Na azé! :DD ;)))
Vazze! És az az idióta banda az rtlklubon a benfentesség látszatát keltve, szakértőnek kiadva magát játsza az eszét a "sok hülyének". Kritikán aluli! Kik ezek, hogy minden áron nekik kell ott ülniük?? (Na jó, ebbe ne is menjünk bele inkább. :// )
Asszem az első 10-15 percben 4 vagy 5 orbitális ökörség hangzott el a közvetítésükben. :((
Grando2009-04-27 16:49:03 // 62648
Shane2009-04-27 16:43:23 // 62647
Hoppá, akkor ez csak a péntekre vonatkozott. Valóban mindkét autóban benne volt szombat, vasárnap.
Kimi szombati nyilatkozata:
Az autó teljesítménye javult a KERS-sel. A holnapi verseny a magas hőmérséklet miatt nagyon nehéz lesz. Meg kell próbálnunk célba érni, és szerezni néhány pontot, talán úgy, hogy a rajtnál mindent kihozunk a KERS-ből" - fogalmazott.

Grando2009-04-27 16:39:11 // 62646
Na most volt a közvetítésben a rajt ismétlése. rosenbergerrel kapcsolatban mondják, hogy a két Ferka és egy retyó is elugrott mellőle, azaz "3 kers-autó".
Akkó csak vót benne.(?)
(Írásos emléket qrvára nem tanálok ezzel kapcsolatban... :(( )
Akkó csak vót benne.(?)
(Írásos emléket qrvára nem tanálok ezzel kapcsolatban... :(( )
Satti2009-04-27 16:29:15 // 62645
No az biztos, legfeljebb olyan beszólások lennének, amik nem mindig tűrnének nyomdafestéket, de sztem nőne a nézettség! :-))
Mike.2009-04-27 16:26:04 // 62644
Massát biztos nem néznénk Barinak. :-)))
Grando2009-04-27 16:25:07 // 62643
Abból lenne csak a műsor! :DDD
Satti2009-04-27 16:24:24 // 62642
Még az is jobb lenne, mint ez a két töketlen.:-))
Mike.2009-04-27 16:22:28 // 62641
Pl. mi ketten? :-))
Én szidnám Kimit, te meg védenéd. :-D
Én szidnám Kimit, te meg védenéd. :-D
Satti2009-04-27 16:21:20 // 62640
Azok teljesen barmok, ne is csodálkozz ezen.:-))
Mi sztem sokkal jobban tudnánk közvetíteni.:-))
Mi sztem sokkal jobban tudnánk közvetíteni.:-))
Grando2009-04-27 16:14:02 // 62639
Épp most kezdtem újranézni a futamot. A németről felvettem.
Emlékeztek, hogy palikék hogy szekálták Massát az elején, hogy aszongya: "feljelentette a Bravvn-t a rádión, miszerint kivágdosták a karosszériát a melegedés miatt"?
Na most visszanéztem-hallgattam. A mérnöke mondta ezt Massának, és nem fordítva. A kiejtéséből is egyértelmű.
Áááááhhhh! Az eszem megáll azon az rtlklubos szerencsétlen bandán... :(((

Satti2009-04-27 16:08:00 // 62638
Asszem a németen is volt erről szó, hogy végül csak Massa gépében volt kers, mert ő ragaszkodott hozzá, Kimi a múltkor is azt nyílatkozta, hogy nem igazán érez külőnbséget, neki nem hiányzott.
Grando2009-04-27 15:59:08 // 62637
Ebben biztos vagy?
Mert a magyaron valóban ezt állította a kockafejű és kisbarátitársasága. Viszont az angolon még pénteken úgy mondták, hogy Massa kers-szel futkorászik, Kimi pedig anélkül. A versenyen pedig mindketten ugyanúgy indulnak majd attól függően, hogy melyik verzió "válik be jobban". ;))
De utólagos infót én sem tudok. Viszont paliknak és bandájának is csak jó nagy fenntartásokkal hiszek, még akkor is, ha kérdeznek. :DDD

