Miért fontos a rendszeres olajcsere?

2022-04-28  Hirdetés
Az olajcsere fontos, ugyanis ha nem cseréljük rendszeresen, azzal nő az autónk fogyasztása, és csökken az élettartama. A motor teljesítménye, az alkatrészek állapota mind függ attól is, hogy elvégeztük-e a kötelezően előírt olajcserét.
Hírek >> 2022  

Hogy mikor szükséges a csere, arra az autó kézikönyve ad választ. Arra pedig, hogy miért szükséges, a Gumiszervizem időpontfoglalója. Az olaj rendszeres, ütemezett cseréje fontos szerepet játszik az autó állapotának megóvásában és a költséghatékonyságban. Ha nem tesszük meg, azzal nemcsak több üzemanyagot fogyaszt az autónk, de az alkatrészei is gyorsabban kopnak, nagyobb veszélynek vannak kitéve, hiszen nincs megfelelő hűtésük, kenésük. Ebből is látszik, hogy az olaj nemcsak a kenésben, hanem a hűtésben is részt vesz. A motorolaj fő funkciója azonban a kenés.

A szennyeződések ellen

Az olaj a motor számos alkatrészének hatékony működtetésében szerepet játszik. A motorban több ezer alkatrész mozog nagy sebességgel, ezáltal pedig hő termelődik, az olaj pedig segít elvonni a hőt az égéstérből, lényegében megakadályozva, hogy a motor felrobbanjon. Nemcsak az égés, hanem az alkatrészek súrlódása során is keletkezik hő és ennek hűtésében is részt vesz. Ahogy az olaj elhasználódik, úgy válik egyre szennyezettebbé, iszapossá. Kétfelől is kapja ezeket a szennyeződéseket.

Egyrészt kívülről, az olajszűrő bár sok szennyeződést kiszűr, port, homokot, külső részecskéket, azonban nem mindet, és ezek is belekerülhetnek az olajba. Nem beszélve arról, ami a rendszeren belül történik. Az alkatrészek egymáshoz dörzsölődése során a kenőanyag, vagyis maga a motorolaj nyeli el az így keletkező fémrészecskéket. Ahogy telik az idő, vagyis inkább ahogy jönnek a kilométerek, úgy válik egyre sűrűbbé, iszaposabbá az olaj addig, amíg már nem tudja ellátni a feladatát.

Hogy zajlik az olajcsere?

Az olajcsere során leengedik a régi olajat, ekkor a kilométerek során felhalmozódó motoriszap is kiürül a rendszerből. Ami nagyon fontos, hisz ez eltömítheti a motor alkatrészeit és károsíthatja a motort. Az iszap a motorba kerülő szennyeződésekből, porból és egyéb részecskékből áll. A törmelék nagy része ugyan megakad az olajszűrőben, de ahogy az iszap felhalmozódik, a szűrő eltömődik. Ebből is látszik, hogy nincs olajcsere szűrőcsere nélkül, ezeket együtt kell kicserélni. Az eltömődött szűrő csökkenti az olaj áramlását a motorban, ez is sok problémát okozhat, ezért is fontos, hogy egyszerre legyenek kicserélve.

A motorolaj nemcsak a kenésben, hanem a hűtésben is nagy szerepet játszik. A motorban égés zajlik, fontos ezt lehűteni, a friss olaj pedig segít csökkenteni a motor hőmérsékletét azokon a helyeken, ahová a hűtőfolyadék nem ér el. A legfontosabb feladata pedig a kenés, a motorban ugyanis mozgó fém alkatrészek vannak, ha pedig ezek között nincs kenés, ha a fém a fémmel érintkezik nagy sebességgel és erővel, annak bizony komoly kockázatai vannak. Ügyeljünk tehát arra, hogy időben történjen meg az olajcsere, az autónk állapotának és teljesítményének érdekében.

(x)

Írta:
Hirdetés