátó
2., Hány lépcsőfok vezet fel a kilátóhoz?
- 208 db.
3., Ki és mikor újítatta fel a pavilont?
-  Széchenyi András 1943-ban
4., Mit ábrázol a Hűség Napja Emlékmű?
-
Országalma, és a népszavazáson a Hazára szavazó települések címerét

  
  

Ötödik feladat

1., Hol vagy most?
-
Páneurópai Piknik Emlékhely, és MTA Széchenyi István Emlékerdő   
2., Mikor volt a piknik, amikor az NDK-s állampolgárok áttörték a határt?
-1989. aug. 19-én, 15 órakor
3., Hány tárló mutatja be a piknik eseményeit?
-
 13 db (az a kicsi a képen ez nem tárló, csak egyszerűen egy keretes fénykép…)
4., Milyen katonai létesítmények láthatóak?
- magasfigyelő, nyomsáv (elektromos jelzőrendszer)
5., Melyik magyar város a "Szabadság Őrvárosa"?
-   Debrecen,  (a város adományozta a harangot)
6., A parkerdőt kik, mikor, és miért létesítették?
- a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 175. évfordulójára létesítették a  magyar erdészek 2000-ben. (az MTA-t gróf Széchenyi István kezdeményezésére hozták létre 1825-ben)

   
  
  

Kapcsolódó fórum, ahol a vitás kérdéseket lehet szóvá tenni :)
Soproni Nemzetközi Alfa Találkozó

Kapcsolódó galériák: