Alfa Amore - Internetes Alfa Romeo közösség

Most, hogy már lassan két éve, hogy együtt vagyunk, megtettünk közel 20.000 kilométert, arra gondoltam, hogy leírom a mi közös történetünk Kis Sárkánnyal.
Kezdjük azzal, hogyan akadtunk egymásra.
Volt egy Grande Puntom-m, ami szép volt, jó volt, valami rettenetesen hiányzott belőle. Kicsit már kiölték belőle a szívet. A sok elektronika, meg hülyeség gátló, meg egyebek miatt nem volt meg az az érzés, ami miatt én anno beleszerettem az olasz autókba. Szóval egy hirtelen felindulás, majd 5 hónap árusítás után sikerült eladnom. Az új autóról akkor még nem döntöttem. Egy volt biztos, újra Alfa kell. Leginkább 156-okat nézegettem, édesapámét nagyon-nagyon szerettem, de nem nagyon találtam olyat, amiire azonnal rámondtam volna, hogy: NA! EZ AZ! EZ KELL! Szóval keresgéltem tovább. Eszembe se jutott a 145. Úgy voltam vele, hogy már öregecskék, ráadásul olyat találni, ami nem volt törve és tényleg jó állapotban van, gyakorlatilag lehetetlennek tartottam. Egyszer azonban mégis megnéztem a hahu-n a 145 hirdetéseket. És ott volt. A legelején, kiemelve. Máris gyanús volt, általában ezek mindig átverések. Megnyitom, micsoda? 2500 km? Egy ’96-os boxer. Áh, ez tuti átverés. Mondjuk a képeket nézegetve tényleg nagyon szép állapotban van. Kívül is, belül is, a motortér is szép. Persze le lehet mindent szépen mosni, stb. Szóval nem igazán hittem. Aztán ennyiben is maradtam magammal. De azért nem hagyott nyugodni a gondolat, ott motoszkált folyamatosan hátul a fejemben… Eltelt pár nap, szülőknél voltam vasárnapi ebéden. Apám is épp nagy autókeresésben volt, mondja, hogy képzeljem talált egy jót, de el kéne menni megnézni. Persze menjünk, hétfőn munka után hajrá. Hol a kocsi. A Süba mögötti kereskedésben. Ajjaj, gondoltam magamban, ott van a 145 is… Mindegy, megnézem és majd jól megállapítom, hogy átverés és egyébként is. Este megnéztem még egyszer a hirdetést. Áh se klíma, se ABS, csak egy lufi és elektromos ablak. Hát ez elég sovány. Áh, tuti nem jó.
Másnap hát mentünk, megnéztük apámnak a kinézett offos verdát, én meg elkóboroltam az Alfa felé. A kóboroltam, mondjuk erős kifejezés, mert az egész kereskedésben volt kb. 10 autó. Apám is jött velem, aztán néztük. Néztük és néztük. Hm. (Itt megjegyezném, hogy apám első alfája egy olajzöld 1.6 boxer 146 volt, amit még szalonból vett új korában.) Áh, kizárt. Na azért kérjük el a kulcsát. Beültünk. Ajjaj. Semmi kopás a kormányon. A pedálokon sem. Áh, ezeket le lehet cserélni. De a szag. Azt nem lehet újra varázsolni. Mivel a családban volt már ilyen autó, ami annak idején új volt, emlékeztem annak a szagára, amikor apám elhozta a szalonból. Ugyan az. Nem is szag, illat! Indítsunk. Szép. Jó. 1-es. Kuplung, de jó. Kiszálltunk, megnéztük alaposan a motortért, az alját, a mindent, amit tudtunk. Kérdeztem a kereskedőt, hogy aztán miért? Mit miért? Miért van benne 2500 km? Hát aztat nem tudom, de ennyi van benne. Na mindegy, őt sem a Nobel díja miatt fogjuk szeretni. Ára? Uh. Azért az elég húzós egy közel 14 éves kocsiért, mondja apám, majd rám néz. Ekkor már ő is tudta, hogy mindegy. A fia elveszett. Oda minden ész érv, okoskodás, vége. Hazafelé annyit kérdezett, hogy mikor jövünk vissza érte. He? – ocsúdtam fel. Nem tudom, megint három ajtós, nincs benne klíma (még mindig próbáltam magam lebeszélni róla, persze teljes sikertelenséggel). Na jó, mondja apám. És visszafordult. Ne nekem kelljen már téged meggyőzni egy teljesen logikátlan döntésről. Addig vegyél autót szívből, amíg fiatal vagy és megteheted. Ez igaz. És innentől konstans vigyorgás.
Vissza a kereskedésbe. OK, visszük. Jó, foglaló maradt, mi meg haza. Két nap gyakorlatilag alvás nélkül, és mehetek érte.
És eljött a nap. Persze esik. Aláírások, pénz átadása, biztosítás megkötése. stb. stb. Aztán kezemben a kulcs, jó utat.
Beül, indít, juuuuujjjj, de szép hangja van. Na menjünk. De jó, jaj de jó, erre vágytam, ez kellett. Újra az az érzés, ami már iszonyatosan hiányzott. Rálépek a gázra és harap. Megmozdítom a kormányt és érzem az utat, az autót. Eggyé válok a géppel és hasítunk. Ez az.
Ez volt találkozásunk történet. A szerelem pedig azóta is tart. Töretlenül.

P.S.
Végül pedig a válasz, hogy miért? Mi történt ezzel a kocsival 14 évig? Kis nyomozás után megtudtam a történetét:
1996. Jön a vevő. Ügyvéd, viszi az autót. Három hét múlva hívja a szalont, hogy baj van, belenézett a motortérbe, valami elkapta a sálát és most nem megy a kocsi.
Tréler, vissza a márkaszervizbe. Tényleg nagy a baj, a vezérlés oda, szelepek oda. Hát ez hosszabb javítás lesz. A tulaj mondja, hogy az nem jó, neki nagyon kell a kocsi. Sajnos akkor is kb. egy hónap. mire megjönnek az alkatrészek és kész a javítás. Hát jó. Emberünk el. A javítást kifizette, de a kocsit nem vitte el, mert vett magának egy másikat, mert hogy kellett a kocsi. Majd jön érte. És nem jött. Nem jött tíz évig. A kocsi meg ott állt a szalonban. Csak a műszaki vizsgákra ment ki onnan. Tíz év után kis rábeszélésre végül elvitte. Kirakta a kertbe. További négy év, majd végül eladta egy kereskedőnek, aki a Süba mögött kezdte árulni. És innen kezdődött a mi történetünk…