mesa2009-04-27 14:29:42 // 62636
Igaza van! Ezt az évet az FIA szúrta el, és sokkal többe kerül most a nem diffúzoros csapatoknak, pláne a KERS-eseknek, hogy felzárkózzanak.
Megint adtak egy nagy pofont, költségcsökkentés címén... De mondjuk Mosley vezetőségtől ez sem váratlan.
Megint adtak egy nagy pofont, költségcsökkentés címén... De mondjuk Mosley vezetőségtől ez sem váratlan.
Satti2009-04-27 13:48:19 // 62634
Ááá dehogy, csak visszafogottan, diszkréten örömködöm.:-))
Satti2009-04-27 13:47:36 // 62633
Abban volt bizony, használta is gazdagon.:-)
A végén még így sem tudott lépést tartani az elejével.
A végén még így sem tudott lépést tartani az elejével.
mesa2009-04-27 13:37:17 // 62632
Te kis perverz! Csendben élvezkedsz ? :)))))
mesa2009-04-27 13:36:35 // 62631
De Csokiéban volt! :))
Satti2009-04-27 13:25:22 // 62630
Igen, elméletileg végül, csak Massa gépében volt kers, bár az sem müködött rendesen.
Shane2009-04-27 13:15:22 // 62629
Pozitívum, hogy a KERS segítségével majdnem az első sorig rajtoltak...
Kimi gépében nem volt KERS!
Kimi gépében nem volt KERS!
Satti2009-04-27 13:12:56 // 62628
Már szólni sem merek.:-))
mesa2009-04-27 13:04:03 // 62627
Látod Satti, nem is szóltál semmit, hogy megdícsértem Kimit és megdorgáltam Massát! Neked ez "olyan természetes" ! :))
Satti2009-04-27 12:54:03 // 62626
Az volt inkább a súlyos, hogy Button kétszer is lekörözte Massát.
Bár volt ennél rosszabb is, mikor annak idején a Hungaroringen MS-t körözte le Button és akkor a Ferrarival Schumák a 8. helyen haladt.
Bár volt ennél rosszabb is, mikor annak idején a Hungaroringen MS-t körözte le Button és akkor a Ferrarival Schumák a 8. helyen haladt.
someday2009-04-27 12:51:30 // 62625
"barrikellózni Masszát"
ja ez annyira súlyos volt... :)
"Barichello szépen elengedte Buttont.."
Az.. persze. :P
ja ez annyira súlyos volt... :)
"Barichello szépen elengedte Buttont.."
Az.. persze. :P
Satti2009-04-27 12:45:47 // 62624
20 év alatt nem sikerűlt neki, úgyhogy csodát ne is várjunk.:-)
Tom122009-04-27 12:34:54 // 62623
Év végéig majd belejön - talán...:-))
Satti2009-04-27 12:29:23 // 62622
Meg a Williams-et, BMW-nek nézi, ill. állandóan összekeveri a Toro rosso-t és a Red Bull Racing gépeket, pedig még szemből is jól látszik, hogy az egyiknek rikító sárga, míg a másiknak arany színű az orra.
mesa2009-04-27 12:29:03 // 62621
De az is oltári tévedés, hogy Palik dícsérte a McLarent, és Hamiltont hogy mekkorát fejlődött! Mert aki nagyon nagy bajban van, az pont a McLaren! Nekik ugyanis benn van a KERS és benn van a kettős diffúzor is, ehhez képest lövésük sem volt az élen haladokhoz képest!
A Ferrariban van potenciál, ezen a versenyen 2 kör erejéig vezetett is Rai :) Sok üzemanyaggal is bírták a tempót. Ha nem cseszik el a boxban a bal első kereket, simán Barrichelo elé jön vissza és nem olyan távolságból, hogy előzésváltásba menjen a dolog!
Ezen a futamon elég jól tekerte a kormányt Kimi, határozottan emlékeztetett a fiatal Mekis srácra! ;)
Massa ezt a futamot elrontotta ott, hogy nekirongyolt Kiminek.
Pozitívum, hogy a KERS segítségével majdnem az első sorig rajtoltak, csak sajnos a kanyarban már nem volt olyan széles a pálya.
Jó lesz ez a Ferrari, meglátjátok! ;)

Tom122009-04-27 12:27:27 // 62620
Tavaly esténként már az új autót tervezgette, gyertyafénynél...:-DDD
Tom122009-04-27 12:25:06 // 62619
Ja, erre gondoltam én is, de lazítson inkább munka után...;-))
mesa2009-04-27 12:21:01 // 62618
Pedig volt olyan, hogy egyszerre hívták ki Michaelt és Massát! Massa meg is nyerte a Török nagydíjat, Michael meg szopóágra került, pedig akkor még ment a VB címért! Ugyanezt elmondhatjuk a Hungaroring esetében is, mikor nem hívták ki Schut gumicserére, és szétment pár körrel a vége előtt a kereke. Button akkor először nyert. Pedig meglehetett volna a VB cím Aonso előtt abban az évben is.
Sorolhatnám még a súlyos baklövéseket Todt papi idejéből is.
Ami viszont nevetséges, hogy Palik úgy állítja be Ross Brawn-t, mintha ő tervezte volna a Brawn kocsikat! Holott ő nem tervező mérnök, hanem csapatfőnök (és tulaj). De hát ennyit tud a Lacika, meg folyamatosan "barrikellózni Masszát". :P

