Blog >> ajtógumi

Természetesen alig volt már benzin a kocsiban a betöltő-kiszerelés előtt, egyből tankolni kellett mennem az "új szerelékkel" :-p
A szűkítő miatt jobban oda kell figyelni a pisztolyra, ez rendben is lenne, csak fennállt a veszély, hogy a jó pozitúránál meg pont széttolom a tessék-lássék összeillesztett elemeket. Szóval észnél kellett lenni - azért minimális pocsolással megoldottam...

Időközben szépen rendbetettem a hátsó ajtógumit. Felrakáskor már arra figyeltem, hogy illeszkedjen a két vége és próbáltam azt a fél-egy centi "lazaságot" szétosztani a kanyarok közt - utánaszámolva nem is olyan sok belógást eredményez ívenként... Felrakva megtakarítottam a látható részeket is, van egy rövidebb szakasz, ahol szeret újra kifehéredni, de még így is fényévekkel jobb a hatás az összefestett, vagy akár az összefestettből hígítóval kihozható legjobb eredménytől. Az egyszerűség kedvéért hívhatjuk nyugodtan tökéletesnek! :-)

Közben kiderült, hogy a mellettünk lévő kis kárpitboltban várakozásom ellenére - pár éve 1-2 maradék anyagból választhattam - komoly a felhozatal, ideje lesz az eredetileg sofőr-"Rekszit" megnyúzni és kialakítani egy belsőtér-koncepciót, annál is inkább, mivel az ajtóburkolatokra már a "közeljövőben" sor kerülhet! :-p

Sokszor csak utólag jut eszembe, mit is kellett volna még megnézni a bontóban, vagy leginkább utólag jut eszembe, hogy egyáltalán bemehettem volna... :-p
Nyilván egyik sem véletlen, az igazság az, hogy legtöbbször idő sem jut ilyenekre vagy ha igen, csak felszínes kapkodásra elegendő :-(
Ma kivétel volt: egy szakmai program miatti nem kis nyomás alól a nap derekán felszabadulva, előző napi utalással megerősödve és nem utolsósorban "úgy öltözve" épp a bontó mellett vezetett a hazaút, ráadásul a délelőtti dolgok miatt aznapra nem is terveztem mást - ezt nem lehetett kihagyni!
Úgy voltam vele, hogy most kellő nyugalom van ahhoz, hogy alaposabban megnézzem az autót - mégis mit lehet még elhozni róla?
Leginkább az aktuális dolgokra fókuszálva:

Az ajtógumikkal gondban vagyok, mert ugyan csak a J1/B2 van csak összefestve, viszont a másik kettő meg szakadozott :-(
Nosza le is kaptam mindkét hátsót, végül - beárazás előtt - úgy döntöttem, elég egy is, a jobb állapotú, a másikat csak akkor viszem el, ha kiderül az otthoniról, hogy azért nem ért össze, mert nem rávaló.

A tankbetöltő gyanúsan mozgott, rá is jöttem miért? A belső gyűrűje el volt törve, csak a betöltőcső tartotta - aminek a lekötése meg ugye éppen most költözött bele a kisujjamba :-) Szét is húztam 5 perc alatt, kijött a karima valóban "félfaszán":
maga a kívülről látható gyűrű teljesen jó (mivel 16V a donor, benne van az ólommentes-pisztoly miatti fémszűkítő ami kicsit rozsdás), a gyűrű törött, viszont remekül szemlélteti a szét-összerakását, hacsak nem mérik drágán, erre a célra jó lesz...

Végül még egy tétel került a "kosárba": az eredetileg anyósülésnek való Recaro-m miatt a középkonzol két ülés közötti - a kéziféket is takaró - eleme nincs most bent. Egyszer majd bekerül, és - bár nem nagyon dohányzunk, főleg nem a kocsiban és hátul - akkor nagyon jól fog jönni ez a szerzemény. A legvégén lévő kis hamusról van szó, ami nekem hiányzik. A "16 voltosban" viszont megvolt, szemlátomást szintén csak normál szemetesnek használva, vagy még annak se...

Már korábban szerszámért kifelé menet elejtettem egy "hol tartunk anyagiakban" kérdést, mire az eladó srác nagy szabadkozva csak annyit mondott, hogy: "tulajdonképpen sehol" - gyakorlatilag majdnem ő érezte kellemetlenül magát, hogy azért a "minimálárat", azaz 500 forintot kénytelen volt elkérni :-)

Ezen kívül sok mindent átnéztem, sok dolog szóba jöhet még, ezekről majd akkor, ha majd esetleg szereplőjévé avanzsálnak a történetnek, van viszont 1-2 olyan dolog is, amit elfelejtettem megnézni, pedig ha van, akkor tuttira viszem, pláne így, az árszínvonal ismeretében ! ;-)

Ma egy rövidet kellett menni a géppel, provizórikusakat kellett rögtönözni mindenhol:

B2 ajtó: még kell egy réteg festés a hibákra, ellenben gumi nélkül meg lötyög az ajtó -és pont a Bencusé... Viszont az előző réteg száraz, hát csak nagyjából (ellenőrzésnek ez pont kiváló volt) felraktam a gumit.

