Fórum >> Találkozók, események >> Drive-in - 2024. április 20.

Halesz2019-09-07 04:04:30 // 45
Srácok, mindent lehet, de az Amore is csak néhány emberből áll, nem mi szervezzük az összes magyarországi alfás találkozót :) Nekünk kettő fér bele egy évbe (+ az apróbb projektek, mint a pókerverseny, vagy most a vezetéstechnikai tréning). Jövőre én személy szerint egy tavaszit szeretnék még csinálni (akár ez lehetne majd a gyorsulás), de háromnál többet nem fogunk tudni megszervezni és lebonyolítani. AlfaCity szinte egész éves meló már (munka mellett), nagyjából ennyire van kapacitásunk.

Pogányt tervezem megnézni, aztán meglátjuk. Ezt légyszi ne vegyétek ígéretnek, de mint írtam már korábban, nem teljesen dobtuk el magunktól a gyorsulási versenyt, csak erre az évre. De abban is biztos leszek, hogy ha esetleg más országrészben találnánk csak megfelelő helyszínt rá, akkor abból is lenne balhé... nem?

Most kicsit hosszabb leszek, mert van időm. Aztán vagy elolvassátok, vagy nem. Bár nem a Drive-In témához tartozik, de mindegy, itt beszélgettek róla, akkor ide írom le.

KUL-nak megvolt az a diszkrét bája is még a korábbi években, hogy azt csinálhattunk, amit akarunk, nem zavart ebben semmi. Egy komolyabb reptéren nem biztos, hogy ugyanígy, kötetlenül tudunk majd gyorsulni...

Sajnálom, hogy KUL-lal ez így alakult, tényleg, de 15 év helyszíni tapasztalattal nekem személy szerint óriási csalódás volt a tavalyi év, amikor semmi sem úgy lett, ahogy elterveztük. Még akkor is, ha az eddigi legnagyobb létszámú KUL lett belőle.

Nem láttak minket szívesen, ezt rendesen éreztették is velünk, semmi nem úgy volt, ahogy megbeszéltük. Például a korábban megszokottól eltérő irányban használhattuk csak a betont, de azon kellett visszafelé is közeledni, nem lehetett körbemenni a szervizúton. Ez például azért teremtett is némi veszélyt, örüljünk, hogy nem lett belőle baleset.

Mondták előre, hogy ne aggódjunk, a reptér másik felén is van WC, csak azt felejtették el közölni, hogy az mennyire lepukkant és hogy mindössze 2 darab. 600 emberre. Köszi... Nekem volt ciki az egész.

Én úgy érzem, hogy néha azt nem értik/látják sokan, hogy mennyi munka van egy ilyen rendezvényben, még akkor is, ha csak egy kötetlen gyorsulásos, piknikes rendezvényről van szó. Ennek ellenére KUL-t is próbáltuk évről-évre fejleszteni, ezért hívtunk jobb büfést, ezért lett végre komolyabb színpadunk és hangosításunk. Aztán ott állunk a pálya végén egy béna hangár előtt, ahol veszekszik velem a tulaj, hogy oda nem állíthatjuk a színpadot, mert jönni fog egy repülő napközben. Miközben a másik tulaj meg odarakott minket... és még csomó ilyen apróság, például nem lehetett a megszokott helyen a főzőverseny, amit kijelöltek végül, az meg minősíthetetlenül szar hangulatú volt. Persze, együtt Veletek kihoztuk ebből is a legjobbat, soha ennyit nem nevettünk még :)

Bocs, de én nem visszafejlődni akarok egy ilyen rendezvénnyel, meg beégni előttetek, hanem egyre jobbat csinálni.

Szóval amikor ez leülepedett, és közben AlfaCity-n is túlestünk, akkor mondtuk, hogy ok, engedjük el KUL-t, a csúcson kell abbahagyni. Valahol ez is benne volt, AlfaCity. Csinálsz egy világsztár rendezvényt, megdöntesz minden rekordot, mindenki elégedett,... akkor nem biztos, hogy utána van kedved egy lepukkant KUL-lal folytatni az évet...

Beszéltünk pár másik helyszínnel - bár ezt is leírtam már -, és amikor röpködtek a sokszáz ezer forintok (Kunmadaras esetén pedig a milliók), akkor feladtuk. Tény, bevallom, nem jártuk végig Magyarország összes repterét, de néha matekozni is kell.
És amikor azt látod, hogy ha pl. Kunmadarasra akarnánk menni, de kb. háromszorosára kellene emelni a belépőt, hogy ki tudjuk gazdálkodni, akkor azért elgondolkozol. Mert lehet, hogy ha háromszorásra emeled a belépőt, akkor nem fog eljönni 250 autó? Akkor miből fizetjük ki?

Szóval valahogy így volt. Aztán jött az ötlet, hogy csináljuk meg helyette a Drive-Int (és akkor most végre ontopic leszek) van benne kihívás, amúgy is akartunk valami újat már. Ennek is hatalmas kockázata van, mert lehet, hogy nem lesztek annyian kíváncsiak rá, de max tanulunk belőle, hogy nincs rá szükség. Amúgy egy szimpla esti alfás autósmoziból indult az ötlet, aztán gondoltuk, legyen inkább egész napos, és erősítsünk rá a programokra, hogy minél többen jól érezzék magukat.

1/100-as versenyt például még alfásoknak nem szervezett senki, pedig tök izgi, majd meglátjátok. Az idővel kell versenyezni, és bebizonyítani, hogy mennyire érzed az autódat :) Jó lesz! :)

A főzőversenynek olyan vadregényes helye lesz, hogy szerintem a csapatok imádni fogják, a többi program meg csak hab a tortán, a többség úgyis megint csak azért jön, hogy együtt legyünk.

Ha sikeres lesz a Drive-In, akkor jövőre tényleg össze lehet kötni azzal, hogy a Hungaroringre is felmehessünk mondjuk 1 órára, vagy például a vezetéstechnikai képzés 2-3 órás kiegészítő programját is ugyanerre a napra rakhatjuk majd, ha már az is ott van szinte a szomszédban.

Szóval remélem azért tetszeni fog Nektek! :)
Mirkó2019-08-30 20:25:17 // 44
Egyet értek! Az szerintem is jó lenne!
ystuc2019-08-10 11:30:55 // 43
Én úgy gondolom, hogy esetleg nagy, olasz autós banzájnak lenne értelme, az sok embert vonzana, Fiat, Lancia és a többi is lehetne Alfa mellett. Pár éve, ha nem is nagy, de volt egy Kakucson, szerintem az nagyon jól sikerült. Talán érdemes lenne...
nidi2019-08-08 14:56:01 // 42
Már boccs de, akkor ezek szerint a gyorsulás nem volt a legjobb elemek közt mert azt valahogy nem találom a programok közt!! Amúgy tényleg lehet, hogy lett vólna esély a Pogányi reptéren bár ezt nem tudom biztosan. Viszont szomorú, hogy már minden komolyabb Alfa találkozó az északi országrészben van!! Eddig volt KUL amihez elég vólt 1 órát utazni tőlünk de már az sincs szóval megint jöhet a 2-3-4 órás út!! Nem lehetne, hogy kicsit el legyenek osztva kicsit a nagyobb rendezvények, hogy mindenkinek kicsit 1xübb legyen oda jutni 1-1 találkozóra???
Gabesz012019-08-01 06:25:45 // 41
Én is sajnálom,h nem lesz KUL, szerintem is sokan várták. Pogányi repteret kérdezték a szervezők ?
Kau2019-07-31 09:01:18 // 40
Köszi. Én se szívesen offolnám szét ezt a topikot... ;)
farki2019-07-30 22:03:28 // 39
Igen. Aztán húsz perc után automatikusan lekapcsol, gondolom, hogy ne szívja le az akksit.
De ezt újra meg újra el lehet játszani...
'''''2019-07-30 20:53:38 // 38
159 nálam ment.Giulia is működik gyújtás nélkül.
WarbiRunner (Gyuri)2019-07-30 20:45:29 // 37
Igen! Nekem is volt pár hónap mire rájöttem.. Aztán azóta is használtam vagy egyszer :-)
Piritu - 1.000.0002019-07-30 20:37:54 // 36
ez meg a Blau rádió bekötése
Piritu - 1.000.0002019-07-30 20:34:47 // 35
Anno amikor a Blau rádió volt benne emlékeim szerint simán ment gyújtás nélkül is. A gyári alap rádió +12-t és gyújtás 12V-ot kap.
Roll19832019-07-30 20:12:42 // 34
Gyújtás levétel után vissza lehet kapcsolni a rádiót?
Shadin2019-07-30 19:30:53 // 33
A gyári megy 20 percig gy levét után, az after is ha van mögötte rendes CAN adapter. Olyan hogy állandó villany, nincs a stekkerben, de ha lenne akkor sem menne szerintem CAN jel nélkül? Valaki próbálta?
Roll19832019-07-30 14:41:02 // 32
Sziasztok!

