Blog >> vezérkéscsere
Mivel ismeretlen előéletű a kocsi és elég régieknek is néztek ki a vezérlés alkatrészei - kivéve a szíj, az láthatóan volt cserélve- és furán is járt a motor (az eladó szerint egy - két foggal odébb lehet), így vettem egy INA szettet és Zoli komám segítségével neki is láttunk a cserének. Nem ment egyszerűen, nem sok minden volt jelen, de szerencsére a komám nem most csinált ilyet először. Sajnos pár csavar is eléggé meg volt erőltetve sőt, a vízpumpa felső csavarja még jobban. Ezt megpróbáltuk csavarragasztóval plusz rögzíteni, de az összeszerelés után, mikor már minden kész volt és járattuk a motort, egyszercsak elengedett és kiömlött a friss hűtőfolyadék. Kezdhettünk mindent elölről. Sajnos a kijárási tilalom miatt aznap már semmit. Pár napba beletelt, míg mindent összeszerveztünk... időben és szerszámban. Kaptam kölcsön egy remek menetjavítót, így 31.-én végre mindent össze tudtunk rakni és a motor szépen jár.
Bár az eladó szerint vadi új Denso gyertyákat tett bele, ehhez képest vagy 100 éves agyonégett Bosch gyertyák voltak benn, amikből párat kicseréltünk már korábbi (másik kocsiban) használtakra, amíg megjön az új szett.
Plusz sikerült Marklartól vennem egy erre a motorra való vezérlésborítást, ami szuper... merthogy azt sem kaptam még meg hozzá... egyelőre csak ígéret van, ahogy a csomagtartó belső borítására is.
240. 256 km