Satti2009-04-27 12:09:03 // 62617
Nem kell a para, ez a laza mediterrán életstílus.:-))
Tom122009-04-27 12:08:01 // 62616
"Addigra már jelentősen javítanunk kell az autón, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Spanyolország lesz az utolsó esélyünk. Nem erről van szó. Fontos lesz, de nem életbevágó"- hangsúlyozta Domenicali."
Elég gyenge duma, szerintem túl laza a csóka: Javítanunk kell /mert noszogatnak mindenhonnan/, fontos, de nem életbevágó...
Addig javítunk, mert sorsdöntő lehet... Így már jobban hangzana... :-)
Elég gyenge duma, szerintem túl laza a csóka: Javítanunk kell /mert noszogatnak mindenhonnan/, fontos, de nem életbevágó...
Addig javítunk, mert sorsdöntő lehet... Így már jobban hangzana... :-)
Junior2009-04-27 11:41:37 // 62614
Szerintem a legnagyobb gáz az, hogy nincs Ferrarinál (mármint a csapatnál) egy olyan agytröszt vezéregyéniség, mint annak idején Todt papa, vagy Brawn.
Olyan abszurd hibákat követnek el, amik az ő idejükben elképzelhetetlenek lettek volna!
Amíg Brawn ott volt ki emlékszik rá, hogy valaha is lett volna cseszve egy boxkiállás?
(remélem legalább 2 példát kapok rá az elmúlt 10 évből :-))

Iniezione2009-04-27 11:18:23 // 62613
mi lenne ha még ivott is volna???:))))))
Iniezione2009-04-27 11:16:29 // 62612
Miért fáj,hogy KIMI pontott szerzett???beszarás:)))
Mike.2009-04-27 09:35:28 // 62611
Eddig csak futam előtt bulizott most már futam alatt is lazsál. :-))))
Mike.2009-04-27 09:34:25 // 62610
Jaa,csak a kigyorsítás, az nem erőssége a Ferrarinak és a lassú kanyarokban a gyors sebesség amiben szintén elég gyengék a vörösök.
Satti2009-04-27 09:30:30 // 62609
A jégkrém a múltkor védelemnek kellett, mivel a szétázott, bexart kers miatt rázott az egész autó, azért is kellett kiszállni belőle, a jég nem vezeti az áramot. :-)
Satti2009-04-27 09:29:04 // 62608
Az előfordulhat, de legalább történt vmi pozitívnak nevezhető, még az is lehet, hogy sikerűl két hét múlva még előrébb lépni a spanyol futamon, utána jön Monaco, ott nem számít a sebesség előny, ott is össze lehetne hozni vmit.
Mike.2009-04-27 09:26:01 // 62607
Hűsíteni az égő gyomrát! :-))))
És a fagyit, colát is futam helyett nyomhatja! :-)))
És a fagyit, colát is futam helyett nyomhatja! :-)))
Mike.2009-04-27 09:24:13 // 62606
Hagyd már ezt a közhelyes sablon dumát. :-P
Amit el lehet baxni azt a Ferrarinál elbaxák! Ha lehet rossz taktikát kialakítani azt a Ferrari megcsinálja. .... a kis csapatok is jobbak ebben. Nekem ez a 3 pont megszerzése csak egy nagy erőlködésnek az eredménye. És ha már mondás , az erőlködésnek bexarás a vége. :-))

Satti2009-04-27 09:21:37 // 62605
Kimi már nem alkesz, inkább jégkrémet nyomat Colával.:-)
Mike.2009-04-27 09:15:51 // 62604
Ő is meg az alkesz Kimi is. :-))
Satti2009-04-27 09:12:08 // 62603
Ennyit tud a Ferrari, ennek is örülni kell, ki a iicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli.:)
Satti2009-04-27 09:11:23 // 62602
Ja, Massa tényleg balfasz volt, ennyi......:-)
Mike.2009-04-27 09:10:43 // 62601
Gondoltam, hogy ezt a szánalmas vergődést is megmagyarázod (nem a kedvenc pilótádat minősítem!!) és szépnek találod. :-)))
Mike.2009-04-27 09:08:19 // 62600
Én nem akarlek meggyőzni, gondolod így, szerintem meg fasz volt, ennyi. :-P
Ferko2009-04-27 08:16:15 // 62599
Max egy kis csipkelődés néha.:-)))))))
Online tag
1
Vendég1
774
Fórum
Friss topicok
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- Giulia
- Zenebutik
- AlfaCity 2025 - július ...
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Filmek
- Alfa tuning
- Alfa történelem, híres ...
- Alfa reklám
- MiTo
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV