Blog >> zoli >> rendszám

>> Tuning és extraKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-04-07

Hiába minden erőfeszítés, úgy látom ebből már nem lesz autó 0412-ére. Pedig Angliából rendeltem hozzá hűtőtakaró díszrácsot (grill szettet) előre a fényszórók közé. Kecskemétről akartam futárral hozatni kormányösszekötő axiális rudat + külső gömbfejet az első futóműhöz, de lemondtam, mert hosszas telefonálgatás és utánajárás után Vácon is találtam a Meteor-ban, ahol ma délután megvolt a cucc, úgy, hogy (ma) dél körül rendeltem meg. Levittem Gödöllőre, útközben felhívtam a Zolit, hogy otthon van-e. Nem vette fel, mert éppen aludt (16:30, éjszakás). Nem tudtam vele beszélni, de azért levittem és otthagytam. Ránéztem az autóra és szomorúan vettem tudomásul, hogy kb. úgy állt, ahogy szombaton láttuk. Szombaton meg úgy állt, ahogy előző hétfőn már készen volt a fényezőnél Veresen. Ergó nem sokat haladt egy hét! alatt. Sőt! Annyit, hogy átkerült Gödöllőre és kihozták a motort a garázsból, de bele még nem került, úgyhogy ebből nem lesz autó a héten, talán jövőhét végére.. De ha így halad, akkor még akkor sem. Sajnos. Pedig erre nagyon sokat készültünk és már nagyon vártuk a találkozót. Még 2db 'amerikai tipusú' rendszámtáblát is hozattam egyenesen amerikából! az ebay-en keresztül. Mivel újabb képet az autóról nem tudok feltenni, legyen arról egy itt, a cikk alján. A kép még az USA-ban készült.