Mutasd

>> Esemény2013-06-15

Idén is nagyon vártam már ezt az alkalmat. Alfacity mindig különleges, mindig felemelő és mindig élményekkel teli.
Az elmúlt két év esőzései után nagyon vártam, hogy idén újra leéghessen a nyakam, mint 2010-ben. Hát előre bocsátom, hogy ez sikerült. :-)
Már pénteken nekiálltam a készülődésnek - lemostam, letörölgettem Kis Sárkányt, kitakarítottam megtankoltam. Szerencsére másra nem volt szükség. :-)
Szombat reggel el is indultunk a budaörsi Agip kútra, persze elsőnek értünk oda. Vártuk a Fogarasi útról induló konvojt néhány cartárssal, de végül elindultunk magunk mert a konvoj valószínűleg nem arra jött, mert nem láttuk őket.
Mindenesetre szép nyugodtan leértünk Komáromba, fél tízkor már bent is voltunk az erődben, elfoglaltuk helyünk a 145-146-osok között. Mindig jó látni, hogy ebből az egyre öregedő típusból, melynek tulajai általában inkább csak szétrúgták, összetörték a gépeket még elég sok igazán szép állapotú van. Nem is beszélve azokról akik pénzt és energiát nem kímélve gyakorlatilag teljesen újjáépítik kocsijukat.
Nagyon jó kis csapat jött össze, jókat beszélgettünk, ettünk, kávéztunk, fényképeztünk. Egyszóval jól éreztük magunkat. Számomra ennyi program bőven elég volt. Az, hogy elmaradt a gumifüstölés szerintem örvendetes... Ez kicsit furcsának tűnhet, de én mindig magamból indulok ki. A hátsókerekes alfák már kivétel nélkül elmúltak 20 évesek. Ha nekem lenne egy ilyen korú autóm, biztos hogy csak babusgatnám és az esőtől is óvnám, nemhogy egy szakadt betonplaccon forogjak vele... (Egyébként az a beton tényleg nagyon szörnyű, ha legalább rendes aszfalt lenne rajta és kicsi is). Első kerék hajtású autóval pörögni (vagy legalábbis próbálkozni), meg szánalmas. Szóval megértem a tulajokat, hogy nem teszik ki féltve őrzött kedvencüket ilyen traumáknak.
Nagyjából 4 órakor indultunk haza, élményekkel telve és kicsit leégve. :-) Hazafelé még egy jót autóztunk Budapestig, néha megmutatva egy-egy erőszakoskodónak, hogy régi Alfa nem vén Alfa. ;-)

Egész évre szóló élményben volt részünk, köszönjük a szervezőknek ezúton is.