Ferke2006-09-22 13:30:24 // 19292
Jah, és megvannak a felnik, ultrabrutál lett, nemsoká van kép is! A felnicsavarokkal kapcs. meg idióta vagyok, mert eleve aluhoz való csavarjaim voltak fenn, tehát nem is kellett csavar!:)))
Ferke2006-09-22 13:29:11 // 19291
Hali Alfistik!
Na tegnap szívtam eleget! Miskolcon voltam, az új felnikért.Már dörzsöltem a tenyerem, hogy miszen szép is ez a nap, mikor Gyöngyös előtt computer közölte, hogy motorhiba, vészüzemmód, go to dealer...
Asszittem leszívom magam, nemrég lett kész.:(
Már lefele menet feltűnt, hogy sokkal jobban füstölget, mint ezidáig, de ahol tankolni szoktam, az a gázolaj kicsit jobban füstöl, így betudtam ennek.
Na, mikor a motorhiba jelzett, félreálltam, géptető fel (ezt mindíg utálom, próbáltam úgy csinálni, hogy egyetlen fosvágenes se lássa), és látom, hogy a turbotól feljövő nagy bazi cső, ami a motor felső részéhez érkezik, szét van repedve.
Na felhívtam Pirit, mer ugye benne lehet bízni, hogy plíííz help, most micsináljak??? Aszonta, no problem, valamivel ragasszam le, és jó lesz, csövet meg majd ki kell cserélni. Irány a benyakút, szigszalag vesz, ráteker 1 egész, és indít. Nah, motorhiba ugyanúgy, és a teljesítmény mint egy 1.3 diesel uno. 2-3 km múlva megint megállok, megnézem, hátha szétnyomta a szigszalagot, de nem! Motor mögé benéz, itt a meglepi: motor mögött, közepénél jön 2db vákumcső, 1db a motor oldalába, másik a fékszervo vákumcsövébe csatlakozik. Minkettő hozzáért a blokkhoz, és szó szerint ráolvadt!!! Piri felhív, lemegy, Piri kicseréli, majd comuterből kiütés (sajna ez +5k volt a kellemetlenségek mellett).Egész nap nem evés, idegeskedés, 550Km kocsikázás, de az eredmény: az verda jó (az eddigi füstölgetés is a nagy cső repedése miatt volt).
Trombozis2006-09-22 13:24:26 // 19290
Abba én se. :-D
igi (Roland)2006-09-22 13:06:36 // 19289
Nincs mit.De jobban jársz ha veszel pl. MOMO-t szerintem szebbek és olcsóbbak is!
igi (Roland)2006-09-22 13:01:27 // 19288
Sajnos ez nem km. függő. De nézz utána.Ha meg kell a v.mód szolj.Szerintem baráti áron tudok!
Attiska2006-09-22 12:33:38 // 19287
A dízeles hangot tudom, de olvastam ezt a motorcsörgést is a rossz vezmód.-ra. Mondom, beszarhat tőlem, de ezt mondjuk 58 ezer körül tegye, nem pedig 53-nál. :)
Satti2006-09-22 12:25:45 // 19286
Az enyém 12e. volt,de van olyan is ami bőr+fém,vagy többféle változat,biztos lenne olyan,ami neked tetszik.
Liquid2006-09-22 12:16:34 // 19285
Jah, valszeg az lesz. Csak gondoltam rákérdezek a gyárira. De ha a MOMO még olcsóbb is, akkor mindenképpen az lesz.
Azért köszi!
igi (Roland)2006-09-22 11:49:26 // 19284
A tiéd szép ...
igi (Roland)2006-09-22 11:48:17 // 19283
Szerintem is így jobban jársz! Gondolom fa belsős a kocsi azé kell fa váltógomb!
Satti2006-09-22 11:46:09 // 19282
Vagy vegyél momo-t,az szép is ,meg az ára is jó,12-15 ezer Ft között van,sokféle változatban.
igi (Roland)2006-09-22 11:40:30 // 19281
A gyári nem óccsó!!!Olyan 20-25körül van, egyszerűbb ha veszel vmi tuning boltban..amint tudok pontos árat szólok.
igi (Roland)2006-09-22 11:37:43 // 19280
Megkérdezem!
Liquid2006-09-22 11:34:29 // 19279
156-hoz fa váltógombot mennyiért tudsz szerezni?
igi (Roland)2006-09-22 11:24:38 // 19278
Lehet, nem tudom..Egy biztos én a MOL-ban nem bízok....
igi (Roland)2006-09-22 11:23:38 // 19277
Én mindig Esso-zok, eddig nem volt bajom vele! Most voltam Horvátba , igaz akkor Agipnál meg Jet-nél tudtam tankolni, de így sem volt probléma!
igi (Roland)2006-09-22 11:21:53 // 19276
Mégvmi, ha kell vmi a kocsihoz gyári új alkatrész, kedvező áron szinte bármit betudok szerezni!
