Szeptembertől MultiAir Mitók jönnek

2009-06-15  Tedi
Az évek óta csodafegyverként emlegetett MultiAir technológia végre bemutatkozik a Fiat konszernnél, először a MiTo benzines egységeiben lesz elérhető szeptembertől akár 170 lóerővel.
Hírek >> 2009  

Sergio Cravero, az Alfa Romeo vezérigazgatója a Genfi Autókiállítás sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy hamarosan megkezdik a MultiAir rendszerű benzinmotorok gyártását a Fiatnál és először a MiTo kaphatja meg ezeket az erőforrásokat. Eljött az idő, az Alfa hétfői közlése szerint szeptembertől elérhetővé válnak az 1.4-es MultiAir szívó- és turbómotorok.

A MiTóban az 1.4-es erőforrások 105, 135 és 170 lóerős változatban érhető el, ezekhez 5, vagy 6 sebességes váltót párosítanak. A 105 és 135 lóerős változatok az alap MiTo palettába tartoznak majd, míg a 170 lóerős motort csak a QV modell kapja meg. Ennek debütálása nem sokkal a szeptemberi bemutató után vártható.

A közleményben az Alfa vezetősége a Common Rail technológiához hasonlította a MultiAir fontosságát, hiszen az új technológiával a motorok akár 10 százalékkal több erő és 15 százalékkal több nyomaték állítható elő azonos lökettérfogatból, ugyanakkor a fogyasztás akár 10 százalékkal, a szén-dioxid kibocsátás akár 40, a nitrogén-monoxid kibocsátás pedig akár 60 százalékkal csökkenhet.

A MultiAir technológia lényege a vezérműtengelytől függetleníthető szelepvezérlés, amit egy közbeiktatott elektro-hidraulikus rendszerrel érnek el, így a motorba jutó levegő mennyiségét minden hengerben külön-külön közvetlenül és folyamatosan lehet változtatni. Azon túl, hogy a gázpedál állásától függetlenül változtatható a levegő mennyisége a rendszer nagy előnye, hogy nagyon könnyen adaptáláható a dízel üzemű motorokhoz is, hamarosan tehát a Fiat SGE, azaz kisköbcentis dízel motorjaiban is bemutatkozik.

A MultiAir technológiával együtt egy másik újdonság, a Start&Stop rendszer is bemutatkozik az Alfánál. Ennek lényege, hogy a motort pl. dugóban, vagy piros lámpánál álláskor a rendszer leállítja, de minden más műszer bekapcsolva marad, majd amikor ismét szükség van az erőforrásra, újra elindítja.

Spiegel András, az Alfa Romeo brand managere arról tájékoztatott, hogy az alap, 78 lóerős változat továbbra is a paletta része marad, a többi motorváltozatot pedig fokozatosan, jövő év elejétől váltják fel a MultiAir egységek.

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Tedi
Kapcsolódó topic:
MiTo

Az utolsó 3 hozzászólás:

Attis2025-10-16 14:45:02 // 6857
Szia! Nekem 1.4 multiair van 105LE (tahát sima szívó).
Július közepén vettem Németországban szintén a feleségemnek. :) (2011-es 115ezer km-rel).
-A hátsó kerékcsapágyak biztos, hogy gyenge pontot jelentenek ezt több helyen is olvastam. Mire hazaértem vele és itthon intéztem a rendszámot, addigra nekem is megadta magát a bal hátsó. Öröm az ürömben, hogy viszonylag egyszerűen cserélhető akár otthoni körülmények között is.
-Több helyen olvastam, hogy az első lengéscsillapító toronycsapágyai is időnként cserérre szorulnak, erről még nem tudok nyilatkozni.
- A csomagtérátvezetőben a kábel(ek) szakadása is típushibának mondható, akár csak a 159-esben.
- első lámpabúrák mattulása.
- külföldi fórumokon olvastam, hogy a kormány perselye kiszárad(hat) egy idő után és akkor alacsony sebességnél, ha tekered a kormányt akkor "nyikorgó" hangot ad. Ezt azóta én is felfedeztem, egyenlőre még nem találtam megoldást rá. (Azon kívül, hogy szereljem/szereltessem ki és vigyem el kormánymű felújításra).

Nekem hirtelen ennyi jutott eszembe.

Ezek elég bagatel dolgok, ezektől függetlenül sem bántam meg, hogy megvettük az autót. Szerintem jól lehet vele közlekedni, el is lehet férni benne és még a csomagtartója is egész használható, ha pedig ledöntöd a hátsó üléssort akkor tényleg rengeteg minden belefér.
Kazes☻2025-10-15 16:43:55 // 6856
Én a motorhoz tudok annyit hozzászólni, hogy remek... nálunk 95 lóval egy Stiloban munkálkodik, remekül... igaz nem egy telivér ménes, de nem is arra való. :)
szana82025-10-14 14:00:24 // 6855
Sziasztok,

Gondolkodunk a feleségemnek egy Mito vásárlásán. Mivel leginkább városban lenne használva, így a legkisebb 1.4 szívó amit nézegetünk. A keret kb 1.5 millió. Találtam a hahun párat ami ebbe az összegbe belefér és talán nem a lelakott kategória. A kérdésem az lenne, hogy mire érdemes ezeknél figyelni vásárláskor? Van e valami típus hibája? Vezérlés csere periódus? Annak a költsége stb. Minden tanács érdekelne.
Előre is köszönöm.