Mutasd

>> Esemény2020-02-28

Jó régen irtam már a Kicsiről.
Az elmúlt évek nem teltek túl nyugodtan a Kicsi életében.
Az utolsó blogbejegyzésem óta elég sokminden történt.
2017 őszén elmentem megméretni a kompresszió, mert nagyon furcsán kezdett viselkedni az autó. Mivel sérült volt az autó, és a motorról feltételeztük, hogy nincsen minden rendben ezért meglatogattam a szerelőmet, mértünk kompressziót, és eléggé aggasztani kezdett a mérés eredménye. Az egyik hengerben 6 bar nyomást mértünk. A teljesítménye az autónak szinte semmi sem volt és a fogyasztása is az egekben... 18 literes fogyasztása volt, és a végsebesség max 130 volt. Szerelőm tanácsolta, hogy vegyük le a hengerfejet, de, mivel tudtam, hogy feltehetőleg víz nélkül volt hajtva, így a hengernek ill hengerfejnek lehet gondja. Így a motor csere mellett döntöttem. A donor motort ismertem jól, így igazából könnyedén belevágtam.
Egy "régi Alfás" szerelővel összekomáztam pár utcával odébb, aki azt mondta hogy segít kicserélni a blokkot. Január végén eljutottam a garázsába, ahol a szerelőhöz igazodva, délutánonként elkezdtük szépen lassan kibontani a motort. Sajnos csak napi 1-2 órát tudtunk ottlenni, és mondanom sem kell, hogy cidri volt a garázsban így télen :D
1 hét alatt szedtük ki a motort, a donoromból pedig 1 szombat délelőtt...
Utána 2 hét pihenő következett, mert 2 műszakban voltam a melóhelyen. Elindult végre a blokk beépítése. Pár délután alatt be is került, újra osszeállt a gépsárkány... A kezdeti öröm az bánat a csapott át első indításkor. Nem indult be... Akkor hajnalig ott voltam a garázsban, matekoztam, hogy mi lehet a gond... Reggel beinditottuk nagynehezen, de a hengerek össze vissza jártak... Gyújtássorrend fel lett cserélve... Kimatekoztam, hogy hogy lesz a jó, de nem indult utána. Közben el kellett hagynom a garázst az autómmal együtt, egy kisebb családi konfliktus volt Náluk. Szegénykémet hazavontattuk... 3 hétbe telt míg rájöttem, hogy mi volt a gond, de végül is csak duruzsolt végre a Boxer :)
Néhány hónap gondtalan autózás következett, végre élveztem az "új" motoromat, amiben az előzőnél sokkal nagyobb erő van, érezhetően.
Kincsem olyan mint egy igazi hisztis némber, szereti ha foglalkoznak vele... Elég sűrűn...
Elkezdett olyat produkálni, hogy random nem indult. Szikra van, önindító teker, viszont az immo letiltott valamiért. Hol elfogadta az eszem gyujtáskulcsot, hol nem. Ilyenkor csak az ima segített, amibe hamar beleuntam... Autóvillamosságis nézte, nem jött rá a hiba okára, és hiába is kerestem mást, amikor meghallották, hogy 20on éves Alfa, sírva elzavartak, volt hogy a telefont rámcsapták... :D utólag nevetek rajta, akkor egy világ omlott bennem össze...
Míg az az ötlete támadt a szerelőm ek, hogy irassuk ki az immot.
Karácsony előtt megbeszéltem a sráccal, hogy leviszem az Ecu-t, kiirja, és tuti lesz minden.
Pár nappal később szólt, hogy mehetek érte. Hazahoztam gyorsan, még aznap éjjel be is építettem, indult is mint a vonat :)
Újabb gondtalan hónapok következtek, de szokás szerint nem túl sok hónap, és nem is sok kilóméter, mert nagyon ritkán használom az autót.
