WTCC – Oschersleben továbbra is fekete folt

2005-08-29  Teddy
Az Alfa Romeo Team a tavaly itt elvesztett bajnokság után nem szívesen látogatott a németországi Oscherslebenbe...
Hírek >> 2005  

Ha már ott voltak, megpróbálták a legjobb eredményt kisajtolni Hmagukból. Kezdetben úgy is tűnt, sikerülhet egy eredményes hétvégét teljesíteni és csökkenteni a ponthátrányt a BMW-vel szemben.

Első futam

Aztán jött a rajt és jött Andy Prialux. Thomspon és Farfus indult az első sorból, ebbe az alakzatba a címvédő már a rajt után "belerondított", megelőzte Farfust. A fiatal barzil pedig hiába minden agresszivitás, nem tudta visszaelőzni. Már csak James Thomspon volt hátra, őt is elég keményen támadta.

Az Alfás azonban egy aprócska hiba miatt áthajtásos bűntetést kapott. Az autójára még rá volt csatlakoztatva a levegőztető rendszer, miután elhangzott a 3 perces figyelmeztetés. A szabályok szerint ugyanis 3 perccel a rajt előtt már nem szabad az autóhoz hozzányúlni. A hatodik körben ezért ki is állt Thomspon, ezzel Prialux ölébe hullott az első hely.

Fabrizio Giovanardi már korán kiszállt a versengésből, mivel Ciro meglökte az egyik kanyarban. Az eset után ugyan még vissza tudott menni a boxba megjavítani az autót, de a versenyt már nem tudta befejezni. Tarquini a kelleténél jobban szélesített ki egy kanyart és 12.-ként állt vissza, miután a Fordos(!) Funke is megelőzte, a 13. helyen ért célba. A legjobb eredmény az Alfától a kilencedik hely volt Farfusnak köszönhetően. Mindez azt is jelenti, hogy az Alfa Romeo egyetlen pontot sem szerzett az első versenyen.

Rickard Rydell volt az a szerencsés, aki másodikként ért célba az első futamon, miután 7 körön keresztül tartotta maga mögött Mülleréket. A másik Seatos, Tertling az ötödik lett, Ortelli bezsebelte a hatodik helyet, Gené pedig az új Leonnal végül a hetedik helyen zárta a futamot.

Az utolsó pódiumra álló pilóta Jörg Müller volt, aki óriásit rajtolt a BMW-vel és a 11. helyről már a rajt után feljött az ötödikre. A verseny alatt Jörgnek számos lehetősége lett volna megelőzni Rydell-t, de a német pilóta nem talált fogást az öreg motorosnak számító svéden. Csapattársa, Dirk Müller a negyedik helyen fejezte be az első megmérettetést.

A Ford is ünnepelt, hiszed eddigi legeredményesebb versenyüket tudhatták maguk mögött. Thomas Klenke az előkelő 10. helyen végzett, csapattársa, Funke pedig a 12. helyet futott be. Mindez 4 pontot jelent számukra a konstruktőrök versenyében.

Nem volt azonban ilyen szerencsés a Chevrolet alakulata, Alain Menu a 11. Larini a 17., Huff pedig a 23. volt a leintéskor.

A legeredményesebb privát pilóta az olasz Adrianol de Micheli volt a JAS Engeneering Hondájával, akik anyagi problémák miatt csak egy autóval álltak rajthoz. 

Második futam

A fordított rajtsorrendnek köszönhetően Alessandro Zanardi indulhatott az élről, mögötte viszont ott sorakozott a teljes BMW flotta. Egészen az utolsó körig Zanardi viszonylag nyugodtan autózhatott, az addig második Jörg azonban elég parázs csatában próbálta megelőzni az olaszt. Jörg viszont hibázott, ami a második helyébe került, valamint Prialux 1 pontra megközelítette az éllovas Dirk-et a pontversenyben.