Nektek át van kötve a rádiótok állandó 12V-ra? Nálam gyújtás nélkül nincs rádiózás. Gondolom azon kéne hallgatni a mozit. :)
'''''2019-07-28 21:50:11 // 31
Kalocsán három-négy éve voltam a pályán de olyan szar volt,hogy nem is tudtunk végigmenni rajta.Sajnos.
Kócosw2019-07-28 21:26:05 // 30
Hát látod, oszt miko en jöttem robogóztál mint tavaly. Mi ez ha nem hagyomány 😎
WarbiRunner (Gyuri)2019-07-28 21:04:55 // 29
Csak egy vélemény.. az egész szerintem kicsit kommunikációs hiba miatt csúszott félre.
Ez így direktben úgy jött le, hogy a KUL helyett lesz egy mozis találkozó. Akinek a kötetlen gyorsulás volt maga az esemény (és szerintem sokan vannak, vagyunk, legfeljebb nem sikerült minden évben mindenkinek eljutni), nem érti, hogy mi volt azzal a baj, miért kell változtatni?
Szerintem szét kellett volna ezt jobban választani a kommunikációban is:
1. Bocs gyerekek, minden erőfeszítésünk ellenére a KUL nem jön össze.

Akik kicsit képben vannak, sejthették amúgy, nem vethetünk semmit a szemetekre, sőt köszönjük az eddigieket, nekem is örök élmény az a két KUL amire eljutottam.

2. KUL most nincs, egy záró találkozót azért szervezünk, gyertek, próbáljunk ki mást, jó lesz.

Vagy lehet csak én érzem így? :-D
Halesz2019-07-28 21:03:04 // 28
És csak mondom, hogy alig robogóztam most :(
Kócosw2019-07-28 20:58:40 // 27
Hallod basszus, magam se hittem el hogya törtenelem ismetli magát és megint te fogadsz robogon, uh nem volt telefon a kézben. 😂😏
Liquid2019-07-28 20:53:19 // 26
lehet pont azért, mert ott is úgy jelent meg már péntek este :D
Halesz2019-07-28 20:51:52 // 25
Apropó, hol vannak a robogós fotók??? :D :D :D
Halesz2019-07-28 20:48:24 // 24
Kau, erre megy a válaszom a KUL topicba, mert oda való :)
Kócosw2019-07-28 20:46:13 // 23
persze, de szerintem a fő ok amiért nem álltak hozzank jól, me nem látták a Haleszt robogón csuklyás felsőben borostásan megérkezni 😎
Kau2019-07-28 20:38:35 // 22
A Hungaroring megfizethetetlen, Kiskunlacháza, Tököl, Kunmadaras az országos versenyek miatt biztos megdrágult, erről nincs infóm.
2008-ban voltunk a kalocsai reptéren is. Nem tudom működik-e még egyáltalán vagy, hogy milyenek a körülmények.

