mivel multkor a leömlő és a katalizátor közti tömítést kipufogópasztával oldottuk meg, így ma nekiáltam ezt korrigálni.
Először kartonból megcsináltam a tömítés mintáját, majd ugyanezt vágtam ki azbesztlapbol, valamint nyomdai alulemezből 1-1 ugyanilyen darabot. Gépzsírral bekentem az azbesztlapot, majd beraktam a két alulemez közé. Ismét gépzsírral bekenve az egészet, beraktam a helyére és mindent összeraktam.
Füstölt is, mint a háborodott, ahogy a felesleg zsír és csavarlazító égett le az illesztésnél :D
Van is erről egy felvételem :)
Végre meglett csinálva a kipufogótömítés. Mint kiderült, semmi baja, hanem az egyik felfogató csavar volt eltörve és ezért fújt ki azon a ponton. Sikeresen kilett fúrva a beszakadt csavar. A tömítés lelett kenve kipufogópasztával, majd vissza a helyére.
Belelestem a katalizátorba is és furcsa látvány tárult elém...hmmm...egy szemnyi kerámia, annyi sem volt benne, előző tulaj már ellátta a baját előtem :D Most annyira nem ciripel, gyanús, hogy ahol ki is fújt, onnan jött a ciripelés nagyja...
Este fél nyolckor tettem le a kocsit és másnap délre kész is lett. Örültem. :-)
Elől nagyobb nyerget, tárcsát és betétet cseréltünk (284 mm). Meg a mellékes dolgokat: olajat, olajszűrőt, fékfolyadékot, szelepfedél tömítést, kipufogó gumibakokat. Hátsó dob elé kellett egy bilincs és a hővédő lemez egy csavarja cserés volt. 8 pénz volt a munkadíj.
Sajnos az olajam nem csak a szelepfedéltömítés mentén csepeg. Ez majd a kuplung javításnál lesz orvosolva. Úh, de sokba lesz az. A k.rva an..át.
Na most már húzok klímáshoz, mert az olaj legalább már nem megy a klímakompresszorra.
Másodjára kezdem el, mert meghalt a lapi. :-)
Összeszedtem pár dolgot, amit egyszerre cserélünk majd a gépen. Az első fék nagyobb lesz és hűtött tárcsákat kap. A mostani tömör megy a kukába. (hátra is szeretnék majd nagyobbat. András bácsi beletette a bogarat a fülembe, de ez majd később, mert most volt tárcsa betét csere. Ha tudtam volna hamarabb....) Egy kicsit szívtam a nyereggel. Kaptam havertól nagyobbakat ingyen. :-) Az egyik este pakoltam a csomagtartóba a nyerget, tárcsát, betétet a többi alkatrésszel, hogy másnap GO szétszedni. Gondoltam összpászítom a nyerget a többi barátaival.....nem jött össze. Nem volt jó a nyeregbe a betét. De ehhez a nyereghez a tárcsa jó lett volna. Jött a játszadozás, hogy betét vagy nyereg legyen vásárolva. Inkább nyereg lett, mert valószínű ami volt az nem ment volna fel a helyére. Grande banditól szereztem be (ezt is :-)).
Sajnos még várok a haverra, mert most egy másik kocsit bombázott szét. Remélem jövő héten mehetünk. Húzzuk egy ideje.
Az alkatrészek:
Nyereg (10.000 Ft + posta 2000 Ft)
Féktárcsa (15.000 Ft + posta 2000)
Betét az van sok. 2 garnitúra az előző kettő árban benne volt.
Szelepfedél tömítés (még nem tudom mennyi, de megvette KOVÁCS)
Kipufogó gumibak (még nem tudom mennyi, de megvette KOVÁCS)
6,7 Liter Selenia (11.500 Ft)
Fékfolyadék (még nem tudom mennyi, de megvette KOVÁCS)
Olajszűrő (1000 Ft)
Remélem nem fogja már nyomni az olajat, mert a klímából emiatt szösszen el a gáz. Ezt utána fel kell tölteni. Kipu le lesz szedve és hegesztés alatt fog állni. A hővédő lemez a tartó csavarnál megadta magát. Nagyobb alátét kell oda, de a csavar nem akart kijönni. Meg a kipufogó miatt nehéz hozzáférni. Ha a kipu lejön, akkor ez is ki lesz cibálva.
Tegnap felkerült a kipufogóm javított része (flexi elemtől hátra az egész), ki lett alakítva a lambda szonda helye és természetesen a szonda is bekerült. A kipu felcsiszoltuk és lefújtuk, valamint a tömítéseket, tartó gumikat kicseréltük.
Finomabb élvezhetőbb hangja lett! :))
Sajnos nem minden csavar volt újra használható, ezért ideiglenesen nem savállót is használtunk, ezt még pótolnom kell...