Satti2006-09-22 11:17:52 // 19275
Csak az lehet a baj,hogy sokszor nem azonos minőségű a benzin a különböző kutakon.Az esetek nagy részében,Én mindig a shell-en tankolok itt Szegeden,szinte mindig ugyanazon a kúton,és még nem volt bajom,a városban Én is sima 95-öt tankolok,de ha megyek hosszabb útra,legyen az akár csak pár 100 km,akkor mindig jobbat teszek bele.Mivel 800-1000 km-et megyek csak 1 hónapban átlag,lehet hogy átállok inkább a shell V power 95-re,mert egy teli tanknál csak 800 ft a különbözet,annyit megér,főleg hogy csak kétszer tankolok egy hónapban.
Trombozis2006-09-22 11:17:49 // 19274
Nekem a 95-ös benzin hót xar bele. Lehet ezt írta a gyár, de akkor bújjon el. Néha indításnál a 95östől nem veszi fel a fordulatot, de a jobb minőségűtől észrevehetően jobban indul. :-)
igi (Roland)2006-09-22 11:13:11 // 19273
Vez.módtól először inditásnál kezd enyhe,majd erősödő dieseles hangja lenni később menetközben is , alacsony fordulaton néha dadogós a motor.Ilyenkor cserélni kell! Én 2 hete cseréltem.Ha kell vez.mód tudok.
A benzin lehet az oka?Én csak 95-öst teszek bele, és semmi baj, nincs, a gyár is ezt irja elő...Így nem tudom mi lenne a jobb?! Szerelő barátom mondta, hogyha a gyár ezt írja elő, akkor minek a 98-as. Baja nem lesz tőle, de szerinte jobb sem lesz...
Attiska2006-09-22 09:36:09 // 19272
satti,
Hát, én is bízom benne, hogy a szar benzin az oka. Most nagyon nincs kedvem most vezmódot cserélni, legyen szíves bírja már ki 60-ig, mert akkor tervezek vezérléssel foglalkozni, és nem szeretném előrehozni.
Satti2006-09-22 09:32:29 // 19271
Nemrég Én is jártam így,Én is azonnal a benzinre gondoltam,mert akkor jöttünk vissza a nyaralásból,végig csak jó benzint tankoltam az úton/98,super100,itthonról kifelémenet 95 Vpower/,utána itthon hazafelé,OMV-én sima 95-öst,és már itthon a városban pár nappal később tapasztaltam ilyet amit írtál,utána rátankoltam újra V powert,és most semmi gond.Nekem még a checklámpa is el kezdett világítani,sztem ez miatt,mert le lett ellenőrizve,nem volt hiba,ki lett nullázva,és egyenlőre nincs baj.
Attiska2006-09-22 09:18:38 // 19270
Visszaolvasgattam motorcsörgés témában. Na, most ezt az alacsony fordulatszámról való gyorsításkor jelentkező motorcsörgést okozhatja a szar vezmód is?
Liquid2006-09-21 21:05:31 // 19269
Valahonnan a tank teteje felől szivárgott, nincs aknám itthon és már sötétedett, lámpával szakértettük, amennyire alá lehetett látni.
Mike.2006-09-21 20:56:40 // 19268
Ilyenről még nem is hallottam.
Ha szivárgott akkor annak nyoma is van. Akkor ott van a bibi.
Liquid2006-09-21 20:47:56 // 19267
Üdv mindenkinek!
Új vagyok. Van egy kis gondom. Ma először tankoltam, fullra, és szivárgott a benya. Leszívtunk belőle 10l-t így abbahagyta. Találkoztatok már ilyennel?
Mikor elhoztam 1/4 alatt volt a mutató, nem látszott és semmi, csak most.
Köszi előre is!
isa1562006-09-21 20:33:39 // 19266
Szia.
A helyedben azért óvatos lennék a 225-össel. Nekem is az van, de sajna ha ketten ülnek hátul, vagy terhelt a csomagtartó, a futófelület külső éle nagyobb úthullámokon bele forog egy beperemezésbe. Egy helyen már kikoptatta azt a szőrös dobbetétet, és a gumin is látszik a kopás. Szerintem a 225 határeset.