Amúgy nekem tetszik az autósmozi, mint program, de tudom, hogy akit megcsapott a gyorsulási verseny feelingje, az nehezen tud lemondani róla :)
Írom ezeket úgy, hogy évek óta nem versenyzek...
Halesz2019-07-28 20:33:15 // 21
Én szeretem a kritikát, és el is várom :)
Köszi, hogy leírtad, illetve azt is, hogy kérdeztetek.
Liquid2019-07-28 20:31:55 // 20
Írtam és mondtam is hogy a reptér hülyesége nem a ti saratok, respect a szervezésért. Ha nem akarják, akkor annyi, el kell menni onnan és keresni más helyet.
Nem rossz ötlet a mozi, de pl. oda nem megyek családdal. Oké csak félig, mert mindig a fiammal mentem, de őt se viszem el még felnőtt moziba pl.
De mindegy rajtam kívül is lesznek sokan, ebben biztos vagyok.
Nyilván ti döntötök ez nem is kétséges, mi csak kritizálunk, pozitív vagy negatív irányban :) Leginkább pozitív mert eddig nem nagyon volt olyan gond ami rajtatok múlt.

Mindegy nem akarok különösebben kötekedni, csak véleményt formáltam.
Halesz2019-07-28 20:28:06 // 19
Igen, mi is mindig így hirdettük, hogy kötetlen gyorsulás, szabályok nélkül. De azért annyi csak kell, hogy biztosítsák nekünk a biztonságos visszatérést a pálya végéről, nem szembe a többiekkel. És így is volt, aki visszafelé is elrúgta neki... De ismétlem, ez kb a legkisebb része volt a döntésnek, a többi körülmény miatt engedtük el KUL-t. Hozzáteszem, én lennék a legboldogabb, ha vissza lehetne oda térni és csinálni egy olyat, mint régen, csak ehhez a reptér nyitottsága is kéne...
Kócosw2019-07-28 20:22:26 // 18
csatlakozok hozzád. az egesznek a lényege a szervezett szervezetlenseg volt 😎 Voltam indító, kóvályogtam a pályán a kormos kamukombival, sztem ez igy volt jo. Abban igaza van Halesznak hogy a működtető a tavalyin vastagon alulteljesitett, es ilyenekkel küzdeni felesleges. Sajnos a tarsasag is azaltal hogy megnőtt felhígult szerintem.Lasd lámpatördelés etc.
Egy tuti Haleszéknak sem egyszerű a dolga, komoly szervezeseket csinalnak, respekt, és köszönet.
Halesz2019-07-28 20:18:50 // 17
Nem feltétlen értek egyet, hogy AlfaCity kistesó, mert pont olyan dolgokat lehet megcsinálni ezen a talin, amit AlfaCityben nem. Igyekszünk egy jó programot összehozni, én már nagyon régóta szeretnék egyébként is valami mást kiróbálni. Alfás autósmozi például még sosem volt, szerintem tökre jópofa lesz.

Igazából korábban egy harmadik találkozót szerettünk volna, de mivel KUL, mint helyszín kiesett, most behoztuk őszre ezt. Tényleg csak én látom iszonyat gagyinak már az egyre jobban lepukkanó repülőteret, ahol már lassan gépek sincsenek, sőt, oda sem engednek már hozzájuk... ? Nem beszélve arról, hogy mennyire balesetveszélyes volt az, hogy csak a betoncsíkon lehetetett visszajönni a pálya végéről? És ezzel aznap reggel szembesítenek minket... Bocs, de szervezőként hadd legyen már jogunk eldönteni azt, hogy akarunk-e ott rendezvényt tartani.

