Az Alfa Romeo nem rég kinevezett új vezérigazgatója a Los Angeles-i autókiállításon nyilatkozott az Alfa Amorénak.
Az olasz márka történetének első amerikai vezérigazgatójának kinevezése nemcsak azt jelenti, hogy Sergio Marchionne elégedetlen volt Harald Westerrel, aki úgy hírlik, a folyamatos csúszásokba bukott bele. Szimbólikus jelentősége is van annak, hogy egy amerikai vezeti a céget, ami akkor sem fordult elő, amikor még jelen volt a cég az USA piacán.
Reid Bigland azt mondta, nagyszerű érzés ezzel a márkával dolgozni, amelyik annyi érzelmet, kiváló műszaki tartalmat rak az autóiba.
Most pedig már van is miért amerikait a cég élére állítani: évek óta halasztották, most már megvan az amerikai piaci bevezetés, az első SUV-val pont a szabadidőautók hazájában, az Egyesült Államokban kellett piacra lépni. Reid Bigland szerint a két modellel már képesek lefedni a piac 40 százalékát, mintegy 23-at a Giulia és másik 20-at pedig a Stelvio kategóriája tesz ki. Ez a két modell most éppen elég teendőt akaszt az Alfa Romeo nyakába, már csak azért is, mert az USA után a kínai bevezetést készítik elő, ezen dolgoznak gőzerővel jelenleg is.
Nem is akar most mással foglalkozni Bigland, először látni akarják, hogyan teljesítenek ezek a modellek, és utána "meglátjuk, hogy milyen újdonságok jöhetnek még a jövőben" - fogalmazott. Egyelőre azzal sem foglalkoznak, hogy 2020-ban hogyan fog alakulni a cég piaci részesedése, a lényeg, hogy beindítsák a Giuliákat és Stelviókat.
A Giuliáról szólva hangsúlyozta - amit kicsit később egy Santa Monica-i kereskedés is megerősített -, hogy nagyon jól fogy a Giulia nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában is. " Az érdeklődés a legmerészebb elképzeléseket is túlszárnyalta" - mondta Bigland a Stelvio mellett állva.
Arra a kérdésünkre, hogy lesz-e Sportwagon verzió a Giuliából, Bigland azt mondta, kétségkívül megvan a piaci igény rá, hiszen az európai értékesítések felét adja a kategórián belül, de "egyelőre nincs mit bejelenteni, a pletykák egyelőre csak pletykák.
Címlapfotó: Automotive News