Mutasd

>> Esemény2009-07-29

Ez volt az első találkozóm az új GT-mmel :) A tavalyi GT-GTV-GTA találkozó annyira jól sikerült, hogy idén már nagyon vártuk. A jól bevált helyszínen nem akartunk változtatni, a cél ismét Badacsony volt. Budapesten és Székesfehérváron verődött össze a csapat, és az első célpont Zamárdi volt, Mauro pizzériája, ahol kiderült, hogy az olasz tulaj egy piros Brerával jár :) Kapott is rögtön néhány kártyanaptárat az autója!
Innen átkompoztunk Tihanyba, ahonnét Nagyvázsony-Kapolcs-Tapolca kerülővel mentünk Badacsonyba.
Este evés-ivás, majd buli következett (Postás Józsi durva volt :), másnap pedig azok, akik nem siettek haza, egy hatalmasat vitorláztak és fürdőztek a Balatonban.
Kár, hogy páran - különböző nem várt okok miatt - nem tudtak eljönni, így lehet, hogy még augusztusban vagy szeptemberben csinálunk egy pótlást a kedvükért :)