Néhány hétig nem indítottam be sem a Kincsemet, míg épp nagy szükség lett volna rá, mondjuk azonnal, és lám, nem indul. Teker az önindító, szikra van, kulcs ikon fel sem villan, viszont nem indul. Aksisaru le, egy cigiszünet és néhány miatyánk után, mintha misem történt volna indult. 3 hétig indult, 2 hétig nem.... Közben nem történt semmi... Egyszer indul egyszer nem... Egy kedves Barátom, Szeged mellől eljött megnézni, hogy mi lehet a gond. Egy kis kontakt spray, és átnézés után, néhány hétig jó volt... Elkezdte megint ugyanezeket produkálni. A megyében senki sem akart foglalkozni vele, míg néhány hét könyörgését és nyafogását megunva, Békéscsaba mellett végre fogadta egy elismert Úriember, akinek ezúttal is hálás vagyok! Decembert írtunk... 2018 Karácsony után végre eljutottunk. 5 hónap várakozás után kiderült, hogy mi a gond. Az Ecu nem kapott áramot, és ezért volt minden hiba. Új kábel behúzása, ill az immo beiktatása után duruzsolt ahogy kell.
Ekkorra már műszaki is lefutott, kapott új katalizátort, mert a műszaki vizsgán magas Co értéket mutatott, illetve kapott még karácsonyra új téli gumikat is, közben amivel elvittem, annyira elpusztultak, hogy kukák lettek.
Műszaki vizsga pipa. :) hibátlan a 20on éves olasz "rozsdabogja" :)
Este 5 előtt hívott a szerelő, hogy mehetek érte végre. Kalandos volt az odaút egy rosszul beállított GPS miatt, de kicsit késve, de megérkeztem Érte. Ott várt a kapuban, az utcába befordulva, már kiszúrtam a Kincsemet, és alig vártam, hogy végre beugorhassak, és halljam a hangját :)
Azóta, "gondtalan" 1000 km ment bele. Azért tettem idézőjelbe, mert az eddigi gondokhoz képest elenyésző a hibák száma. Egy szem termosztátom adta csak fel a harcot, amit már hónapokkal ezelőtt beszereztem, hogy feltegyem a polcra, majd ha szükség lesz rá, legyen mihez nyúlni.
Múlt héten meglatogattam a szerelőmet, aki kicseréltem a féktárcsákat Brembo-ra, kapott Textar betéteket előre, fékfolyadékot lecserélte, főfékhengert is, rendberakta a rásegítőt, lletve ha már ott voltunk, a termosztátomat is kicserélte a néhány hónapja beszerzett Behr-rere. Kuplungom elkezdett furcsa hangokat hallatni magából, így a fék felújítása után, kuplung munkahenger csere, és új Luk Kuplung készlet lett a megoldás.
Mondható úgy, hogy most szokjuk egymást :)
Végre, "tökéletes" lett, végre "hibátlan". (egy lassan 25 éves autó sosincsen kész, és soha sem lesz hibátlan).
Mostmár csak egy kulcsforditás választ el attól, hogy lerántsam a ruháját a garázsban, beüljek, és egy pöccintésre felébresszem a 103 ménest, akik arra várnak, hogy vágtázhassanak.
Ez az Autó olyan mint egy hölgy. Igényli, hogy foglalkozz vele, hogy dédelgesd, szeresd, törődj vele. Viszont ha bemelegedett, igényli, hogy rugd el neki rendesen, tégy vele amit csak akarsz, cserébe bármikor örömet fog csalni az arcodra, amikor csak szeretnéd.
Amikor felmordul egy boxer, azt az érzést nem tudja feledtetni Velem semmi. Az el töltött munkaórák, stressz, és rálocsolt ésszerűtlen összegek, egyszerűen mind mind lényegtelenné lesznek, bezárul a külvilág és eggyé vállsz az Autóddal. Mi ez ha nem szerelem?
Ez Coure Sportivo, Alfa Amore :)

