Cseréltem négy hidrotőkét a szívó oldalon. Olajcsere után se nagyon akart múlni a hangja, fülre a hármas hengernél volt hallhatóbb. Szétszedés után a hármas, és az egyes henger tőkéi is könnyen összenyomhatók voltak. A 147-es megmaradt hengerfejjéből négy jobbnak ítélt hidrotőkét raktam a helyükre. A pár éves állás után már ezekből is kiszivárgott az olaj nagy része, de emlékeim szerint nem volt szelephangja annak a motornak. A spidernek a motorjában a tőkék szoknyája egy picit hosszabb, de gondolom a megvezetésen kívül mást nem befolyásol. A spiderből amiket kivettem tőkéket, mintha újak lennének. Mikor még csak kézzel forgattam át a motort, az egyes hengernél már fel is keményedtek a hidrotőkék, míg a hármas hengernél még egy kicsit összenyomhatóbbak maradtak. Látszólag feljut az olaj, ahova kell, de lehet, hogy nem elég. Összerakni már az új vezérléssel raktam, vízpumpát nem cseréltem, nem lóg, nem szórja a vizet.
A vezérmű burkolatnál, gondoltam kicserélem a 6. kép jobb oldakán látható elemet, de mint a képen látszik a másikon meg egy másik rögzítési pont van letörve. A kettőből lehetne applikálni egyet, de egyenlőre a jobb oldali került vissza.
Ferke tanácsára nem álltam neki otthon mókolni a vezérlés cserével, elvittem tehát Zé-hez az autót, hogy nézze is át, meg cseréljen ki néhány hidrotőkét, mert hidegen csattognak. Mivel szerencsére kicsit elcsúsztak a szereléssel, így az összerakásnál én is ott voltam. A görgők meg a szíj szemre elég jó állapotban voltak, a vízpumpa viszont nagyon megérett a cserére. Egyébként Ferke kicsit túlzott, nem is olyan vészes a vezérlés, a következőt kb 4-5 év múlva magam csinálom :)
Megnéztük FES-sel is a gépet, és az EGR már nem zár rendesen, meg a légtömegmérőre is ráfér a takarítás.
Nos, most nekiülök. Szóval az úgy volt hogy.. :)
Mint a korábbi bejegyzésekben olvasható volt, a kocsi érdekes tüneteket produkált. Még novemberben kezdte, 2000-2200 RPM között tehát egy igen szűk tartományban betorpant a kocsi. Mellette a fogyasztás kb. 5L/100km-el megnőtt.
Sokmindenre gyanakodtam, hideg idő, termosztát rossz, lambda szonda, motorhőfok jeladó, akkor még rossz volt a kipuff, régi volt a benzinszűrő.
Decemberben eljött a kipufogócsere ideje, de akkor már éreztem hogy egyre szélesebb tartományban gyengül a kocsi, illetve hidegindítás után erőtlen, egészen amíg úgy 70 fok környékére fel nem melegszik.
Ezután következett a kipufogó és benzinszűrő csere, ami sajnos nem oldotta meg ezt a jelenséget.
Próbálgattam lehúzni a lambdát, a motor hőfok jeladót, de semmi nem történt. Pontosabban egyszer a lehúzott lambdával, másszor a lehúzott motorhőfok jeladóval volt jobb a kocsi. Emellett egyre erőtlenebb lett, szinte már csak 3000RPM fölött élt, pl. emelkedőn ezalatt a fordulat alatt, folyamatosan sebességet és fordulatot vesztett az autó.
Vettem egy Bosch hőfok jeladót, kicserélése után azonban semmi nem változott, eltekintve attól hogy egyre erősödtek a tünetek. A szenzor kicserélése során egy átnézéskor feltűnt hogy a vezérlés oldalról szivárog valahonnan az olaj. Nem tudtam mire vélni.
Ezen a ponton hozzá kell tennem hogy mindez viszonylag sok idő, de kevés használt km alatt ment végbe mivel nem igazán használtam a kocsit.
A szenzor kicserélése után elmentem kipróbálni az autót, és feltűnt hogy menet közben is ciripelő hang jön a motortérből, ekkor még nem tudtam hogy ez szelephang. Próbálkoztam egyébként injektortisztítóval is, de nem segített semmit.
Én még mindig valamilyen a keverékképzésbe belepofázó dologra gyanakodtam. Közeben az autón egyre erősödött a szelephang, amelyet hidrotőke hangnak véltem. Melegen alábbhagyott, de a cicergés bent az utastérben menet közben is megfigyelhető volt.
Újabb tünet, ha hidegen leállítom, vagy lefullasztom (ami egyre könnyebben megy, hiszen alapjáraton semmi ereje a motornak szinte) annyira megszívja magát hogy fél napig nem lehet beindítani.
Levittem diagnosztikára, országút az odavezető út. Magasabb fordulaton nincs baj, de érezni hogy erőtlen a kocsi. Diagnosztikán mindent megnéztünk, minden OK. Érthetetlen. Újabb hibajelenség, alapjáratról ha picit mozdítok a gázon terhelés nélkül, akkor vagy nem reagál csak lassan, vagy rögtön felpörög 2000RPM-ig. Gép még rajta, de a potméter hibátlanul működik..
Hazafelé megállok vásárolni, miután indítok nem sikerül elsőre, így tudom legalább 3-5 óráig nincs esélyem. Pedig meleg volt a motor. Újabb hibajelenség: országúton teljesen visszahűl a kocsi, csak cserés az a termosztát.. + ráadás. 5 hengerezik a motor..
Elkezdek a gyújtótrafóra gyanakodni. Beszerzek Arno mestertől 2 db-ot. Megbontom az első hengersort. Egy trafó gyanús, kicserélem. A gyertyák meglepetésemre nem csúnyák. Megpucolom, nem változik semmi.
Leviszem a kocsit a műhelybe. Borzasztó a hangja, menni nem akar.. Rémálom az a kb. 400m is..
Műhelyben hátsó hengersort megbontom, trafók kiválóak. Gyertyákon semmi rendellenesség.. Akkor mi? Nézzünk kompressziót. Borzasztó. Átlagban 6-os.
2 verzió:
1. hat db gyűrű eltört (nem tartom valószínűnek)
2. elment a vezérlés
- hidraulikus a feszítő, és mint az elején írtam jött onnan némi olaj
- nem a hidrotőke csattogott, hanem a szelep
- ezért tudta megszívni magát
De vannak még itt más furcsaságok is. Pl. azóta leszedtem a vezérlés burkolatát, és olyan válla van a 16K-t megkímélve futott görgőnek, amilyen még a 20K-ért vett ki tudja mennyit futott tartalék motoron sincs.. A szíj is fura. Valami nem kerek itt...
Folyt.köv.