Betöltő: csak megemelve a kerék felett összedugtam a betöltőcsövet a tanksapkával, az alsó csatlakozástól nem féltem, ugyanis kézzel sem sikerült széthúzni , méghozzá a rákötött sok (számomra megdöbbentően túlbonyolított) vékonyka (szellőző, túlfolyó, visszafolyó, stb...) csövek nem engedték :-o

Azért volt egy kis ijedtség: tőlünk nem messze egy Megbízómhoz be kellett lépni, erre kiszálláskor érzem a benzinszagot... Nézem: folt is van, sőt csöpög :-s
Gyorsan be a sráchoz, eleinte tiszta pánikban, aztán elkezdtem magamat nyugtatni, hogy csak biztos kilöttyent és már nem is csöpög...És tényleg: mire kijöttünk, abba is hagyta és a megoldást is tudtam: egy annyira meredek rámpán mentünk fel a parkolóba, hogy egy kis nafta ki tudott folyni bilncs nélkül az illesztésnél :-p


Este megkapta a B2 ajtóperem a 2. festést, utána nekimentem a kerék környékének is.
Jó hír: a végül ki nem szedett betöltőcsövet sikerült félrehajtani az útból, így egyrészt a tanksapka fizikálisan is megközelíthető, másrészt a dobot is jobban át lehet vizsgálni.
Rossz hír: a cső mögött a beragadt sár nem kímélte magát :-( Az eleve nem egyszerű kettős-lemez kerékdob és a gátlótorony csomópont a legváltozatosabb helyeken rohadt át, egyszerű "kintről-be" átmenő lyuk szinte nincs is, van viszont:
-belső lyuk, ami a gátlótérbe vezet
-átmenőnek látszó lyuk, mai a toronypalást peremén megy át - nehogy egyszerű legyen :-(
-tenyérnyi lyuk a dob felületén, de csak a külső lemezen, felette ott az ép 2. réteg, belülről nem is látszik :-)

Lényeg: még az én szenzációs újraátélő és elmesélő képességem is kevés ezt leírni, majd fotózom - annál is inkább, mert amennyire csak lehet, meg akarom előre tervezni a foldozgatás-festegetés mikéntjét, nem szeretném, ha az egyébként normális lakatosmunka azért menne később tönkre, mert mindenféle kezeletlen felületű üregeket hoztunk létre...

Napközben vettem egy kicsit szélesebb, de átmérőre jó biincset, bármikor menni kell a verdával, az meglegyen...Beszereztem még némi segédanyagot ("Brigíció", lakkbenzin, festőnylon), és este csak átsunnyogtam a garázsba ;-)

A csíkok még ismeretlen helyen - imádom, amikor valamit 5-6 helyszín között pakolgatok évekig és amikor kell, még sincs meg :-( A J1 ajtón - korábban lecsutakolva - a csík helye egy kis benzines zsírtalanítást kapott - inkább csak alibiből, ki tudja meddig kell keresgélnem azokat az átkozott csíkokat! :-(

A B2 ajtógumi fogadóperemére is jutott a benzinből + a rozsdapöttyökre Hammerite került.

A J1 ajtóról: a burkolata törésmentes, ez jó hír... Az ajtóban valami még mindig kotyog/verődik, de nem került sor a kivizsgálására. Viszont az jutott eszembe, hogy mégegyszer nekifutok a koptatócsík-projektnek (gyk.: megvan a teljes szett, de az egyik ajtóra próbaként feltettet le kellett szedni, mert a ragasztási technika nem volt jó... )
Először is meg kell keresni a cumót...

Akkor át a baloldalra: a B2 ajtó erős rokonságot mutat az előzővel, leszedtem az összefestett kédergumit és megtakarítottam alatta. Van 1-2 rozsdapötty, szerintem Hammerite lesz belőle...

Kicsit a betöltő is műsorra került: egy műa. idom fogja oda csavaron keresztül a dob oldalán lévő nyúlványhoz, letekerési kísérletre leszakadt a csavar feje,de legalább lejött...
Ezek után az alsó, tankhoz menő csővel való csatlakozásnál sem szaroztam, az AWAB-bilincs is szépen eltört minimális feszegetésre :-p
Végül sikerült a lényeg: a betöltőcső felső, a tanksapkára csatlakozó részét is szétkötni, így már hozzáférhető a tanksapka!