Mutasd

>> Szerviz2018-07-27

Júli 9-én reggel, mikor feleségem indult dolgozni - rendszerint ilyenkor én már szállítom be a gyerekeket a kocsiba, így a garázsban vagyok - arra lettem figyelmes, hogy furcsa, villanyautó hangja van a 147-nek, holott a sportdobbal szépen duruzsolnia kellene, amire egyébként roppant irigy vagyok (az enyém ugyebár dízel).
Délután ránéztem: hát olaj a nívószint alatt, víz szintén. Gyorsan beállítottam a szinteket. Bevallom kicsit szégyelltem is magam, mert a TS-re sűrűbben rá szoktam nézni, de most annyira el voltam havazva munkával és tanulással (készültem egy nemzetközi szakmai vizsgára), hogy elmaradt a tőlem megszokott gondosság.
Másnap füleltem, de a hang nem múlt el. Elsőre beszartam, hogy valami baja lett a motornak a kevés olaj és víz miatt - de hát egyhúzomban nem megy csak 18 km-ert a kocsi, úgyhogy csaknem.
Felnyitottam a géptetőt, és a hangot a vezérlés oldaláról hallottam.
Még aznap este vittem a szerelőhöz.
Csabi (a szerelő) is ráfülelt. Este megnéztem a kis excel táblám a javításokról és hát akkor döbbentem rá mi a baj. Csabival konzultáltam is rögtön telefonon: a hosszbordás szíj, közvetlenül a kocsi vásárlása után, 2013.03.28-án, 73207 km-nél volt cserélve. De csak a szíj! Ergo a görgők még a gyáriak. A szervízkönyv szerint 120 ezernél kell cserélni, de ugye keveset megy évente, tehát az idő benne van, a futásteljesítmény pedig majdnem (108000 km van a kocsiban).
A cserére akkor került sor, amíg mi nyaralni voltunk, Csabi - lévén gyerekkori barátom - kapott kapu és garázskulcsot, úgyhogy mire hazaértünk a 147 ott várta a feleségem a garázsban. Így Csabinak sem volt útban napokig a műhely udvarán, én pedig fedett, árnyékos helyen tudhattam a kocsit a megszokott biztonságban.
Continetal szíjat kapott és INA görgőszettet.
A villanyautó hang megszűnt, tökéletes a kocsi duruzsoló hangja.

 
>> Szerviz2018-03-30

Ma délelőtt felkerültek a Feleségem 147-esére is a nyári gurulók.
A télik 3144 km-ert futottak az idei télen (felrakás 102 412 km, leszerelés 105 556 km).
A télikben még mindig van egy szezon (nemhiába, jó kis Michelin Alpin), de majd keresztben is meg hosszában is össze kell cserélni őket.
A nyári Bridgestone Turanza-k még kiválóak.

 
>> Szerviz2018-01-23

Eljött az ideje a 147 nagyszervízének.

- Váltóolaj csere (Tutela CAR ZC 75 SYNTH SAE 75W-80 EPAPI GL5 MIL-L-2105 D LEV)
- Levegőszűrő csere
- Fékolaj csere (TUTELA CAR TOP 4 for Alfa Romeo Szintetikus NHTSA n. 116 DOT 4, ISO 4925SAE J1703-J1704 CUNA NC 956-01)
- Komplett vezérlés csere (INA szett)
- Hátsó ablaktörlő gumi csere
- Tompított izzók H7 emeltfényűre cserélése (GE)
- Futómű szilentek, féktárcsák/betétek ellenőrzése (bal eleje koppan kanyarban)
- Fagyálló ellenőrzés és utántöltés

Tervben volt még
- Üzemanyagszűrő csere, de mint kiderült, a 147 1.6 TS-ben nincs
- Szervóolaj csere (TUTELA GI/A ATF DEXTRON II D LEV SAE 10W) - de annyira patika tiszta volt, hogy felesleges lett volna cserélni.

