Az Alfa Romeo 33, amelynek alapjait az Alfasud adta, a 80-as évek egyik legikonikusabb Alfa modellje volt, mind a szedán, mind a Giardinetta kombi változataiban. Egyszerű, szögletes vonalak jellemezték a dizájnt, amelyhez párosult az elegancia és a kiegyensúlyozott teljesítmény is.

Az első sorozatot (1983-1986) egy kezdeti átalakítás követte, amely kitartott az 1990-es évek hajnaláig, majd a második sorozat az évtized közepéig, a típus gyártásának befejezéséig maradt velünk.

Quadrifoglio Verde (1984-1986)

Ezek mellett több különleges sorozat is volt, amelyek a cég által akkoriban végzett marketingtevékenységnek köszönhetően nagy hírnevet szerzett a 33-asnak. A 33-as egyedülálló helyet foglal el az Alfa Romeo történetében, hiszen ezekből az autókból közel egymillió darab készült.

Az 5 ajtós ferdehátú 1983-ban jelent meg, a következő évben pedig egy kombi változatot (eleinte Giardinetta, később Sportwagon néven) mutattak be, a négykerék-meghajtású változattal egy időben. A ferdehátút Ermanno Cressoni, a Centro Stile tervezője, míg a kombit Pininfarina tervezte.

Giardinetta (1983-1988)

A bevezetéskor két modell volt elérhető, az 1.3 és az 1.5 Quadrifoglio Oro. Mindkét motor SOHC boxer volt. Előbbi egy 1350 köbcentis 76 lóerős, utóbbi pedig egy 1490 köbcentis, 85 lóerős változat volt. A fényűző 1,5-ös Quadrifoglio Orót ezüst színű hűtőrács, kéttónusú fényezés (a felső részt egy barna szalag választotta el a sötétbarna alsó karosszériától és a lökhárítóktól) és az átlátszó első irányjelző fémjelezte. Belülről a bézs Texalfa műbőr/szövet, a fa tónusú kormánykerék és váltógomb árulkodott a felszereltségi szintről.

Quadrifoglio Oro

De az Alfára oly jellemző extrák egy jó része az alapfelszereltségű változatokban is megtalálható volt. Gondoljunk csak a színezett üvegre, a fényszórómosókra, az utasoldali külső tükörre vagy a fedélzeti computerre.

Az 1983-as Frankfurti Autószalonon mutatták be az Alfa Romeo 33 négykerék-meghajtású változatát, az 1,5 4x4-et, ami aztán még ugyanabban az évben, decemberben forgalomba is került. Pininfarina kezei közül került ki Grugliascóban, Torinóban. A négykerék-meghajtást a vezető bármilyen sebességnél manuálisan, a váltókar előtti fogantyúval kapcsolhatta be.

33 1,5 4x4

A Quadrifoglio Oróhoz hasonlóan a 4x4-et is kéttónusú festés jellemezte (fémvörös vagy ezüst), amelyet a fekete, sötét alsó testtől dupla fehér csík választott el, a hűtőrács pedig passzolt a karosszéria színéhez. A felszereltségi szint is megegyezett a gazdagabb Quadrifoglio Oróéval.

A 4x4-es megjelenését követő évben, az 1984. márciusi Genfi Autószalonon debütált a 33-as „kombi” változata, melyet szintén Pininfarina álmodott meg. A 33 1.5 Giardinetta – vagy ahogy az Egyesült Királyságban hívták, Estate – először 4x4-es kivitelben jelent meg, de még ugyanabban az évben csatlakozott hozzá egy elsőkerék-hajtású modell is, amelyet a novemberi Torinói Autószalonon mutattak be.

Permanent 4 (1991-1994)

A palettához ezt követően érkezett még egy csúcsmodell, az 1.5 Quadrifoglio Verde. Az 1490 köbcentis boxermotor 104 lóerős volt és akár a 185 km/órás végsebességet is elérte. Különleges ismertetőjegyei a fojtószelepes ikerkarburátor, a speciális hűtőrács, a karosszériaszínű lökhárítók alatti műanyag légterelők és az ezüst, 8 lyukú könnyűfém keréktárcsák voltak. Csak két színben – Alfa Rossóban és metálezüstben – volt elérhető. Az utastérben fekete és szürke szövetből készült sportülések, bőrborítású kormánykerék, valamint feszültségmérő és olajnyomásmérők voltak.

Az első – akkor még kisebb – frissítésekre 1984-85-ben került sor, amely sorozat a 60. Torinói Autószalonon mutatkozott be a nagyközönség számára. Az 1.3-as alapverzió kivételével minden modellt hengerenként egy fojtószelepes ikerkarburátorra frissítettek, mint a Quadrifoglio Verde esetében. Így született meg egy sportosabb, 1,3 literes modell, a 33 1,3 S, amely már 86 lóerővel, vagyis 10 lóerővel többet tudott, mint a normál; a kombi 1.5-ös és a Quadrifoglio Oro pedig 95 lóerősre fejlődött ekkor. Az 1.3 S és az elsőkerék-hajtású Giardinetta megjelenésével már összesen hét modell volt a kínálatban: 1.3, 1.3 S, 1.5 Quadrifoglio Oro, 1.5 Quadrifoglio Verde, 1.5 4x4, 1.5 Giardinetta és 1.5 Giardinetta 4x4.

A későbbi frissítések számos ponton érintették még a motorpalettát, a karosszériát is a belteret is. De talán a nagyobb mérföldkövek közül a dízelmotor érkezése volt az egyik igazán kiemelkedő, hisz az olasz és néhány más piacon 1,8 TD turbódízel változat is elérhető volt. Ahhoz, hogy a különösen rövid boxermotorhoz tervezett motortérben elférjen a dízelmotor, más elrendezést kellett választani, illetve egy kiegyensúlyozó tengely segített kiegyenlíteni a rezgéseket.

Alfa 33 - hibrid motorral

De érdemes azt is megemlíteni, hogy a 33 volt az első olyan típus, ahol a gyár már kísérletezett a hibridmeghajtással is. Ehhez az Alfa Romeo 1,5-ös SportWagont választotta prototípusnak, amiben a szabványos 1,5-ös boxermotort háromfázisú aszinkron villanymotorral (16 LE) kombinálta. A villanymotort fogasszíjjal kapcsolták össze a sebességváltóval, így az autó csak a villanymotorról, csak a benzinmotorról vagy – a hibrid meghajtás értelmében – mindkettőről tudott működni. A hibrid autó azonban mindössze 5 km-t tudott megtenni csak elektromos meghajtással, 60 km/órás sebességig. Az autó tömege viszont így 150 kg-mal nőtt. Mindössze három darab készült belőle.