Tertlingnek nem volt akkor balszerencséje a SEAT-tal, mint az első versenyen. Ortelli a startnál meglökte, ennek eredményeként mindketten kicsúsztak, de míg Ortelli befutott a 15. helyen, addig Tertling a boxban fejezte be a versenyhétvégét. Ezt a balesetet elkerülve De Micheli manőverezni volt kénytelen, azonban Hennerici útban volt és a balesetet úgy kerülték el, hogy okoztak egy újabbat. Mindketten az utolsó helyeken folytatták a küzdelmeket.

A második körben Giovanardit ismét utolérte a balszerencse, ami most éppen Rosenblad és egy gumifal formájában jött.

Az első 11 pilóta négy másodpercen belül volt, igazi túraautós feelingje volt tehát a második futamnak. Ennek a csapatnak volt a tagja Rydell és Tarquini is, akik a hetedik helyért csatáztak. Az ötödik körben Tarquini ismét szélesen vette a kanyart és öt hellyel hátrébb sorolt és végül tizennegyedikként ért célba. Rydell a kockás zászlóig megőrizte hetedik pozícióját, csapattársa, a Leonos Gené azonban még ennél is jobban szerepelt, a negyedik helyen végzett. 

Az utolsó pontszerző helyekért Alain Menu és Antonio Garcia csatázott és végül a Chevrolet futott be nyolcadikként a BMW előtt. A Chevy-nek ez a futam sokkal jobban sült el, mint az első, Larini a 11., Huff a 12. lett összesítettben.

Már-már úgy tűnt a Ford tökéletes versenyhétvégét tudhat maga mögött, Thomas Klenke még Rydellt is megelőzte, de egy technikai probléma miatt ki kellett állnia a boxba és végül ő volt a 20., aki meglátta a kockás zászlót. Csapattársa Funke egy kicsit jobban járt: a 10. helyen fejezte be a németországi viadalt.

Eddig azt hittük, az Alfa már elérte a mélypontot, ezen a hétvégén azonban bebizonyították, hogy van annál mélyebb pont is. 0 pont egy versenyhétvégén, ennél rosszabb nem is történhetett volna. Egy biztos, ha az Alfa meg akarja nyerni valamelyik bajnokságot, nagyon keményen bele kell húzniuk. Ismerve a többi ellenfél potenciálját, talán azt is mondhatjuk, hogy elszálltak a bajnoki esélyek. De a remény hal meg utoljára. A következő versenyhétvégére szeptember 18-án kerül sor Isztambulban.

A pontverseny állása hét versenyhétvége után:
1. Dirk Müller (GER) 69 pont
2. Andy Priaulx (GBR) 68 pont
3. Fabrizio Giovanardi (ITA) 57 pont
4. Jörg Müller (GER) 45 pont
5. Gabriele Tarquini (ITA) 43 pont

Konstruktőrök versenye hét versenyhétvége után:
1. BMW  193 pont
2. Alfa Romeo  164 pont
3. Seat 136 pont
4. Chevrolet  45 pont
5. Ford  8 pont

                    

A versenyzők nyilatkozatai:

Alessandro ZANARDI
“Óriási köszönettel tartozom a csapatomnak, hiszem előző este még amiatt aggódtam, hogy valami nincs rendben az autóval, de ők egész este dolgoztak rajta, és elvégezték az általam kért módosításokat. Ezek miatt az autó teljesen máshogy viselkedett ma reggel. Az előző versenyen, Spa-ban összetörtem az autómat, ezért a csapatnak egy újat kellett építeni nekem, szóval nem kapták meg a szabadságukat, de ez után a győzelem után azt mondják, megbocsátották az esetet. Az első verseny nagyon szoros volt és rajtot is elrontottam, nagyon váratlanul értek a lámpák gyors kialvása. Nagyon jó autó volt alattam, ennek volt köszönhető, hogy sikerült Farfust megelőznöm, így az élről rajtolhattam a második versenyen. Abban a versenyben egyszerűen csak a rajtra, utána pedig a kanyarokra koncentráltam. Nem volt azonban olyan egyszerű ez. Nagyon nagy volt a nyomás hátulról, hogy olyan pilótákat kell magam mögött tartanom, mint amilyeneket. Egyáltalán nem voltam meglepve, hogy Jörg megpróbált leelőzni engem, ez a viselkedés a pilóták vérében van. Imola volt eddig a legemlékezetesebb versenyem, de most, ezzel a győzelemmel a tarsolyomban inkább úgy gondolom, jobb, hogy ott nem nyertem, hiszen akkor az a kritika érhetett volna, hogy azért nyertem ott, mert a kisujjamban van a pálya. De itt sok évi közdelem gyümölcse érett be, úgy érzem, valamiféle csoda történt ma velem.