A futómű és a fékek hibátlanok, a bal elülső koppanást a műhelyben nem lehetett előidézni. Ebből az következik, hogy vélhetőleg van valami kezdődő dolog, ami majd idővel és a méterekkel kiadja magát, de egyelőre beavatkozást nem igényel.

Mellesleg a vezérléscserét pont jókor sikerült elkapni. A kocsit 70 440 km-el vettük. Anno a szervízkönyv szerint 60-ezernél megvolt a vezérlés csere, ergo az akkori vezérlés máig még csak 43-ezret futott.
Igenám, de eltelt 6 év! (Volt 2 évig feleségem GYED-en, amikor is a két év alatt ment a kocsival 5-ezret).
Az idő vasfoga pedig dolgozott...az egyik görgő nem járt egyenletesen és mára 1 cm-re el is húzta a szíjat (ld. fotók). Ez persze a védőburkolattól nem látszott.
K*rva nagy mákunk volt :)...no meg Gabriel Arkangyal is vigyáz az alfáinkra.

 
>> Egyéb2017-12-29

Valójában az autó a feleségem szeme fénye, de kérésem ellenére sem képes vezetnie a blogot, nekem pedig így nagyon nehéz visszakövetni mikor mi lett cserélve, javítva, ezért úgy döntöttem nyitok itt a kocsinak egy blogot.
Az autó eredeti adatlapja itt található: Signora Dömpi

 
>> Szerviz2017-11-24

Tegnap, ahogy Réka 147-esével jöttem haza a gumistól, lehúztam az ablakot, hogy meghallgassam a kerekeket (mindig így szoktam).
Szóval engedném le az ablakot, erre egy nagy csattanás (majdnem átültem az anyósülésre), ablak pedig leesett. Nem tört össze, csak beesett az ajtóba.
Persze otthon kaptam, hogy mindig akkor történik valami a 147-tel mikor én vezetem...mondtam: máskor el lehet vinni gumishoz, meg olajcserére, meg minden.
Na mindegy, pénteken szétszedjük a szerelőmmel, utána meglátjuk mi történt, és hogyan tovább.
(eddig asszony mindig azzal jött, hogy milyen szar a 159, mert arra már mennyit kellett költenem, bezzeg az ő 147-ese! He, he, he, most végre az is rakoncátlankodik kicsit :) )

UPDATE 1
Na, ma délután szétszedtük a 147 ajtaját.
Ez a kis műanyag bizbasz tört el és szétkúrta a bowdent is. (ld. fotó)
Külön nem lehet persze cserélni csak a teljes mechanika játszik. Bontott lenne 5k-ért, de még a bontós is azt mondta, inkább újat, gyárit, mert lehet 2 hetet fog bírni.
Egyelőre felrámasztottam két léccel, hogy addig is lehessen vele járni.

UPDATE 2
Ki lett cserélve a mechanika: utángyártott került bele, mert a gyári Marelli egy kalap szar.
Viszont még mindig nem jó, mert van az üvegben egy kis műanyag csúszka, ami a helyén tartja az ablakot. Ez is el van törve. E nélkül viszont bebillen az ablak. Ha nem engdi le az asszony akkor megáll a helyén stabilan.
Mivel kérte, csináltam egy hülyebiztos megoldást: leragasztottam a kezelőgombokat (mondjuk nem értem, hogy egy alfás ennyit miért nem képes megjegyezni)

UPDATE 3
EPER szerint a kis műanyagnak van külön cikkszáma, lásd 6. számmal: 46776048 tehát rendelhető külön is.
Meg is érkezett, viszont ennek a kis 750,- Ft-os alkatrésznek a beszereléséhez totál szét kellett szedni az ajtót.Viszont most már tökéletes.

Költségek:
ablakemelő mechanika: 24 000,-
munkadíj: 4 000,-
műanyag csúszka: 750,-
munkadíj: 4 000,-
összesen: 33 750,-