A brit mobilcégnél egy sokkal nagyobb versenyhírnévvel rendelkező, olasz cég támogatja ezentúl a modenai istállót. Nevezetesen a Martini Racing.
A céget talán senkinek nem kell bemutatni, hiszen 38 éve, 1968-ban léptek be a motorsportok világába, akkor a Brabham Alfa Romeo-kat támogatták. Aztán jött a rally és a Lancia Delta korszak. A Martini Racing támogatásával lett a Delta hétszeres rally világbajnok, mellyel a mai napig egyeduralkodó.
Ezután a cég a DTM-ben is letette a névjegyét a 155 TI-k támogatásával, 1994-ben Túraautó Bajnok volt a csapat is és az autó is.
Robert Furniss-Roe a cég igazgatója elmondta: "Nagyon izgatottak vagyunk, hiszen ez egy új kihívás számunkra és örömünkre szolgál, hogy a Scuderia Ferrari csapatát támogathatjuk. Óriási tapasztalatunk van már a versenysportokban és ez az új fejezet a fogyasztóinknak és nekünk is nagy elismerés. A Ferrari készítette és készíti ma is a leggyorsabb és legélvezetesebb versenyautókat a világon és szerintünk nincs egyetlen egy másik márka sem a Forma-1-ben, ami ilyen jól tükrözné a Martini szellemiségét."
A 38 éves múltjából fakadóan rengeteg sztárpilóta került kapcsolatba a Martinivel. Például Mario Andretti, Carlos Reutemann, Michele Alboreto, Ricardo Patrese, a Le Mans-ban is nyerni képes Jacky Ickx, Markku Allen az 1981-es rally világbajnok, Carlos Sainz, Colin McRae, Miki Biasion, Dider Auriol, Juha Kankkunen, Farcois Delecour, Derek Bell, Alessandro Nannini, Nicola Larini.
Az idei szezonban még a Vodafone mellett támogatják a Ferrarit, 2007-től viszont a tervek szerint teljes mértékben a helyükre lépnek. Martini festésű Ferrariról még nem beszélhetünk, egyelőre csak az orrkúpon kapott felület a szeszesital-gyártó.
Kapcsolódó írásaink:
Alfa Romeo 155 - részletes típusleírás
Kapcsolódó fórum:
Forma-1
Kapcsolódó oldalak:
Martini Racing