Mutasd

>> Szerviz2013-04-19

Tank: ez folyt mint állat, az alján 8 lyukat számoltam és eresztett még az illesztésnél is. Iszonyat szerencsével egy bontóban találtam egy másik tankot, bár amikor ránéztem voltak kételyeim. Hazahoztam, nyomáspróbáztam, nem folyt, ezért hirtelen fel is újítottam. Csupasz fémig levakartam róla mindent, a minimális maradék rozsdát a megfelelő szerekkel kezeltem, majd kapott 4 réteg alapozót, 2 réteg rücsit és 3 réteg festéket. Fel is került az autóra, bár egyedül eltartott egy darabig. Nem bonyolult mutatvány, csak hirtelen elgondolkoztam azon, hogy miért nem vagyok polip:)
Kipufogó: lyukas volt, de nagyon. Próbáltunk hozzá idomokat keresni, de 45 fokban hajlítottat szinte sehol sem árulnak, csak 90est. Végül a Janó-dob csapata lehajlította minta alapján egy darab csőből. A régi dob maradt rajta, de előbb vagy utóbb le lesz cserélve, igaz, hogy szép hangja van, de egy kicsit számomra hangos.

>> Szerviz2013-04-18

Termosztát: hol működött, hol nem. Ezért cseréltem, kapott szép csillogó újat. Vernet márkájút rendeltem, a termosztáton már a Behr márkajelzést találtam. Szerintem nem lesz vele probléma. Ha már le kellett engedni a hűtővizet, kaptam az alkalmon, át is mostam a rendszert, tele volt rozsdás retekkel, amit az előzőleg betöltött tisztító adalék szépen ki is oldott belőle. Öblítés után összeraktam, jó lett, teszi a dolgát.
Generátor: mivel elég csirke a saját kis 60 amperes generátora és volt is nagyobb (45ről), éééés még egy lájtos zene is bekerül majd, ezért ez is cserélődött. Szerencse hogy a korábbi autóbontásokból volt hozzá való önindító-generátor kábel és konzol is, bár egy minimálisat így is kellett faragni.
A generátort köszönöm Gery83-nak, a termosztátot, fagyállót, hűtőtisztítót Zé.-nek. (Mondjuk neki itt üzenem, h leengedtem a retkes vizet, a tisztító nem marta szét a motort, és nem lett reggelre 3 hengeres 1.8td belőle... Bár azt úgyis neki kéne szervizelni, hetente kétszer, anyagbeszerzéssel, aznapi határidővel:D)

>> Egyéb2013-04-11

Ezennel Öreglány blogját is megnyitom...

Kicsit furcsa a helyzet, mert nem is tudom hol kezdjem. Elég sok minden van. Egy kicsit talán mesélek az autóról.

Kaszni: elég jó bőrben van. Az alja szinte gyári, lakatolás mentes, közel makulátlan állapotban, ennek megőrzése érdekében az a minimális felületi rozsda ami van, kezelve lesz, majd az egész kap egy friss alváz és üregvédelmet, állapotmegőrzés címszó alatt. A karosszéria többi része pár apró hibától eltekintve szinte sérülésmentes. Bal első sárvédő horpadt, nemsokára javítva lesz. Hátul egy, szerintem elég csúnya lökhárító volt, ezt ma cseréltem gyárira. A lökössel együtt vettem egy szárnyat is, alkalomadtán felkerül.
Motor: Zé. rakta össze decemberben, szerintem ezt nem is kell részletezzem. Nekem ez elég garancia arra, hogy jó. Egyébként tetszik a 16v, nem tolakodóan, hanem kellemesen erős. Iszonyat jót lehet autózni vele anélkül, hogy feltűnne az, hogy mennyi bírságot kéne fizetni ha készül egy sztárfotó.
Futómű: Elöl ok, hátul a gátlók cserések.
Beltér: elkezdtem a zenét is beszerelni, csak elég lassan haladok vele. Az autó belsejében minden kárpit, minden patent megvan, nem lehet csak úgy gányolni. Tervben van egy bőr belső is, a gyári belteret szépen lassan felváltja, persze először legyen meg hozzá minden (ülések pipa). Eddig a két első ajtókárpitot sikerült lecserélni olyanra, ami már át van alakítva 16 centis hangszórókhoz, ez később bőrözve lesz, hogy passzoljon az ülésekhez.

Hirtelen ennyi, ahogy haladok, részletezem majd a dolgokat.