Mutasd

>> Szerviz2017-05-16

Úgy döntött a TD2503V gyári turbó, hogy távozik az örök vadászmezőkre. Persze hogy itthonról 50 km-re adja fel.... Zalaegerszegig minden szép és jó, körforgalomnál megállok, és ahogy elindulok ikarust megszégyenítő kék füst tör elő a kipufogóból, félre álltam, gyors csekkolás, egyértelmű a diagnózis... pörögtek a lelki szemeim előtt a tízezresek szép sorban. Bátyám hazavontatott, majd szétszedés után egyértelművé vált a helyzet, szerencsére a kipufogó oldalra ment az olaj. Öcsémnek hála, lett rá hamar másik, igaz egy 2,4 jtd lancia lybráról egy IHI RHF5 leömlővel együtt, mert persze az is meg volt repedve, de hát családban marad. Mindez vasárnap reggel történt, este már újra ketyegett a gép. Most tesztidőszak következik, eddigi 100 km alapján jónak tűnik, bízzunk benne, hogy így is marad.

>> Szerviz2017-05-12

Eljött újra a pillanat, kicseréltem hát az olajat, olajszűrőt, levegőszűrőt és pollenszűrőt, valamint mivel az előző csere óta letelt a 20.000 km, így kapott a drága új gázolajszűrőt is, csakmert megérdemli. Tanulva az előző esetből, nem másnaposan álltam neki, így flottul meglett minden 2 óra alatt egyedul, akna nélkül.

>> Szerviz2017-05-10

Motorháztető bowden úgy döntött feladja, és totál berohadt, valamint a zárszerkezet sem volt az igazi, 160 körüli tempónál nem volt vicces látni hogy táncol a motorháztető.... a szar is meghűlt bennem egy pillanatra. Fangio cartársnak hála kerult bele bontott szerkezet és bowden, mert újat már nem kapni, meg sikerült szerezni egy indexrelét, így már az sem játsza az egyszer jó egyszer nem effektust.

>> Szerviz2016-11-19

Eltelt újabb 10 ezer km, igy eljött az ideje az olaj és szűrők cseréjének. Rutin feladatnak indult, de ugye nem másnaposan kell nekiállni és akkor könnyebb a feladat :D

 
>> Szerviz2016-11-17

Elkezdett haldoklani a generátor, néha néha felvillant a töltésjelző. 3 hónapot bírt így ki, mikor az első hideg reggelen nem indult az autó, egyértelmű volt hogy a generátor már nem tudja ellátni a feladatát. kapott egy újat. Nagy nehezen, de sikerült kipasszírozni a régi generátort, igaz nem oldalt a futóműnél, mert ott nem fért ki, akárhogy is forgattam, a futóművet meg nem volt kedvem szétszedni, de szerencsére hátul fölfelé kifért. visszafelé ugyancsak nehezen de sikerült bepasszírozni, van töltés is rendesen.

>> Szerviz2016-10-12

Ennek is eljött az ideje, mivel a hátsó lengéscsillapítók úgy döntöttek elengedik magukból az olajat, és hát a közlekedés egy rémálom volt vele, kanyarban úthibákon olyan érzés volt, mintha kötéllel rángatnák a hátulját oldalirányban. Magnetti Marelli került bele, hát nem volt olyan egyszerű mint a 145-ön a csere, de abszolváltuk, csak ne kellene a fél belteret is kiszedni ahhoz hogy hozzáférjünk a tetejéhez. A stabilizátor rudak cseréje már hamar ment, most újra jó a hátulja, lehet tempósabban is közlekedni.

>> Szerviz2016-09-10

Horvátországban történő nyaralás során öcsémék alatt megadta magát a váltó, csak egy nagy csattanás és megszűnt a kihajtás... tréler hazahozta baráti áron, jöhetett az alkatrészvadászat... egy kaposfői cartársnak hála lett váltó, igaz 5-ös nem 6-os, de jó pénzért megérte, max nem kell annyit váltogatni :D ha már lent a váltó, akkor nosza új kuplungszettet is kap, meg főtengelyszimeringet, meg féltengelyszimeringeket is kapott.
nekiláttunk szétszedni, a bal első futómű teljes kibontása után kifért oldalra a váltó, nem kellet a bölcsőt is leengedni. amikor lejött a váltó már láttuk mi a baj, a differenciálmű egyik belső kis fogaskereke szétrobbant, és megtalálta az utat kifelé. közben kellettt még egy váltótartó gumibak is, mert a gyári már elég gyalázatos volt, hála Fangio cartársnak lett bele az is. elkezdtük összelegozni a két váltót, tartókonzolok miegymás átkerült az új váltóra, és jöhetett az összerakás. minden flottul ment, most szépen működik minden ahogy kell, csak kicsit szokni kell még a 6. sebesség hiányát, de ez legyen a legkisebb baj.

 
>> Szerviz2016-05-27

ma bekerült a fakormány váltógombbal együtt, valamint kicseréltem a felső motortartó bakot.

 
>> Szerviz2016-05-15

Mai napon megtörtént a vezérlés szett valamint hosszbordás szíj és feszítők, olaj, szűrők hűtőfolyadék cseréje, és megszűnt a hidegindítás utáni csikorgás. Átnézve a dolgokat megnyugodtam, minden rendben.

 
>> Szerviz2016-04-15

Na a mai napon meglátogattuk Manky cartársat, és rendbeszedtük a programot, mert amivel vettem nem volt az igazi. Mostmár nagyon jó lett.
És hogy még jobb legyen a nap, sikerült hozzájutnom jó áron egy garnitura 17" gyári sokküllős alufelnihez is. Màrcsak gumi kell rá