Andy PRIAULX
“Fantasztikus volt ez a versenyhétvége, annak ellenére, hogy nem nyertem meg a második futamot. De nagyon jóleső érzés volt látni, hogy Zanardi megnyeri a versenyt. Nagyon technikás a német pálya és a nyomás is óriási volt rajta, ezért tartom szenzációsnak a teljesítményét. Az új autóm úgy érzem nagyon jóra sikeredett. Nagyon jó volt vezetni, kicsit úgy éreztem, mintha a tavalyi autómat kaptam volna vissza. Ez annyit tesz, hogy magabiztosan, agresszívan és reményteljesen tudok autózni, de még nincs teljesen rendben az autó, sok munkánk van még vele, ennek ellenére optimistán nézek a fennmaradó versenyek elé és keményen fogok dolgozni, hogy a lehető legjobb helyen fejezzem be azokat a versenyeket.

Jörg MÜLLER
“Nem hiszem, hogy az első versenybeli rajtom túl jól sikerült volna, amint láttam a többiek is bealudtak. Tavaly a 12. helyről a 4.-re küzdöttem fel magam, szóval tudtam, hogy nagyon sok előzési pont van a pályán. Ezen a hétvégén a “maradj nyugodt és hűvös év gyere be a lehető legjobb helyen” taktikát követtem. A második versenyben nem akartam kakaskodni Zanardival, inkább arra vártam, hogy hibázzon. Nagyon örülök annak, hogy részese lehettem az egyik legemlékezetesebb túraautó versenynek és egy fantasztikus pilóta fantasztikus győzelmének.”

Rickard RYDELL
“Nagyon pozitív hétvégét zártunk itt Németországban. Nagyon szeretem ezt a pályát és örültem annak, hogy fel tudtuk venni a versenyt a BMW-vel. A SEAT nagyon jó munkát végzett, hiszen egyszerre fejlesztik a Toledot és a Leont is. Már nagyon várom Valenciát, ahol végre beülhetek az új Leonba. Azt hiszem jóval több tesztelésre lenne szükségünk, de ezen a hétvégén nagyon jól működött az autó, mind a kanyarokban, mind az egyenesekben nagyon jó volt a leszorító erő. Még a kiegyensúlyozáson kell tovább dolgoznunk.”

Kapcsolódó fórum:
Motorsport (WTCC, stb.)

Kapcsolódó írásaink:
WTCC – A hatodik versenyhétvége - Dirk és Giovanardi vitték a prímet
WTCC - Az ötödik versenyhétvége - Egy sima, egy fordított
WTCC - A negyedik versenyhétvége - Nincs új a nap alatt
WTCC - A harmadik versenyhétvége - Így kell ezt csinálni
WTCC – A második versenyhétvége: BMW siker, keserű szájíz
WTCC - Az első versenyhétvége - Felemás szezonnyitó
WTCC szabályzat – új hendikep súlyrendszer
Jóváhagyták a 2005-ös WTCC versenynaptárat 
ETCC 2004 – Tarquini nyert, Prialux a bajnok

Írta:
Tedi