Ismétlem, nem töröltük el örökre a gyorsulási versenyt, csak keressük rá a megfelelő megoldást. Kerestünk alternatív helyszínt is, ezt is leírtam lentebb, sajnos idénre nem jött össze.
Liquid2019-07-28 20:10:32 // 16
Még egy gondolat a gyorsulásról:ha profi szervezésre vágyik az ember, akkor elmegy egy olyanra. Viszont ez a sima "verseny" is bőven elég volt egy kis hülyülésre. Nem kell profi szervezés, csak pár önkéntes, vagy inkább megfizetett starter (azért több, hogy ne egy-kettő nyelje a a füstöt egész nap).
Liquid2019-07-28 20:06:11 // 15
Nagyon sajnálom, KUL-ból egy AlfaCity kistesó lett :(
Szerintem volt bőven "keletje" a gyorsulásnak, hisz általában sorba kellett állni.
Igaz, hogy a repteresek kimondottan gyökerek voltak az utolsó években, de szerintem aki oda ment, az nem várt programot. Pont az volt a lényeg, hogy betoncsík és annyi.
Évről-évre növekedett a létszám. Hülyék meg mindig vannak, akik belekötnek mindenbe.. :(
A főzőverseny se volt egyértelműen jó dolog, mert mire kész lett a kaja mindenki ment haza. Tán az első volt jó mivel korábbra volt szervezve az elkészülés, és lehetett körbejárni, kaját venni/kóstolni.
De próba-szerencse...
Halesz2019-07-28 19:47:34 // 14
Te is írod, hogy a klub gyorsulási versenyein is évről évre csökkent a résztvevők száma. Én KUL-on pont azt láttam az elmúlt években, hogy egyre jöbben tönnek találkozni, de egyre kevesebben gyorsulnak. Tényleg jó lenne megszámolni, hogy hány autó jött csak a gyorsulás miatt (szerintem max 20-30, aztán volt még 30, akik mentek két-három padlógázast és annyi). A többiek meg bámészkodtak, és nem tudtak mást csinálni. Kaptunk emiatt is kritikát rendesen, hogy KUL-on nincs semmi, unalmas.

Most megpróbálunk valami mást, ha nem jön be, akkor tanulunk abból is.

A közös szervezés a klubbal is szóba jöhet, bár igazából azt gondolom, hogy semmi sem ezen múlik. Ha ők meghirdetnek bármilyen programot, mi mindig nyomjuk a hírét ezerrel, és ez viszont is igaz.
Kau2019-07-28 12:25:21 // 13
Köszönjük a tájékoztatást!

Említetted a gyorsulási versennyel kapcsolatban, hogy más típussal társulni...
Lehet, hogy sokan nem emlékeznek rá, de volt már ilyen. A Hondásokkal találkoztunk már Kaposújlakon És Kiskunlacházán is. Simán lezajlott a találkozó, nem volt semmi gond.
Nyilván német márkákkal fölösleges lenne ilyet szervezni a sok előítélet miatt...
Véleményem szerint a legjobb konvojozás volt Kaposújlakra mintegy 150-200 autóval. Néztek minden településen az emberek, szinte megállt az élet. :)
Ők is szeretik tuningolni a kocsit és ők is egy "szűk" kör.
Ez persze csak egy vélemény. Lehet mondani, hogy - Na de Kaposújlakon egymás ellen lehetett menni! Egy közös szervezésben is lehet.
Régen volt a klubnak Alfa Romeo Gyorsulási verseny, ahol csak Alfák mentek, mért idővel. De a magas költségek és az évről évre csökkenő létszám miatt ez megszűnt.
Úgy látom most egy kicsit újra elkezdte érdekelni az embereket. És valami azt súgja, ha, ti szervezitek Halesz, az Alfacity után már itt is nagy érdeklődés várható! Kaposújlakon az utóbbi időben voltak negatív dolgok, mint amiket te is leírtál. Hozzátenném még, hogy Kaposújlak csak a dél-nyugat magyarországi régiót mozgatta meg (kivétel pár fanatikust :)
Budapest közelsége és jó megközelíthetősége minden irányból több embert megmozgat.
Esetleg egy közös szervezés az Alfa Romeo Magyarország klubbal? Elég nagy az átfedés, ami a tagokat illeti. Belépőt így is, úgy is venni kell.
Ezeket azért írtam, mert több embert érdekel a pályázás, gyorsulás, csináljunk valamit találkozó...
Amúgy személy szerint jó ötlet az autós mozi is :)

