Blog >> zoli

>> SzervizKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-05-20

Tegnap (0520) elmentünk végre -végleg- az autóért. Busszal utaztunk le Gödöllőre (380 jó magyar forintért), ahol Zoli már várt minket. Felmentünk a műhelyhez és a bejárat elött egy ép Alfa Romeo várt minket, fullosan, letakarítva, minden ahogy kell. Ahogy ki kell néznie egy ilyen autónak. Először nem jutottam szóhoz. Körbejártam többször is, mire elhittem, hogy kész van. Hetente voltunk lent a műhelyben, de ilyen látványos változást, mint amit az utolsó 2 napban eszközöltek, csak a szétszerelésnél láttunk. De az már mikor volt.. Szóval csak ámultunk-bámultunk. Szép munkát végeztek. Zoli szerint minden rendben az autóval. Hosszbordás szíjat kell cserélnem majd lassan, meg motorolajat, olajszűrőt. Kifizettem, megköszöntük, elköszöntünk és elindultunk. A Honda után kicsit furcsa volt. A km óra és a fordulatszám mérő pont fordítva van, mint egy átlag autóban, úgyhogy volt mire odafigyelni. A váltó, a pedálok közelsége, az index halk hangja (bekapcsolt-e..?) stb. A gödöllői tecsó parkolójában vártunk húgomékra. Az eső időközben eleredt, de mire odaértek már szakadt.. :| Mikor megérkeztek és kiszálltunk egy jókora olajfoltot láttunk az autó alatt. Reméltem, hogy nem belőlünk folyik.. De mikor odébb álltam, egyből kiderült az igazság. De. Ez bizony belőlünk.. Hívtam Zolit, mert nem láttam semmit, hogy honnan jönne. Azt mondta, hogy biztos csak az eső mossa le róla, mert valami vegyszeres cuccal is takarított a motortérben. És a műhelynél, ahol az autó állt egész délután nem látott semmi olajfolyásra utaló jelet. Reménykedtem, hogy így lesz. Körüljártuk az autót, aztán elindultunk anyuékhoz. 1,5-2 óra múlva lementünk megnézni, de nem találkoztunk olajjal az autó alatt, úgyhogy nyugodt szívvel indultunk el. Robi úgy hallja, hogy a kipufogó az illesztésnél kicsit kifúj, de nem vészes. Ill. az egyik rendszámtábla világítás nem ég. Apróságok még biztos előjönnek, de egyelőre elégedett vagyok. Bár túl sokat még nem vezettem (40-50km). A fényszóró tuti beállításra szorul, mert kicsit kancsal. De összességében elégedett vagyok. Beszéljenek a képek:)

[Költségeim: 11240Ft lett volna a vége, amivel még lógtam, ehelyett 12000. Ha kézhez kapom a listát mi mennyi volt, akkor részletezem. Egyelőre Zolinál csak átfutottam. (+ a buszozás) ]

>> EgyébKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-05-19

Előbb a jóhírt:) Holnap este (0520) újra enyém az autó.. El sem hiszem. Már nagyon várom, de kicsit tartok is az első közös úttól. :S Zoli szerint minden rendben van, de egy hét múlva ránézne majd, hogy úgy is maradt-e minden - rendben.

A képeken egy-két - az Automobil 2008-on szerzett alfás relikvia látható. A Mi.To-ról a kép egyébként fénykép.. :] A beugró 1000Ft volt /kopf.

>> SzervizKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-05-18

Tegnap (0518) Gödöllőn jártunk ismét. Benéztünk Zolihoz is, mert ígérte, hogy készen lesz az autó nemsokára, megnéztük hogy áll. Már csak a részleteken dolgoznak. Feliratok, rések beállítása, féknyergek lefújása, elektronika, lámpák ellenőrzése, izzók cseréje, stb. Íme néhány kép a tegnapi állapotról.

[Költségeim: Zoli és a többi srác munkadíja, alkatrészek - részletezve később.]

>> EgyébKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-05-17

0517 Beindult, morog, pörög, forog, köszöni jól érzi magát, minden ok, már a futómű is rendben, lábon ment vissza a műhelybe, már nincsenek összekócolódva a kerekek, halad a szekér. [főleg ha húzzák:] Később erről is bővebben.

>> EgyébKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-05-16

Ma (0516) lementünk Robival Gödöllőre és kiderült, hogy az álhírek ellenére, az autóval minden oké, pöccre indul, stb, csak még nem 100%-os (hanem 95:), így pár nap haladék még megadatott, aztán el lesz hozva, ha befejezi a Zoli, ha nem, tovább nem várok. Részletesebben, képek, költségek, stb. később..

>> Tuning és extraKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-05-07

Az autó még nincs készen, de a fa seb' váltógombot ideje volt már bőrre cserélni, így kapott egyet az olasz Bottari cég emblémáját viselők közül. A képen ez látható. Már jóideje (kb. mióta megvan az autó) nézegetem a fekete bőr seb' váltógombokat, de hiába, mert vagy megfizethetetlen, vagy van rajta valami gagyi lángocska, vagy a formája/minősége nem az igazi. De végre most találtunk egy megfelelőt. Származási hely: Olaszország :) Ha sikerül beépíteni, teszek fel róla fotót.

www.bottari.it

Beszéltem Zolival is telefonon. Azt mondta, hívta a 'computeres' srác, hogy legkorábban szombaton este tudja megnézni az autót, de ha hétvégén nem is jön össze a találka és a gyógyítás, -mert rengeteg melója van- akkor kedden már minden bizonnyal meg tudja nézni. Bízom benne, hogy megoldja a motor nem-indulásának a problémáját..

>> EgyébKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-05-05

Ez már szinte hihetetlen, de sajnos igaz.. Az autó ugye nem indul. Egyelőre nem tudni mi baja pontosan. De még jobban bonyolódik a helyzet. Ahhoz, hogy megtudjuk, mi baja lehet a motornak, vagy az elektronikának meg kell várni a srácot, aki jön a M.Vito-jával, hátul tele szgéppel, ráköti és kiderül -talán-, hogy mi a baja. Csomó dolgot kiszűrtünk már, de még a megoldásra nem jöttünk rá. Szerdán beszél vele a Zoli legközelebb, hogy mikor ér rá, mert elég sok melója van. Lehet, hogy csak hétvége lesz belőle. A CODE kártyát meg nem találom, beszéltem a sráccal is már, akitől vettem, hogy biztosan odaadta-e, majd este visszahív, ha megtalálja otthon. Egy ilyen kódkártya ára két hét és 8-10e HUF, és még nem is biztos, hogy jó lenne hozzá, mert olaszországi az autó. Hurrá. De két hetet még nem akarok várni rá, ha nem muszály. Zoli azt mondta, hogy a srác, aki majd jön, 99%, hogy meg tudja oldani, ha az elektronikával vagy a computerével van gond. Ha ez hétvégén meg is oldódik.. -addig pár álmatlan éjszaka-, akkor sem lesz hétfőn még mindig autóm, mert hétfőn pünkösd, és ugye nem lesz nyitva a futóműves. Úgyhogy Még egy hét minimum.. Ez már sok(k)..

>> EseményKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-05-04

Tegnap (0503) megjártuk Bécset, tök jó volt meg minden, de még mindig az Alfánk nélkül tettük meg az utat. "Unaloműzésképpen" megszámoltam az osztrák alfákat. Kereken 70-et láttam. Volt 75-ös, 147-es, 156-os, 159-es, 166-os, GT, és Brera is, más típussal nem találkoztunk. Ezek közül itt van pár kép.

Most beszéltem telefonon Zolival (18:18); nem indul az autónk, pedig már készen lenne.. Holnap megnézi két autószerelő srác. Már csak ez hiányzott.. Remélem nincs nagy baja.

>> EgyébKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-05-02

Délelőtt (0502) hívtam Zolit, hogy küldtem neki mailt még tegnap - egy lecsupasztott első ülés vázról és a szívászajcsökkentő hiány egy megoldásáról, amit Liquid cartársnál láttam - és hogy megkapta-e, mert nemrégen még rossz volt a gépe. Azt mondta megkapta, csak nem válaszolt. Azt is mondta, hogy sikerült vennie egy autót, mert nemrég a sajátját eladta - na nem egy alfa romeot.., de nagyon jól megy. Kérdeztem, hogy az enyém mikor fog már menni? Erre: a hétvégén. Ezután következett a cinikus kérdés: Melyik hétvégén?! Azt mondta, hogy ezen és hétfőn már csak a futóműveshez akarja elvinni és kész. Elég komolyan hangzott ahogy mondta, de nem akarom elhinni, hogy a hét első felében már nálam lesz az autó újra.. Vasárnap megyek megnézem, hogy áll, aztán majd kiderül lesz-e belőle hétfőn futóműves, vagy sem.

>> EgyébKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-04-30

Tegnap (0429) este 9-kor hívtam Zolit - ahogy megbeszéltük, hogy majd keressük egymást, hogy mi lesz ma. Már az autónkkal jöhetünk haza, vagy még mindig nem? Mivel nem ő hívott, hanem én kerestem, ezért már tudhattam előre, hogy mi a válasz. Nem is ragozom tovább. Nem lett készen vele. Pedig már igazán nem nagy munka volt rajta, mikor utoljára ott jártunk. Inkább sok apró. Mivel ezen a héten van május 1, és péntek (0502) munkaszüneti nap, ezért már csak a jövőhéten hétfőn tudja legkorábban legurítani a futóműveshez, HA addig a többi munkával elkészül. Az újabb kitűzött időpont: május 5, hétfő. Természetesen már előre látom, hogy nem lesz készen, mert a jövőhéten délutános lesz a munkahelyén, tehát ha délelőtt le is viszi az autót, hogy beállítsák a futóművét, délután már nem tud érte menni.. Tehát marad a kedd. HA minden jól megy. De inkább célozzuk meg a jövőhét hétvégét. Az még másfél hét csúszás megint. Ez már több mint durva.

Tegnap délután még felhívtam pár alfa kereskedést, szervizt, alkatrészellátót és bontót is, hogy mégis mennyi lenne a szívászajcsökkentő + cső, ami még hiányzik az autóhoz - de ugye nem létszükséglet. A Hegyaljánál voltak legjobban képben, hogy mi is az. Viszont csak gyáriban tudnak szerezni. A ház 26e, a cső pedig 17e Ft-ra rúg. Ma még beszélek a Novák Alfával, hogy használtan esetleg tudnak-e, és majd kiderül, lesz-e olyanom a közeljövőben. Az Ipacsfa utcai bontóban is nagyon segítőkészek, de csak két hét múlva lesz, ha lesz..