Poló2006-09-21 20:33:28 // 19265
Ma jártam gumisnál. Csávó vitte a tuning ratyi 3-as gófot. Tettek rá alukerekeket. Később mentem vissza, megint ott volt a csávó, a jobb hátsó sárvédő pereméről lejött neki a festék. Bár azt hiszem ez egy korábbi esetnél sérült és most alakítottak rajta.
Trombozis2006-09-21 20:26:20 // 19264
Trombozis2006-09-21 20:16:11 // 19263
Szia,
Ez attól függ, hogy milyen a felni szélessége. De az 1.6os motornak nem lesz sok ez a szélesség? Én is ezt akartam feldobni. Ha rá is megy, akkor már csak arra kell figyelni vagy mittudomén hogy írjam, hogy a felni peremét lene pattintsa az erős gumi. (ilyen is van). Meg keresem azt a képet, amin a felni méretéhez vannak a gumi szélességek...
Mike.2006-09-21 18:13:39 // 19261
Én álltalában a tescos kútnál tankolok és eddig nem igazán volt bajom vele.
morfeus22006-09-21 18:04:50 // 19260
nincs valkinek elado 205/50r16-os gumija?
Attiska2006-09-21 17:58:40 // 19259
tipoatti,
Pedig eddig csak jókat mondhattam róla. :( A Tesco meg állítólag az ÖMV-től szerzi be, hát nem tudom.
tipoatti2006-09-21 17:42:20 // 19258
Ezek a bevásárlóközpontos-benzinek felejtősek!!! :(
Attiska2006-09-21 17:39:44 // 19257
Tegnap alighanem szar 95-ös benzint tankolhattam a soroksári Auchannál, alacsonyabb fordulatszámnál nagyobb terhelésre becsörög a motor. :( Eddig nem volt ilyen gond a benzinnel, főleg úgy hogy váltogatva '98-ast és '95-öst tankolok.
tipoatti2006-09-21 17:31:24 // 19256
A fullos 120K körül van beszerelve.
alfa1562006-09-21 13:42:16 // 19255
Hogyne tudnál az enyémen is az van 225/45 17' felnin.Bár az enyém le is van ültetve és ha sokan ülünk benn akkor néha leül,de semmi baj igy sem.
Brad 1562006-09-21 13:37:47 // 19254
Sziasztok
Rá tudok tenni a kocsimra 225-ös gumikat, rámegy még??
Most 205-ös van rajta de szerintem kevés:))))))
Peti16V2006-09-21 11:55:13 // 19253
A Hegedűs Gumiszervíz nagyon sokféle kerékcsavart árul. Én nála vettem hosszú csavarokat a Puntohoz, amikor nyomtávszélesítőt szereltem fel rá.
Cím: 1203. Bp. Határ út 23. Tel: 283-12-18
A Ficsórék annak idején majdnem kétszer annyiért hozták volna meg.
Satti2006-09-21 10:39:50 // 19252
Vagy csak egyszerűen fel kell hívni a webasto képviseletét,és ott valószínűleg megmondják.
Poló2006-09-21 10:34:19 // 19251
Haleszt kérdezzétek, ő szereltetett a 145-be.
Trombozis2006-09-21 10:29:45 // 19250
Ez engem is érdekel. ;-)
Methos2006-09-21 10:29:17 // 19249
Tudja valaki mennyibe fájna egy Webasto elektromos napfénytető beszereltetése munkadíjjal együtt?
Karakot2006-09-20 23:53:16 // 19248
Megnéztem az oldalad, szóval akkor már megtörtént a dolog. :)) Mégegyszer gratulálok! :)
GEORGE2006-09-20 23:43:20 // 19247
Részemről rendben a dolog :-)))))))))))
Majd rájön mikor a megchippelt gép nem indul :-)))
Karakot2006-09-20 23:41:52 // 19246
Szevasz! Nem semmi az átalakulás. :) A rosso elülső szelepdekni fedőt miért cserélted le? Ja, és a feleslegessé vált karbonos szívócsőért mikor mehetek? :)) És végül, ha már túl vagy rajta, akkor gratula a házasságodhoz. Sok Boldogságot!
Trombozis2006-09-20 23:17:52 // 19245
Ő hisz magában, ha pedig nem hisz akkor úgy nem szabad semmihez hozzáfogni. :-DDDD
GEORGE2006-09-20 23:16:55 // 19244
Bátor a srác ,ha neki mer állni tudatlanul chiptuningozni!!!!
Trombozis2006-09-20 23:14:56 // 19243
ÁÁÁÁÁÁ ismerős a jellem. :-DDDDDD muhahaha :-DDDDDDDDD