 
>> Szerviz2016-07-11

Innen indul a "Kiscsaj és az Én közös történetünk"

2015 Augusztus 14-15, pontosan már nem emlékszem a dátumra, egy este megláttam egy Alfás csoportban, véletlen egy hirdetést.
Elején kicsit sérült volt, hűtő törött, első löki törött, géptető és sárvédőív horpadt. Motorban 264e km. Felhívtam az eladót, kaptam még képeket, a jelenlegi állapotról. Így képek alapján megtetszett, nemtudom mi fogott meg benne... talán a sorsa, talán, az hogy Belőle még autót faragunk, talán, a bizonyítási vágy, vagy nem is tudom :) Ő jobb sorsra hivatott, minthogy donor legyen, vagy vastelep...
2015 Augusztus 20 a dátum. Trélerrel elmentünk az autóért. Megbeszélt időpontra odaértünk, megláttam... Hát őszintén csalódás ért... festését kiszívta a nap egyik oldalát, hátsó lökös is törött, kárpitok lógnak, elektromos ablak, tükör nem működik pl. Gondoltam is magamban, ennyire azért nem lehetek hülye, hogy kipróbálás nélkül elhozzam (nem volt járóképes) dehát, szeretem a kihívásokat, és valami megfogott az első pillantásra.
Elhoztuk: hoztam alkatrészeket is, kezdetnek egy hátsó lökit és egy hűtőt.
Augusztus későbbi dátum: hűtőcsere... kissé küzdeni kellett, mert a hűtő előtti kereszttartó kissé deformálódott, megoldottuk.. hűtő kicserélve, bilincsek újak, hűtővíz betöltve, lelégtelenítve... vezérműszíj jó állapotnak örvendett, mert napi használatban volt az autó a balesetéig..
Első indítás: motor szépen jár, nincsen semmi gond látszólag... LÁTSZÓLAG
1-2 perc alapjáraton járás alatt felforrt a hűtővíz... szuper... lábon szerettem volna elvinni a karosszériáshoz, de hát ez nem jött össze (le volt már jelentve autószerelőhöz átnézésre, de nem szerettem volna hogy szégyenszemre tréleren mennyen oda)
Elhúztuk karosszériáshoz. 1-2 hét alatt elkészült. (tele volt az Úriember melóval, és levezetésképpen csinálta az enyémet)
Alkatrészekért köszönet a Cartársaknak!!! Géptető, sárvédőív, lökösök, első lökhárító alatti kereszttartó cseréje megtörtént. Nyúlványok nem sérültek a balesetben. Inkább csak látványos volt a Kiscsaj sérülése.
történet folytatása:
Ismét tréler. megyünk a szerelőhöz. állapotfelmérés, anyagok összeírása
vízpumpa, olaj, olajszűrő, hengerfejtömítés, termosztát csere, szokásos dolgok...
elkészültünk végre :) elektromos hibák elhárítva, minden tökéletesen működik.
végre megtehettük első kilométereinket együtt :)
Mivel október volt, mire elkészültünk, feltetettem a téli gumikat... ekkor ért a csodás felfedezés, hogy a bölcső keresztül repedve.. alkatrészbeszerzés... megérkezett..szerelőt kellett váltanom közben, mert hirtelen elfoglalt lett, miután mondtam neki a következő feladatot :D
Bátyám szerelője karácsony napján!!! kicserélte, szuper lett:)
ezután végre volt kb 70km gondtalan utunk :)
Új telifény volt a következő lépésem. Festékboltban mint egy kisgyerek kb olyan lehettem :D
A szín már biztos volt, hogy Rosso, de az árnyalat az nem.. 7 színkártyával kimentem az autóhoz, és csak néztem csak néztem.. kiválasztottam 15-20 perc alatt :D
Ekkor 2016 Január 26 a dátum
Kissé elhúzódott a fényezés... Március 4 késő délutánra elkészült, Születésnapi ajándék lett végül, épp mint karácsonykor terveztem :D
Azóta nagyobb változások nincsenek: kárpitok visszaragasztva, beltér már kultúrált állapotra hozva, Letronix plazmaszámlap beszerelve, 146 Special Edition piros cérnás bőrkormányra cserélve. közben kapott a gyári helyett új hangszórókat és egy pioneer fejegységet.

 
>> Szerviz2016-07-07

Elérkezett a műszakira való felkészítés ideje
(Az autó hányattatott sorsú volt, és majdnem 1 éve került hozzám, de ez egy másik történet)
Ennek is köszönhető, hogy a hátsó fékrendszer olyan volt amilyen...
Kézifék kötelek, fékmunkahengerek, fékbetétek mind cserések lettek, épp mint a hátsó fékcsövek is, mind a két oldalon. Ezzel egyidőben a fékolaj is cserélve lett.