Blog >> alfa_romeo
345 000 km
340 000 km
335 000 km
330 000 km
Holnap lesz két éve, hogy Veszprémben megvettem a 156-ost. Akkor 293 000-nél, most 328 000km-nél mutat kicsivel kevesebbet az órája, ami 35 000 megtett kilométert jelent. Ez kicsit kevesebb, mint amennyit átlagosan menni szoktam, de így kisgyerek mellett azért nem ülök folyton az autóban.
Ezalatt teljesen rácáfolt minden olasz autós sztereotípiára (a fenéklemez is csak leginkább a beázó tetőablak és a nem törődöm előző tulajdonos kombinációja miatt olyan amilyen), semmivel sem rosszabb egyik előző autómnál sem, pedig ő már a kilencedik a sorban. Ami eddig előfordult, az inkább csak a kopó fogyó alkatrészek cseréje, valamint apróbb, a korral járó bosszantó apróságok. Ez utóbbiak közé sorolom a pénteki esetünket is, mikor hazaérve a parkolóban egyszerűen leállt a motor. Meg is lepődtem, hogy lefulladtam volna, de indítózásra csak az önindító szorgos tekerése volt a válasz, a motor nem indult be. A harmadik kísérlet közben gázolajszag csapta meg az orromat. Motorháztető felnyit, gázolajszag még erősebb, majd ahogy közelebb hajoltam majdnem be is estem a motortérbe, mert cipőm talpa megcsúszott az akkor már elég termetes üzemanyagtócsában.
A forrását is elég hamar sikerült megtalálnom, hisz az üzemanyagszűrőtől a nagynyomású szivattyúra tartó csőnek szabadon lifegett a szivattyú felőli vége. Gyorsan visszadugtam, így már újra indítható volt az autó, odébb tudtam vele állni. Bíztam benne, hogy csak egy új bilincs kell a régi helyett, de sajnos maga cső sem volt már a helyzet magaslatán, s hirtelen nem is találtam helyette megfelelő cseredarabot. Végül egy új bilinccsel visszatettem a régit - gondolván a hiba már megvan, s majd reggel kicserélem a csövet is - de hazafelé erősebb gyorsításra egyszer megállt, többször pedig hibalámpát gyújtott, és visszavette a teljesítményt.
Ilyenkor ha leállítottam, nehezen is indult, többször rá kellett adni a gyújtást, hogy felnyomja a tankszivattyú a rendszert. Szombat reggel találtam a garázsban egy megfelelő csődarabot, melynek most mindkét végét AWAB bilinccsel rögzítettem, de az első intenzív gyorsításnál - igaz már csak 3000-es fordulat fölött (előtte bőven 2500-nál is csinálta) - újra hibalámpa volt az autó válasza. Reméltem, hogy nem komoly a baj, s csak valahova levegő került, melyben a diagnosztika is megerősített, ugyanis a P0191-es hibakód utalhat alacsony üzemanyagnyomásra (a szenzor hibáját első körben kizártam, hisz annak eddig sem volt semmi baja). Aztán ha már úgyis itt matattam, volt kollégám tanácsára kicseréltem az üzemanyagszűrőt is egy újra - ez utóbbit az összes szükséges szervizanyaggal együtt már rég megvettem a 330 000km-es szervizhez - azon a hátralevő kétezer kilométeren már nem múlik semmi. Ezt követően helyreállt a rend, hála Istennek újra minden a régi, az autó tökéletesen üzemel.
Aztán ha már volt lehetőségem, alaposabban is ránéztem az aljára, hogy így a tél végéhez közeledve mennyire viselte meg a sós latyak a fenéklemezt, de egy kisebb tenyérnyi helyet leszámítva, ahol kezd átütni a rozsda meglepően állta a sarat az Alfa.
Megkocogtattam, itt még fém van, első blikkre nem akar átszakadni sehol, így műszaki előtt kicsit megtisztítom drótkoronggal, kicsiszolom ahol kell, s kap ide egy friss réteg tömítőt és alvázvédőt. Abszolút meg vagyok elégedve vele, hogy így bírta a telet a kaszni. Ez csak megerősített abban, hogy van még közös jövőnk az Alfával...
