2007-09-08

II. Gyöngyösi Alfa Romeo találkozó

Idén sem hazudtoltuk meg magunkat az időjárást illetően. Tavalyhoz híven szintén nem naposan indult a találkozó, sőt, esett az eső, és úgy nézett ki hogy el is mos mindent.
Események >> 2007  

Benőke jelenti az eseményről:

Mindenki tiszteletét tette aki megígérte, hogy eljön.Ezen felül volt egy vendég is.


Az indulás a beszélgetés és az eső hevében jó fél órát csúszott, viszont ahogy elindultunk, szép lassan elállt az eső és Pásztó felé már kisütött a nap is. Pásztót elhagyva végigautóztunk a Mátra szerpentinjein, miközben szájtátva néztük a panorámát :)

Mátraszentimrére érve (jó 20 perc késéssel), az esőnek már csak néhány helyen volt nyoma. Itt elköltöttük az ebédünket majd elkészítettük a csoportképet is.Sajnos néhányan már érzékeny búcsút véve ezt sem tudták megvárni. A késés miatt úgy döntöttünk, kihagyjuk a kékestetői látogatást és egyenesen a Sástó felett található Bobpálya felé vettük az irányt. Útközben szintén sokan elváltak tőlünk. Megfogyatkozva ugyan, de csapatosan boboztunk egy jót, majd kipróbáltuk a függőhidat is.


Egy kis beszélgetéses levezetés után érzékeny búcsút véve visszamentünk Gyöngyösre a kiindulási pontra a kemény maggal.Majd megtárgyaltuk, hogy igen csak jól sikerült a nap...
A negatív előjelek ellenére a találkozó várakozásokon felül jól sikerült, remek társaság gyűlt össze.

Köszönöm mindenkinek aki eljött, remek nap volt!
Remélem jövőre is találkozunk!

Kapcsolódó galériák: