A 233 ezer kilométer sajnos már meglátszott a váltogombon is, így elhatároztam magam a felújításra. Lehetne új kupakot venni 5 ezer Ft körüli összegért és alsó részt 18 körül, de alapvetően nem volt szimpatikus számomra a színe és a minősége a gyári gombnak.
Az egész műveletben a váltógomb leszedése volt a legnehezebb. Ezt sikerült megoldani úgy, hogy az összes pöcök túlélte az operációt. A három pöcök mellett, 3 pötty ragasztó is fogta a felső fedelet. Ezt 3 lapos csavarhúzóval sikerült sérülésmentesen leműteni, kb 15 perc alatt.
Ezután kapott egy alapos csiszolást, három szinten, a végén pedig egy vizes 1500-ast.
A szín RAL9006 lett plusz fényes lakk, 3-3 rétegben. A végén pedig a kis fűszer, a számok és a kiosztást jelölő csíkok piros színre lettek festve, így passzol a varrásokhoz és az autóhoz is.
Kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz tartós a festés. Az idő majd eldönti.
Az autóban Eibach ültetőrugók vannak, ezért szükséges volt a futómű beállítása. A hátsó kerekek nagyon dőltek terhelt autó esetén, ami sem a stabilitásnak sem pedig a gumik élettartamának nem segítettek. Gondoltam elviszem beállítattni, kifizetem és kész... Persze...
Szóval elvittem állításra. Kezdték a hátsó tengellyel. Sikeresen leszakadt az excenteres csavar anyája, annyira össze volt gyógyúlva. "Semmi gáz, bemész az Unixba, polcról adnak csavart és szilentet pár ezerért..." Hát nem így volt. Csavart csak valami 16 ezer Ft/db áron tudtam volna venni, plusz anya és alátét 3 ezer /db áron. Ez 2x... És a fekete leves a szilent. Nincs szilent, csak komplett csonkállvánnyal együtt 150 ezer / db áron. Érthető okokból nem akartam venni, így elkezdtem egy kicsit utánajárni a dolognak. Az Elaforgos srácok segítettek, ajánlották a TedGum lengyel szilentes céget, de nem volt rendelhető az, ami nekem kellett volna. Próba szerencse, írtam nekik, hogy kellene a két alkatrész (lásd 1. kép - 5. alkatrész). Majd jött az e-mail, hogy van kb 15 ezer /db áron plusz posta. Végül itthon rendeltem meg az Intercars egyik viszonteladójától, mert kb ugyanannyira jöttem ki így is. Kértem még a 2 szilent mellé 2 db hátsó stabilizátor gumit is (első kép -1. alkatrész), ami végül nem került beépítésre, szóval eladó!!! Csavart végülis érdi bontós Petiék adták anyával és alátéttel 2 ezerért párban :D Ez történt november végén.
Amire összeálltak a dolgok és sikerült megszerezni a szilenteket illetve csavarokat, már 2020 január volt. Ezek után mentem szilentet cseréltetni. Az is jó munka volt, 4 óra alatt sikerült kicserélni a két szilentet. Nagyon ragaszkodtak egymáshoz az alkatrészek :D
Beépítés után rögtön mentem is futómű állításra. Ekkor sikerült az egész autót beállítani. Azóta atom stabil az autó és javult az egyenes futása is.
Szóval, ha valaki Giuliett futóművet szeretne állítani, akkor erre készüljön :D
KM: 218370
Költségek:
- alkatrészek 35000
- munkadíj 40000
- futómű beállítás 16300