325 000 km
Tudom, hogy nem volt egy szépségdíjas darab, millió karc, és leverődés borította eddig is a testét, amiket olcsó ecseteléssel fedtem el annyira, hogy nyolc-tíz méter távolságból, kicsit hunyorítva vállalhatónak tűnjön az összkép. Ma munkából hazaérve megálltam a szokásos helyen a parklóban, s az esti bevásárlásra indulva már ez a kép fogadott.
Mostantól már nem csak szimplán agyonecsetelt, hanem egy agyonecsetelt és deformálódott hátsó lökhárító, meglehetősen korlátolt mértékben boldog tulajdonosa vagyok.
Tisztában vagyok az autóm állapotával, így valószínűleg semmit nem parádéztam volna a dolgon, hisz egy kék sárgával, vagy egy "deákkal" sem lettem volna sokkal előrébb, de legalább annyi gerinc lett volna benne, hogy egy fecnin odaírja, hogy bocs, én mentem neki. Mert ahhoz hogy ez így meghorpadjon, még legbalfékebb autós antitálentumnak is éreznie kellett a kontaktot. Az viszont már biztos, hogy az autó külsejét illető terveim mennek a süllyesztőbe, hisz ha nem ilyen lett volna már amúgy is a kiindulási állapot, és egy hibátlan autón okoz ilyesfajta sérülés Mr. F@aszfej, már tuti idegbajt kaptam volna...
Így, hogy elértük a 320 000 km-t, esedékessé vált az aktuális szerviz. Már rég beszereztem a szükséges alkatrészeket, így csak az időpontja volt kérdéses. Maradtam a már bevált márkáknál, így Bosch olajszűrő, és 5W-40-es Mobil Super 3000 olaj került a motorba egy új Febi leeresztőcsavar társaságában.
Az én fejemben kialakult karbantartási programja az autónak a tavaszi levegő, és pollenszűrő, valamint minden megtett 10 000 km után olaj, olajszűrő, és gázolajszűrő csere. Ez utóbbit biztos van aki feleslegesnek tartja, de nem egy nagy összeg, a cseréje sem tart 15 percnél tovább, s ismerve a magyar gázolaj nem létező minőségét inkább így, mint ritkábban. Természetesen ebből is Bosch-t kapott.
Aztán ha már csápon volt az autó, ismét elfújtam egy flakon alvázvédőt ügyelve a kényesebb pontokra, hisz idén kezdeti terveimmel ellentétben biztos nem fogok odaérni a lakatoshoz, így ki kéne bírja jelentősebb romlás nélkül a jövő tavasszal esedékes műszaki vizsgáig.
Bár mindig a tél a kérdéses, de egyáltalán nem romlott az állapota a legutóbbi beavatkozás óta.
320 000 km
Közel két hónapja írtam utoljára bejegyzést - egész véletlenül szintén az Alfáról - viszont már annyi piszlicsáré apróság történt az autóval, amikért önmagukban külön posztot nem volt érdemes írni, hogy nem várok a közelgő olajcseréig, mert úgy már félő, hogy "Csikósi" méreteket öltene a hossza. A múltkori írásomból a kuplungozás grandiózus élménye miatt kifelejtettem, hogy áprilisban megejtettem a már szokásosnak mondható tavaszi légszűrő, valamint pollenszűrő cserét, összekötve egy klímatisztítással.
Szintén ekkor tettem két 17cm-es Blaupunkt hangszórót az első ajtóban levő gyáriak helyére, az utóbbiakat pedig elköltöztettem hátra. Már mindkét hátsónak szakadt volt a membrán része a peremén, így elmondható, hogy rájuk fért a nyugdíjazás. Nem mondom, hogy ezután autóhifi versenyre fogok vele járni, de a Blaupunktoknak köszönhetően kicsit teltebbek lettek a mély hangok, a selejtek kiiktatásával pedig megszűnt a recsegés. Már csak az első ajtókban levő kábelátvezetőkre kéne ránézni, mert azok miatt rossz úton néha elhallgat egyik egyik oldal.
Aztán időhiány, és egy hirtelen jött munkahelyváltás miatt sztornóztam az előző poszt végén idén nyárra betervezett karosszériát érintő munkálatokat, így szintén átmeneti jelleggel a múltkor már bevált módon ismét folytonossá tettem néhány lyukat az alján (így alulról már nem tud beázni, és talán tovább nem is romlik). A tartóelemek szerencsére hibátlanok, de a hátsó fenéklemezek - feltehetően még az előző tulajnál történt, és nem kezelt rendszeres beázások miatt küzdenek némi folytonossági hiánnyal. A tél előtt kapni fog még egy réteg alvázvédőt, aztán tavasszal a műszaki vizsga után majd úgyis kiderül hogyan tovább.
Egy már vásárlás óta fennálló apró, ám annál idegesítőbb apróságnak is sikerült pontot tenni a végére, miszerint ha mostam az első szélvédőt, úgy mindig csurgatott egy kis vizet a hátsóra is. Ez azért volt bosszantó, mert emiatt mindig moshattam - sok esetben tök feleslegesen - azt is. Mivel egy motor nyomja előre hátra egyaránt a vizet, világos volt, hogy az irányváltó szelepe nem tud zárni teljes mértékben. Rendeltem hát egy új komplett szivattyút, amit egy alapos tartálymosással összekötve be is építettem. Azóta csak ott, és az a szélvédő lesz vizes, amelyiket éppen mosni akarom.
Került új feszítőgörgő a hosszbordásszíjhoz - ez utóbbi is egy elmaradt tétel, még anno a vezérléscsere alkalmával sikerült úgy elbújnia az alkatrészes dobozban, hogy nem került beépítésre. Június elején aztán volt egy kis szabadidő, és pótoltuk a hiányosságot, így már ez sem lóg ki a sorból. Ugyanekkor - ha már úgyis csápon volt az autó - kiszúrtam, hogy igencsak repedezett az összes kipufogófüggesztő gumi. Filléres tétel, kapott újat ezekből is. Annyit tuti nem bírnak ki, mint a gyáriak, de egy pár évig talán jó lesz.
Tavaly felpolíroztam géppel a fényszórókat, de sajnos utókezelés híján elkezdtek visszamattulni. Gondolkoztam új utángyártott lámpatesteken, de szervizes pályafutásom alatt eddig csak elvétve sikerült olyat találni, aminek van valami értelmezhető vetítési képe is, így hamar elvetettem az ötletet. Vettem TurtleWax-os felújító szettet, és azokkal alaposan megdolgoztam a gyári Carello-kat. Az eredmény nagyon jó lett, de itt inkább az a kérdés, hogy vajon mennyire lesz tartós.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve még utolsó projektként a régi munkahelyemen lefestettem a rozsdás ütött-kopott ablaktörlő karokat matt feketére. Nem volt egyszerű lehúzni őket, pedig tavaly az esőcsatorna tisztításakor meg voltak bolygatva ezek is. Most kaptak rézpasztát, hogy ne rohadjanak ismét ennyire össze.
Ahogy hazaértem az utolsó munkanapomon, arra lettem figyelmes, hogy nem világít az üzemanyagszintjelző, és az óra alsó fele. Bár nem volt nehéz, de jól szét kellett bontani a műszerfalat az izzócseréhez. Természetesen kicseréltem mind a hatot, s az is csak ekkor tűnt fel, hogy a szegénységjelzőé már valamikor régebben kiégett, a hamutartóé pedig valószínűleg mióta nálam van soha nem is volt jó. Most ismét fényárban úszik a középkonzol.
Végül a napokban nekiláttam, hogy a denaturált szeszes módszerrel eltüntessem a kopott, ronda és mára már gusztustalanul ragadós "soft-touch" bevonatot az ajtóbehúzókról. A kiszerelés könnyen ment, s egyik este az oldalborda legnagyobb örömére a konyhaasztalon elkezdtem lemosni róluk ezt a maszatot. Ekkor szembesültem vele, hogy az Alfa esetében nem szép fényes fekete műanyag lakik a bevonat alatt, mint sok VW csoportos autó esetében, hanem egy porózus tapintású szürkésfehér rondaság. Ezek festés nélkül nem kerülhettek vissza (azt pedig mégsem vállalhattam be otthon), így jobb híján, hogy legyen valami kis sikerélményem, kivakartam az évtizedes mocsokból az ablakemelő kapcsolókat. Ma jutottam el addig, hogy lefújjam őket matt fekete festékkel, s újra elfogadható külsőt kapjanak. Szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadott, pikk-pakk megszáradt mind a négy. Visszaszereltem a kapcsolókat, és mehetett vissza minden a helyére. Azon felül, hogy sokat dobott a beltér megjelenésén, végre nem azokhoz a ragacsos vackokhoz nyúl az ember, s ez az érzés megfizethetetlen...