tdemeter2019-07-28 07:14:30 // 12
Köszi a részletes választ, így teljesen érthető a dolog. Én nagyon benne lennék egyszer, hogy végigmehessünk a ringen, szerintem ez sokakat érdekelne.
Halesz2019-07-28 00:49:01 // 11
Sziasztok!

Na, akkor most kicsit hosszú leszek. A pályanapot nem tudom, hogy kevertétek ide, sosem volt szó arról, hogy a hungaroringre pályanapot szervezzünk. Nyilván a ring közelsége tévesztett meg benneteket.

Ha jól tudom, az Alfa Romeo Club Magyarország is jó ideje szervezgeti, tologatja ezt, mi ebbe nem akartunk belemászni, rászervezni ilyesmit, biztos van oka, hogy miért nem jön össze.

Egy napra, fél napra is több millió forintos összeg kibérelni a ringet úgy, hogy csak mi legyünk rajta. A Mazdások gondolom egy slotot vettek meg a hétvégi trackday-ből, aznap mindenki mehet a pályán, ebből szerintem ők kibéreltek egy-két órányi időt, amikor csak ők köröznek majd. Nem tudom, nem mentem utána, nem terveztünk pályanapot tartani. Nyilván ez úgy merült fel nektek, hogy a ring szomszédságában leszünk. Ha ilyen talira van igény, ez más kérdés, más szervezést is igényel. De ismétlem, láttuk, hogy a Club tervez szervezni ilyet, így ezt egyelőre meghagynánk nekik, mi is szívesen részt vennénk rajta.

KUL szerintünk elfáradt, kimaxoltuk, mint rendezvényhelyszín. A tavalyin láthattátok, hogy nem fogadtak minket szívesen, rosszak voltak az infrastrukturális körülmények, 250 + autóval és 600 emberrel odaállítottunk két wc-re (mikor az előzetes megbeszéléseken nem erről volt szó), és egy teljesen használhatatlan sarkot kaptunk főzőversenyre, stb.

De közben azt is láttuk, hogy a 250 autóból mondjuk max 20-30 az, ami ténylegesen gyorsulni jön, a többiek csak nézni, vagy inkább a társaságért, a piknikért és azért, hogy együtt legyünk. Megértem, hogy most annak a 25-30 aktív alfásnak fáj, hogy nem lehet egy nagyot gyorsulni, de azt is láttuk, hogy a többieknek viszont ugyancsak programot kell nyújtanunk.

Próbáltunk alternatív betont keresni, de vagy iszonyat drágaságba ütköztünk, vagy lehetetlen időpontokba, illetve egyre komolyabban láttuk azt is, hogy egy rendes gyorsulási verseny lebonyolításához sokkal komolyabb körülmények kellenek.

Végigjártam azt is, hogy hogyan tudnánk eljutni egy rendes betoncsíkra, Kiskunlacházára, ahol szervezett, mért gyorsulási versenyt lehetne lebonyolítani. Iszonyatos költségei lennének, ezt most azért vetettük el, mert csak más klubokkal együtt fogadnának csak bennünket. 20-30 gyorsulgató alfával kicsik vagyunk oda. Ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy jövőre betársulunk egy ilyenbe, bár közben meg tudom, hogy az meg azért nem lesz igazi, mert lesznek ott mások is... Ezzel kapcsolatban várnánk is a véleményeteket.

