Blog >> kalandok
Hátbasszus, a tegnapi este...
Ott kezdődött a dolog, hogy találkozóm volt a Ráday utcában. Mire visszaértem az autóhoz, nyitva találtam, és a vezető oldali ajtózárammal se csukni, se nyitni nem lehett a kocsit. Belenéztem, zene megvan, minden megvan. Namondom, lehet csak a zár adta meg magát (harmadszorra is), de még az se vészes, mert a kp.zár működik, kocsi zárható a jobb oldalról. Hazamentem, felcaplattam a lakásba. Hűbazmeg, papírok voltak az autóban! Leszaladok, kesztyűtartót kinyitom... papírok, minden a helyén. Kivéve kedvenc ledes zseblámpámat. Elvitték a szemetek... pedig rohadt jó lámpa volt.
Úgy döntöttem, hogy bár a papírokat nem vitték el, de hátha megnézték, és imigyen nem annyira jó ötlet tovább parkolni a ház előtt, hátha visszatérnek és próbálkoznak tovább. Felhívtam jóbarátomat (akivel korábban megbeszéltük, hogy elteszem nála az autót télire), és mondtam neki, hirtelen aktuális lett a dolog és hogy most kéne a garázsnyitó. Persze, semmi gond, menjek érte.
Elindultam. Üllői úton hatalmas baleset, három autó egymásba gabalyodva, keresztül se tudok menni. Visszafordulok, máshol keresztezem akkor... ott meg egy merci tekeredettt fel egy oszlopra... na mondom, hülyék napja van ma is, jó lesz vigyázni.
A Határ úton egy opel bénázott előttem folyamatosan, 30 és 40 közötti sebességgel: ahogy felgyorsult 40 köré, satufék vissza 30ra. Sebaj, ráfordultunk a Soroksárira, kényelmesen otthagyom, semmi durvulás vagy ilyesmi, csak elmentem mellette. Abban a pillanatban padlógáz, jön utánam, nem enged sávot váltani, tol le. Na most ha van valami amit utálok, az az, hogy ha a centikre követnek csúszós úton. De mondom nem érdekel. Mit tesz isten, jött végig mögöttem, amíg megérkeztem, és nahát, ugyanott parkol. Szépen letettem a kocsit ahogy megérkeztem (kb. tök üres a parkoló), opeles idősebb nő beáll elém, letekeri az ablakot és közli, hogy a helyén állok, álljak odébb leszekszíves. A következő tizenöt másodpercben egy bonyolut körmondatot fogalmaztam meg, amiben a legbarátságosabb szókapcsolat a "sz*revő g*c*láda" volt. Nő ijedt fejjel bekussol, de persze a lényeget nem értette (ti. tanuljon meg vezetni, de inkább ne is üljön kocsiba). Elkezd manőverezni, centikre a gtvtől (ismétlem, tök üres parkoló). Mondtam neki hogy hagyja abba, mert komoly baja lesz. Felcsörögtem barátomhoz, kulcsért fel, majd vissza. Még mindig manőverezik. Beszállok, persze nem tudok tőle kiállni. Na, észrevette magát, odébtakarodott. Hihetetlen, milyen emberek vannak...
Megyek tankolni, amúgy is üres a tank. Beállok kúthoz, de naná hogy nem működik a kútfej. Odébbállok, az végre jó. Jön ki csávó, tud-e segíteni. Mondom levegő kéne a gumikba. Hát azt nem tud adni. Akkot húzzál vissza melegedni, özzeg. Bent a csaj az előttem vásárló pasasnak öt perces előadást rittyentett a hamis húszezresekről. Tök érdekes, tényleg, de nem lehetne máskor?
Szerencsére innentől már normalizálódtak a körülmények. Beugrottam a híres-nevezetes pinás mosóba, ahogy szokták, szépen lepucolták a kocsit kívül-belül. Ja, nem. Mégse normalizálódtak a körülmények, ugyanis amikor törölték le az autót, furán mozgott a csomagtartón a jelvény... odamentem, megfogtam, kezembe maradt. Jelvényestül-tokostul, zárbetét meg landolt a csomagtartóban. Szóval ezt is piszkálták. Remek. Szerencsére csukni továbbra is lehet, tehát bedobtam a jelvényt, mosmá'tökmindegy felkiáltással.
Visszagurultam a garázshoz. Szépen leparkoltam, mindent bezártam, kiszedtem belőle. Az autó most ott pihen, és ott is marad, amig nem jön a jobb idő. Remélem, a minket kísértő átok is elmúlik addig.
A zseblámpa pedig hozzon világosságot új tulajdonosának sötét elméjébe.