Blog
Minden rosszban van valami jó azt mondják! Elkészült az autóm, ráadásul a vezérlés segregátor feszítők és minden egyéb cserélve lett a generátorral együtt. Igaz egy részét nem terveztem egy részét később. De így is nagy a boldogság hogy be tudta zsúfolni Csőri az év végi teendői közé. Ezer köszönet Tovább »
Történt a dolog hogy a Westend mélygarázsában a kereszteződés közepén megállt az autó. Egy rántás és kész. Újra akartam indítani de nem volt áram az akkumulátorban. Hívtam Csörit. Adott pár jó tanácsot így sikerült az autót arrébb tolni majd a garázsból ki imádkozni az épület elé mert az autómentő n Tovább »
Voltunk kötelező szervizen amit megint elfelejtettem megírni. Hiába, öregszem. Gyorsan pontosan mint mindig, természetesen Csőri Várpalotán. Tovább »
Elkezdett kopogni alig észrevehetően valami jobb hátul. Utána olvastam dolgoknak és sajnos ennyi km vel a hátsó lengéscsillapítók szoktak elfáradni. Attila megnézte és megerősítette a dolgot. Rendelt hozzá gyárit. Ki is cserélte. Most végre csend uralkodik. Meg kapott pár dl olajat hogy a szint a ma Tovább »
Most hogy nézegettem a blogokat szembesültem vele hogy elmaradt a szerviz bejegyzés. Természetesen Várpalota Csörgő szerviz mint szokott lenni ez elmúlt sok év alatt. Tovább »
Autó adatlap
- Típus:Giulia Veloce 2.2 D Q4
Mindent erről a típusról
Tagok, akik birtokolják a típust - Évjárat:2017
- Színe: Misanokék