KUL kapcsán sokaktól olyan kritikát is kaptunk, hogy a gyorsuláson kívül van egy főzőverseny, mást meg nem lehet csinálni... és ez is mozgatott minket más irányba.

Szóval mivel nem találtunk jó alternatív helyszínt, egy jó alternatív évadzáró találkozót akarunk most KUL helyett csinálni. Ahol van autós ügyességi verseny, és a gyorsulást leszámítva más érdekes programokat is meg tudunk valósítani.

Mondhatnánk azt is, hogy 15 évig szerveztünk kötetlen gyorsulási versenyeket, és kicsit belefáradtunk, szeretnénk izgalmasabb, sokkal több programot kínáló rendezvényt csinálni.

El tudom képzelni, hogy a következő Drive-In kiegészüljön azzal, hogy a pályára is fel lehessen menni. Ha erre komoly érdeklődés van, akkor szívesen megpróbálkozunk ezzel kiegészíteni a programot egy következő alkalommal.
Kazes☻2019-07-27 21:26:36 // 10
Ha meglett volna már a Mazdával közös Spider, akkor oda is mehetnénk egyszerre... kicsit bepofátalankodva... :D
WarbiRunner (Gyuri)2019-07-27 21:10:49 // 9
A Selénia Rally egy egész más dolog, egyszer próbáld ki :-)
WarbiRunner (Gyuri)2019-07-27 21:08:47 // 8
Ez így nem valami jól jön ki. Az Alfások piknikezzenek, mozizzanak és nézzék irigykedve a pályán köröző mx-5-öket. Tudván, hogy milyen (volt) egy KUL, ez így kicsit keserű szájíz.
tdemeter2019-07-27 18:36:17 // 7
Nem kötözködésből kérdezem, de ti ezt a rendezvényt pontosan hova pozicionáljátok?
Mert ha jól értettem az elmúlt 6-7 évemben, valahogy az volt a koncepció, hogy van az AlfaCity ami a találkozásról és volt a KUL ami meg a menésről szólt.
Én sosem voltam KUL-on (ha jól sejtem, akkor már nem is leszek) de biztosan annak is megvolt mindig a felvevő köre.
Jól gondolom, hogy akkor ez most amolyan mini Alfa city, kicsikét olyan mint a Selenia rally, csak helyben?
Miért drive-in a neve, ha egy helyben leszünk?
Amikor megláttam, hogy Mogyoród a helyszín, és drive-in a neve, és a KUL-t helyettesíti, egyből arra gondoltam, hogy akkor ez most a ringet jelenti az Alfásoknak:(
Tényleg vicc, hogy a Mazdások megoldották ezt.

Szerintem fantasztikus lenne, ha valahogy meg lehetne oldani ezt az Alfa közösség részére is. Én szívesen kifizetek érte 1x 10.000 Ft-ot.
Mit gondolsz?
Kazes☻2019-07-27 18:10:19 // 6
De látod, ugyanaz a dátum... biztosan ezért nem sikerült! :)
Kócosw2019-07-27 13:24:52 // 4
jop 😏
Blade2019-07-27 13:17:02 // 3
Ez tök jó, hogy Kaposújlak kilőve. +1 nézegetős találkozó, -1 ahol lehet is csinálni valamit az autókkal.
Halesz2019-07-27 12:36:40 // 2
Nem, sajnos a pályabérlet irreálisan drága :(
Az Alfa Club is évek óta próbálja összehozni.

Szoktak lenni nyílt napok, akkor talán jobban megéri:

https://hungaroring.hu/hu/elmenyprogramok/autos-nyiltnap
tdemeter2019-07-27 09:57:30 // 1
Tudom hülye kérdés, de a pályára nem lehet felmenni majd? Én szívesen mennék egy kört rajta :)
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.